névtelen blogja

Végre aludtam, egész nap csak aludtam, mint akit fejbe vágtak. Újból terveim vannak, takarítok, tanulok, minden egészen más lett. Közben érzek…fájdalmat, örömet, csalódottságot. Fájnak a hiányaim, örülök annak amim van és csalódott vagyok mert istenített emberk visszatértek a földre.

Fájok. Egyedül vagyok. Nagyon-nagyon egyedül. Belülről. Olyan mintha ez az űr felemésztene. Ki kell törnöm belőle, nem tudom elviselni. Kérdés, miért vagyok magányos ha egyszer élnek körülöttem? Nem tudom, belül érzem, mint egy sötét tátongó szakadék amely beszippant. Nehéz engedni a fájdalmat és nem menekülni

HOBO:

Félbemaradt vallomás

Szeretnék mégegyszer beszélni veled,
De túl késő. Többé nem lehet.
Tudd meg, hogy mindig szerettelek.
Bár otthon asszony vár rám és két gyerek.

A családom sosem tudhatja meg,
Hogy legbelül mennyire szenvedek,
Nem baj, ha megöl a titkos szerelem,
Mindegy nekem, a halált keresem.

Az ügyvédhez menjél, majd ő vigyáz rád,
Nem viszik a frontra, vért sose lát,
Lehet, hogy többé már nem írhatok,
Légy boldog akkor is, ha én nem vagyok.

Refrén:
Remélem, nem fáj, hogy ezt írom…