2015.08.26
2015.08.26.
Hajnali 1.45. Reggel 5 órakor kell kelnem, hogy meg tudjak tanulni a délutáni vizsgamra. Szinte alig van a fejemben valami. Két napalatt ketszer adtam volna fel az életem, ha nem lennek gyáva.
Akit ugy érzem szeretek attol felek mint a tuztol. Ugyan O barátként tekint ram én pedig ezert ( talan amugy sem ) mondanam meg mit érzek. Hianyzik. Sokat gondolok ra, de messze van. Ez talan könnyebbé teszi egy kicsit a dolgot.
Eljatszottam a gondolattal, hogy O es En aztán rajottem, hogy tulajdonképp mit is adhatnék neki? A szerelem szárnyakat kell adjon es nem 73kg plusz terhet. Céltalanul bolyongok motivaltsag nelkul es meg azt sem hiszem el teljesen, hogy azt mondja szeret. Mint barátot… Ezt hangsulyozta is a legutóbbi találkozáskor. En pedig mosolyogva bólogattam tokeletes egyetértésben. Belul pedig a szivem hasadt meg.
Barmit megtennék erte. Barmit, csak hozzam ne legyen koze a dologhoz. Ha azt kerne tegyem rendbe az életem kudarc lenne viszont, ha azt, hogy vigyem fel a nyakamban egy hegyre azt barmikor. Nem ertem.
Magányos vagyok. Felmerül a kerdes bennem ujra, hogy mit tudnek adni mivel tudnam Ot kiegészíteni? Nincs valasz. 73kg bipoláris depresszió szorongással fűszerezve egy kis beilleszkedesi zavarral. Ha nem lattam volna annyi pszichiatriai oldalon ezt a par kifejezest es a sajat korlapomon azt hinnem valami finom egzotikus főétel.
Raadasul jo nagy adag. Pont mint én.
Talan nem is szeretem. A jelek nem erre utaltak legutobb pedig. Lehet, hogy ezt, csak hinni akarom, hogy konnyebb legyen beletorodnom.
Mi lenne, ha pozitívan terelnem az életem? Munkahely, iskola, célok, onbecsules. Jobb színben tűnnek fel elotte es akar belem is szeretne? Beteljesulhet?
Jonnek a kételyek. Valoszinuleg, ha eddig nem látott bennem semmit ezutan sem fog.
Na meg amugy is elbasztam. Az elejen hazudtam neki. Nem gondoltam, hogy tobb lesz par mondatnal es a levert onbecsulesemnek jot tett egy kis jo színben tetszelges. Megbántam. Bar visszafordithatnam.
Regebben is sokat hazudtam. Az utobbi idoben annyira elegem lett a kepmutatasbol es a hazugsagokbol, hogy egyiket sem teszem. Ha valami kellemetlen nekem inkabb nem válaszolok mint sem hazudjak.
Helyre lehet meg hozni? Ha oda kerulnenk es ele kell állnom tisztázni? Nehezen nézek a szemébe emiatt. Mit mondjak?
– Szia Olivia. Annyira orulok, hogy vegre egymásra találtunk megtörtént az első csók az első szeretkezés. Elkell valamit mondjak. Nincs se erettsegim egy percet sem töltöttem a BME-n. Pesten pedig maximum annyit laktam amennyit a barátaim szulei megturtek. Amugy minden igaz, csak ennyibe se neztelek az elejen, hogy vallaljam önmagam.
Szeretlek!
Hiaba igaz minden mas. Elbasztam. Emesztem magam. Megbocsajthato, hogy 20 évesen Sehol sem tartok? gyakran fogyasztok tudatmódosító szereket az alkoholt es a venykoteles gyógyszereket sem vetem meg? Hisz En beteg vagyok. Súlyos mentális problémáim vannak. Kikészít a bipoláris. Mentség ez erre?
Valójában tenyleg erzem, hogy sok mindenben visszavet. Nehezen koncentrálok, ha az iskolára gondolok lever a viz es eppen, csak azert nem hányok, mert napok ota alig eszem.
Nem tudom mennyire elfogadható ez.
Iszonyúan megbántam. Szégyelltem azt ami vagyok. Egy csőd. Lehet hazudnom kellett, hogy egy kicsit is komolyan vegyen. Az Ot minősíti vagy engem? Vegul is rendes elvárása egy ” normalis ” életvitel. Viszont az En utam ez. Nem is ut ez. Illetve kisgyerek koromban egy hatalmas sztráda amit 10 eves korom kornyeken keresztezett egy feketelyuk aminek a tomegvonzasa nem enged el. hiaba is latom a napot a végén a tejuttal kikovezve.
Nem ismerkedem lányokkal. Nem azert, mert kobold vagyok es a halál is a sajat torkát vágja el, ha meglátna, hanem, mert fura vagyok es furák az igenyeim. Na meg a közöny. Oda megyek leszolitom, csak lefosom a csacsogasat. Nem erdekel unalmas. Mint neki én. Erre evek utan jott egy lany es pont beleszaladtam. Pont neki kellett hazudnom. Az elet gusztustalan humora pont olyan szar szagú mint a hétfő esti melypontom.
A hiánya egy olyan epizódba rántott bele akkor este, hogy sírva tortek fel a regi emlékek. Ugy a semmiből. Ugyan az, csak a csucs volt. Egesznap senkihez sem szoltam. Aztán kedden reggel ugy tunt jobb. Nem, délutánra megint.
Este vegul elmondtam neki amit a pszichiáter diagnosztizált pár hete.
Biztosított, hogy, ha baj van keressem bátran. Megnyugtatott afelől is, hogy imád. Elfogad igy. Pedig, ha tudna. A semmiből rámjön a duhkitores es repülnek a butorok. Ugyan ezt gondolna?
Hinni szeretnem, hogy nem elszaladna mikor kifordulok magamból őrjöngve a kezemről a bort leverve aztán pedig bömbölve osszeroskadva a hideg padlón.
Ki birna ezt? Bevallom én szerintem elmenekulnek jo messzire amig nem cseszi el az életem. Aztán belul ugy érzem O lenne az aki oda ülne mellem megfogja a kezem es letorolne az arcomról a könnyet, s megnyugtatna, hogy szeret nem hagy el es vigyáz ram.
Gyonyoru abrand. Aztán eszembe jut, hogy atvertem es nem birok a szemébe nézni. Imádom,de tudom, hogy a sajat szaromban fuldoklok most es magamnak csinaltam.
Pedig, csak az önbizalom es a bizalom hiánya miatt nem akartam kiadni magam…