A tükör előtt fog menni

Amióta meglett a tükröm, kifejezetten szeretek tükörbe nézni (na nem a saját 34 éves megszokott fejemre gondolok itt, amit a fürdőszobában is láthatok)! A lelkemet, vagy a szívemet tudom megnézni, és valahogy előkerült a vágy, hogy milyen jó lenne jól megnézni közelről, milyen is lehet ő (vagyis ÉN milyen lehetek, mert itt akadnak hiányosságok leginkább).

Például rájöttem, hogy a sírás az nem megy nekem. Lány létemre szégyenszemre dühöngeni, káromkodni úgy tudok, mint egy kocsis, de sírni azt egyáltalán nem tudtam megtanulni. Ezt kérdeztem éppen magamtól és a tükröm válaszolt nekem … Ha csak örömömben tudok sírni, az arra jó, hogy tudjam, ezt az érzés képes vagyok megélni … Talán a rosszat meg nem, nem készültem rá fel. Ugyanis ha a környezetemben örömteli esemény van, elakad a szavam és potyog a könnyem mosolyogva, szétmossa a sminkem, folyik a ruhámra, megállíthatatlan tud lenni … Így ezt fel is írom a kis füzetembe magamnak, beteszem a párna alá, hogy ha kell, rá tudjak majd nézni: van egy jó tulajdonságom!

Bár olyan stabilan ülök a gödör mélyén, hogy a lenyújtott létrával is csak agyonütni lehetne, elkezdtem felfelé nézni, kíváncsi lettem rá, mi van még bennem … Jó nagy utazás lesz ez, de nincs mit tenni, meg kell majd indulni, mert itt ebben a lyukban cefet hideg van, amit nem szeretek, sötét és nyirkos minden és talán odafent nem fogok fázni, megszárít a nap és megállhatok, belenézhetek utoljára ebbe a gödörbe és belerugdossam a földet!!!

Továbbra is állítom, mániásnak lenni „könnyű”, nem alszol, pörög a fejedben a filmed, nem fáradsz el és kilátásba helyezed a felszínre törést is! Vigyáznom kell a tükrömre nagyon, mert olyan tiszta képet mutat, hogy rájöttem, nagyon régóta a szilánkosra tört tükörben nézem magam …