állapot

Jöjj el sötétség, vigyél messzire…

ne halljátok hangomat, mert nem mond okosat….

értékesebb nálam egy porszem….

bocsássatok meg ha vétkezem, de nem fogok, ezt hiszem….

szerintem kezdek az autizmus állapotába kerülni…

már nem érvényes, amit szerettem volna, már nincs meg a vágy iránta…

teszem, mit a társadalom elvár…..boldogságom nem érdekel már, miért legyek boldog, mikor annyian szenvednek?….én mennyivel vagyok jobb, hogy jobbat érdemeljek?..vágyak kavarognak bennem, de inkább maradok tétlen, aztán jön egy hatalmas erő, ami azt súgja tegyem, közben félelem, félelem igazi önmagamtól…ha megteszem, mi lesz….

mintha esne szét személyem, amit nincs kedvem összerakni, nincs kedvem megtalálni önmagam, nem számítok, ÉN nem, más igen, akiket szeretek, ők számítanak, én eltörpülök. Ez nem normális dolog, mégis ezt súlykolom nap mint nap. 

Ehhez az íráshoz se raktam össze a gondolataimat….de minek is raktam volna?….:)