Kr.e.
Kr. e.
bevallom, nem benned kellene keresnem a megnyugvást. Mikor azt mondom, szeretnék boldog lenni melletted, ez nem azt kellene, hogy jelentse, te vagy a boldogságom. Szolgálhatsz támaszul, de ha nem hozom meg a döntést, miszerint újra járni fogok és járni is akarok, mindössze annyit tennék veled, hogy összeroppantanálak. Felemelnél a hangulatingadozások libikókáján, átvállalva szurokfekete súlyomat, ám végül újra a talajon lennék, és ez így menne a végtelenségig. Felelősséget kell vállalnom az egyensúly fenntartásának érdekében. Bárcsak a Holdon lennénk, ott nem lenne ilyen lehúzó minden. Lehoznám a csillagokat, teleszórnám vele a köztünk lévő vákuumot, bekebelezném a maradékot, annyit nyomnék le a torkomon, hogy nem bírná a gyomrom, és kihánynám az összeset. Beborítana mindent az apró fénypontok és a szurokfekete összemosódott egyvelege, felemelkedve a súlytalanságban egyre csak távolodva és távolodva. Mi pedig a fehér tisztasággal a talpunk alatt, távolról figyelnénk a mélakék bolygót, amit sikerült magunk mögött hagyni. Muszáj ráeszmélnem, hogy fel kell àlnom, ellenállva a gravitációnak, mielőtt csak egy ócska vakolatot megszégyenítő omló tetemmé válnék. Tudtommal még nem támasztottak fel holtat. Nem lesz könnyű, már olyan rég volt, amikor utoljára futottam, hogy az izmaim teljesen elsorvadtak, melegítésre szorulnak. Edzőre van szükségem. Lehetnél a leghőbb szurkolóm, sötétkék pompomlány ruhában, flitteres ötágú formákkal, csak hogy emlékeztess az ígéretemre, tudod, a csillagokkal kapcsolatban. Igen, belátom, ez így teljesen nevetségesen hangzik elsőre, hisz sosem hordanál ilyen olcsó, giccstől csorgó hacukát. Pont ezért tisztelnélek még az eddigi rajongásomnál is jobban. Átlibbenne a helyzet, én lennék, aki rajong érted a támogató drukkjaidért. Ott várnál a fehér vonalnál, és végre azt mondhatnám célba értem. Éva almával kínálná Lilit a paradicsomban. Akkor már nem félnék attól, hogy meglátod, mennyire mezítelen vagyok. Tudnám, egymás oldalán boldogultunk meg.