alvászavar borderline depresszió

Ahhoz képest ahogy lehetnék, jól vagyok. Az öngyilkosság nem foglalkoztat, és nem esik nehezemre naponta kimenni a világba, bár 99%-ban szenvedésnek élem meg, és ha lehet, igyekszem elkerülni. Ha csak ez lenne a baj, max introvertált lennék.

De nagyonis óriási az oka annak, hogy nem érzem jól magam a világban. Olyan vagyok, mint egy mélységesen magányos, rettegő kisgyerek, akinek pusztító eszközök vannak a birtokában arra az esetre, ha valamilyen valós, de leginkább csak vélt veszélyt érez. Számára felfoghatatlan a világ jelentős hányada, és ezzel nem tud mit kezdeni. Mivel megrekedt egy kezdetleges, végtelenül primitív szinten, nem tud igazán semmi újat befogadni, még akkor sem, ha megtapasztalja. Ez az út csupa szenvedés, és csak akkor járható valamennyire, ha művészetben vagy tulajdonképpen bármiben kibontakozó tehetséggel néha felszabadul az ember.

Ha nincs tehetség, sem szuperképesség, akkor marad a spontán gyógyulás. Ha ez sem megy, akkor fejest lehet ugrani az egészségügybe, de egy bordernek már ez sem egyszerű, mert attól fél, hogy elveszti magát. Jogos a félelme, és igaza is van, hiszen tulajdonképpen nincsenek is normális érzelmei. Ha normális akar lenni, akkor az értelemnek fel kell lázadni az érzelem ellen, és győzelmet is kell aratnia.

Kívülről elnézve a terápiák, szakemberek és gyógyszerek világát, csak az tud kigyógyulni, aki elég áldozatkész ahhoz, hogy ezt a gyerekes érzelemvilágot teljesen elnyomja, és szép fokozatosan felépítsen helyette valami egészen mást. Megnyugtatásképp ott figyel a ketrecbe zárt hamis érzelemvilág is, de már semmi köze az egész bulihoz, szép lassan beletörődik a fogságba. A gyógyszerek megteremtik a mesterséges nihilt, a szakik és terápiák pedig mozgásban tartják az agy működő részét. Ez a lényege, és tök jó, mert a páciensek lekötik magukat azzal is, hogy a különböző gyógyszerek rájuk gyakorolt hatását elemezgetik. És a gyermeki érzelemvilág ilyenkor is el van nyomva automatikusan.

Mivel egy border zsigerből képtelen az együttműködésre, körülbelül csak onnan tud normálisan funkcionálni, ha a benne élő gyereket nagy nehezen már bezárta. Ami rohadt sokáig tart, pedig egy borderline nem a türelméről híres. És végleg be kell zárni, mert amúgy rohadt dühös is ám, ha valahogy mégis kiszabadul. És innentől jön a gyógyulási folyamat. De minek van az agyunk legtávolabbi csücskébe zárva egy elnyomott kisgyerek? Dísznek? 

Nincs olyan (szak)ember a világon, aki szót tud érteni primitív érzelmekkel. Vagy ha igen, akkor miután egy csapásra kikezelte az összes bordert, vegye rá a csirkéket együttérzésre, a ragadozókat vezesse rá empátiával a vegetarianizmusra, neveljen a sertésekbe erkölcsöt, vegyen rá bármilyen állatot, hogy csak a valós veszélyhelyzetekben érezzen félelmet, és hasonló baromságok. Nem lenne nehezebb dolga, hisz az állatok is rendelkeznek primitív érzelmekkel: félelem, szeretet, harag. A borderline is csak ezeket váltogatja, és szakmai segítséget is csak akkor tud elfogadni, ha van esze, és kizárólag azt használja.

Szerintem.