R-első közlés
R-első közlés
hello
ez az első begépelt jegyzetem szóval nem tudom lesz-e haszna vagy hogy olvassa e bárki is
mindenesetre egy próbát megér.
hisz csak egy kis időt vesz igénybe …és az idő az egyetlen dolog amivel jóban vagyok …
bár néha ő is kínoz …de meg vagyok vele békélve…talán ezzel az eggyel a világon ..az idővel
mert az mindenhol ugyanúgy megállíthatatlan …mindenhol ugyanúgy telik …az óra minden házban ugyanúgy ketyeg
nos ..
pár hete segítséget kértem mert azt hiszem elértem a mélypontot
régóta vártam rá…sokszor voltam padlón …de hanyatt esni úgy hogy ne bírj felkelni …és már ne is akarj
igen…az a mélypont
az oka talán nem is lényeges …hisz csak az okozat fontos most …sok dolgot megéltem és talán összeségében mondhatom..
meguntam …a végletekig kitolva vált monotonná szürke kis világom
világom?…igen..az enyém ! …nem a ti világotokról beszélek hisz az mindenkié nemde?
most az én kis saját világomról beszélek..amit én találtam ki még kicsiként régen…ahová mindig menekültem ha bántani akartak vagy egyedül éreztem magam
ez a kis világom is viszont szép lassan eltorzult ahogyan felnőtté váltam …ahogy az emberi kapcsolatok is.. ahogyan a családom is …
ahogyan a ti világotok is
már nem nyújt védelmet ..és ami a legszörnyűbb hogy már ott sem érzem magam jól…de ha ott sem hát akkor hol?
sokszor kérdem magamtól hogy miért?
sokszor nézek fel az égre is…kérdezve..MIÉRT?
a kezeim egyre nehezebbek ahogy ezeket a sorokat gépelem …mostanra már éppenhogy csak fel bírom emelni őket
a klavíatúra sebes csattogása egy csöppnyi mániás hatást gyakorol rám…de ez ennyi …minden sor végén ugyanabba a gödörbe esek vissza
ahonnan ki ki pillantok miközben írok
zagyvaság ugye? …
de hát mi más is lehetne egy pszihiátriai eset elméjében
olykor dühögök…mint egy megveszett vad..mint egy őrült aki rohamot kapott
de ez már ritka
most inkább csak fekszem…nem csinálok mást már…csak fekszem egész nap ..a plafont nézem az üres szobában
hallgatok
hallgatom magam …ahogy a fejemben lévő hangok egymással vitáznak
beletörödtem…
elfogadtam ..nem keresek választ …sem megoldást …
csak elfogadom
talán ez az az üresség amire újra építeni lehet nem ? mert csak akkor építhetsz új várat ha a régit romba döntöd…
de én nem akarok építeni már … hisz ugyanarra a sekélyes alapra építeni ? na az az igazi őrültség
szóval marad az üresség …
igen depressziós vagyok…már bárki szemébe nyíltan bele vágom ha érdeklődik …hisz úgy sem őszinte az érdeklődése
egy őszinte választól pedig teljesen összezavarodik..
„tényleg? ” őőő nem tudom mit mondjak ? ” és miért? „sajnálom
sajnál…valójában nem …de ezt mondja…és ez annál is jobban zavar mintha tényleg sajnálna
valószínűleg ugyanúgy kinevet a hátam mögött mint amikor nekem nevet valakiről …a háta mögött..
érdekes diagnózisban szenvedek…a pszihológus ezt a jellemzőt használta
érdekes…
ami nekem szenvedés …az neki érdekes
nem tagadom valóban nem lehet szokványos velem beszélni hosszabb távon…folyton más hangnemben …más szavakat használva teljesen máshogy beszélek
változóak a fázisok …vanhogy kicsattanok az örömtől…bár ezt nehezen hiszem el …máskor azt mondják nem vagyok magamnál …csak suttogok
olyan is van hogy idegen szavakat használva vagy éppen némán próbálok közölni…csak nézek…nem látok …de nézek
és ez a legszörnyűbb az egészben hogy az életem 75 százalékára nem emlékszem
az a 25 százalék is ami nekem jutott kimerül fekvésben és megtöltödik könyekkel
bipoláris személyiségzavar …
ez az amivel magyarázzák folyton váltakozó életemet
nem elég hogy olykor őrültként felbolygatom a környezetem…még csak nem is emlékszem rá …
gyógyszer persze van…természetesen nem is olcsó
viszont megoldást nem hoz…gyógyíthatatlan …itt biztos sokan hallották már ezt…vagy éppen pont nekik mondták
azok megértik…értik az ürességet értik a kedvtelenséget…átérzik a mély és sötét depressziót
mára a végéhez közeledek sajnos teljesen elnehezedtek a kezeim már csak arra várnak hogy a végükön egy tökéletes metszést végrehajtva elvérezhessenek
de nem teszem meg …már legalább 500 szor támadott meg rövidke életem során a konkrét halálvágy de egyszer sem tettem magammal semmit
inkább másokat kezdek hergelni…hogy a dühüket kihasználva fájdalmat érezhessek …hogy egy picit érezhessem hogy élek …
ahogyan most nem érzem …
viszont a melankóliát igen ami húz az ágyam felé…hogy mostmár elég…hogy ideje ismét lefeküdni…a fal felé fordulni és azt tetetni hogy nyugodtan alszom..
ahogy mindig is tetettem …ahogy igazából sohasem aludtam nyugodtan …ahogy igazából még SOHA !!!
nem akarok önmagam lenni