Jajfolytköv
Ave.
Nem is értem miért pánikolok. Van munkám, családom, laknivalóm, barátaim.
Tényleg komolyan kell venni a mentális-pazichés betegséget, egyszer megnyertem, hadd vigyem alapon? Régebb óta része az életemnek mint amennyit eléltem nélküle, tehát nehéz letenni, ha minden rendben is van, ideális a csillagállás, stb. akkor is velem marad, az életem része, a sejtjeimben van. Lehet el kellene fogadnom. Lehet.
így is ember vagyok? A válasz nyilván az igen, és persze a kérdés is túlzó, hisze az emberSéget nem ebben mérik, az egy nagyon is összetett szakma.
Hogy fogadjam el magamat?