akármi

égbolt dobálja vizes szőrét
hideg lány vár a lépcsők alatt
egy neon formájára önt fényt
szél pompázik a húsába kap

áll betonfalak modorával
mint a gyenge hanyatló állat
dohányfüst keveredik nyállal
valamivel a szeme alatt

vérében tavaszok cikáznak
kicsit sem érdekli a másnap
pórázra tekerem fel a húst

végre az legyek ami a szó
hentes ki mindent megtanult
de soha sehova nem való