beletörődés

Én hűséges vagyok Reménykéhez, de most Labbie is eszembe jutott, mert segített nekem kicsit, a gondolataimmal, azt nem mondom, hogy „rendezni” őket, mert inkább káoszos volt az egész, de én kiigazodtam benne. A futás az nem megy, de gondoltam rá, hogy miért pont a maratoni futás volt a téma, mert eléggé szenvedős, meg hogy miért olyan fontos ez, ha szeretünk valakit. Én Reménykét kövéren is Szeretném, de most egy kicsit nem jól vagyok, mert nem érzem annyira a törődést, illetve ha őszinte akarok lenni, azt érzem, hogy velem Van, de azt nem hogy törődne velem. De nekem ez megfelelő, mert nem akarom Őt elveszíteni. Csak hiányzik az, hogy ténylegesen mellettem álljon, támogatva, Érzésekkel, Szeretve. Egy kicsit sok volt nekem az, hogy lájkolták Facebookon is hogy ronda vagyok, ezt már nem lehet kimagyarázni, hogy de mindent lájkolnak. Akkor csak őszinte volt a „lájk”. És most ezt nekem is lájkolnom kéne, az elutasítást… én már nem tudom… de annak örülök, hogy nem vagyok hajléktalan és van mit ennem. Mert most ugye itt írogatok kényelmesen, míg lehet hogy mások éheznek kint és nincs lakásuk. Ez szomorú, de azért én is szenvedek, csak másképp. A Lelki Fájdalom, hogy nem lehetsz a Szerelmeddel, az borzasztó. És főleg, mikor kiderül, hogy másnak is Ő kell. Ez egy „kicsit” betett nekem… ugye tudod…? De nem baj, a túlélés a „lényeg”, mondják. Hát nem tudom mit kéne gondoljak vagy érezzek, össze vagyok zavarodva, de nem érzésben hanem úgy az Életben. Hogy nekem az Életem szenvedés lesz mindig.