borderline-os harcmodor

Ugyan Murray szabad kezet adott a férfiakról való véleményem kifejtéséhez, de már annyira szerteágazott a téma különböző blogokban, hogy úgy vélem, jobb, ha én is írok egyet.

Nos, engem elkerült a gyes-betegség. (Igaz, egy kollégám már előbb megjegyezte, hogy „téged legalább nem fenyeget a gyes alatti alkoholizmus, mert már előtte az lettél”.) Szóval a terhesség előttihez képest fogytam 15 kilót, öltözködtem (mert volt időm pl. varrogatni is magamnak), elláttam rendesen a háztartást (utána már nem annyira), kutyáztam és a gyerekkel is tudtam foglalkozni (ezért nem lett teljesen K. O., mert ő maga szerint is a gyerekkora rendben telt). Sőt, a férjemre is volt (lett volna) elég energiám és időm, de ő nem igényelte.Olyannyira jól néztem ki, hogy egyszer nyáron valami „hasakinn” szerelésben sétáltattam a gyereket és a kutyát, jött két nő, és az egyik a másiknak odasziszegte, hogy „de azt a gyereket biztos nem ő szülte”. Mindjárt mondtam, hogy „gyere, kislányom”. Hadd pukkadjanak meg. Akkoriban a férjem dolgozott állandó délután, és minden estére főztem neki valamit, persze nem volt túl sok pénzünk, hát volt lecsó meg paprikáskrumpli meg tészta is. A lányomnak külön főztem ebédre, én meg csak este ettem a párommal egy keveset, egyébként semmit (persze ez is hozzájárult a –15 kilóhoz). Az egészet nagyon élveztem, tulajdonképp életem legjobb korszaka volt, jól éreztem magam a bőrömben. Így utólag kicsit beszűkültem arra a lakótelepre (amit nem lett volna muszáj), de akkor ezt nem éreztem. Hogy mennyire jó volt, érzékelteti, hogy amikor gyes után először mentem dolgozni, sírtam! a buszon, és megállapítottam magamban, hogy embert így még nem kínoztak büntetlenül. Szóval meg voltam elégedve magammal meg az életemmel is, azt hittem, mindent jól csinálok. Csak az volt a baj, hogy a férjemet kicsit eltávolodni éreztem, de ezt betudtam annak, hogy ő jár dolgozni, én meg otthon vagyok.
És tíz év múlva jött a meglepi. Akkor mondta el ugyanis a férjem, hogy „bevallom, akkoriban én voltam kicsit féltékeny”. Ja, én meg voltam győződve arról, hogy mindent jól csinálok, ő meg arról, hogy van valakim! Nem tudom, a gyakorlatban ezt hogy képzelte el, azt mondta, később már ő sem. Aztán később is szóba jött még az egész, elmeséltem, hogy ha nem vette volna észre, én akkoriban éheztem, de neki mindennap volt vacsorája. Mire ő: ja, paprikás krumpli… (Megjegyzem, az újasszonnyal azóta nemegyszer előfordult, hogy paprikás krumplit meg krumplis tésztát ettek hetekig, de az nem baj.) Szóval a legjobbat akartam, és a legtöbbet hoztam ki a szituból – szerintem. De ez sem sült el jól.

Az igaz, hogy mi örökké harcoltunk a dominanciáért, hol ő volt fent, hol én. Viszont enélkül nekem unalmas egy kapcsolat. Jártam egy pincérrel, akit a barátnőim csak „igenédesem”-ként azonosítottak, mert ha a legképtelenebb baromságot is találtam ki, mindenre az volt, hogy „igen, édesem; azonnal, édesem”. A végén már rájátszottam, de nem adta fel, hát két hétig bírtam ezt, aztán lapátra tettem. Szóval nekem igazából olyan pasi kell, akiről úgy érzem, hogy fizikailag is meg tud védeni, ha kell, és érezni rajta, hogy meg is teszi.

Kis kedvencem az exnek a következő mondása: „Egy férfinak akkor van dolga, ha háború van, vagy ha támad az oroszlán. Téged az oroszlántól nem kell félteni (ez véletlenül dicséret volt, t. i., hogy tudok az állatokkal bánni); háború meg nincs”. És döglött tovább a tv előtt. Óriási sikerem, hogy elértem, hogy a férfinak akkor is azonnali dolga van, ha eldugul a vécé!