Az első (fél) munkanap margójára
Ma úgy indultam el a leendő munkahelyemre, hogy csak megebszélni megyek a kezdést és az ezzel kapcsolatos dolgokat. Már ez önmagában rányomta a bélyegét a hétvégémre, pedig akkor még nem is tudtam, hogy ebből bizony az első munkanap is lesz. Hétvégén már alig aludtam, étvágyam sem volt és különböző forgatókönyvek pörögtek a fejemben, hogy mivel fogom magam leégetni. Mire ma elindultam, már teljesen kimerítettem magam idegileg az agyalással.
Amikor megérkeztem néhány szót váltottam a leendő főnökömmel, aki amúgy elég barátságos. Ezután mondta, hogy akkor ma már maradhatnék is a maradék 4 órában és a kollégáim megmutatnak pár dolgot, adnak könnyebb feladatokat. Ők nem számítottak rá, hogy már ma maradni fogok, eléggé meglepődtek. Hirtelen helyet kellett nekem csinálni, ami azzal járt, hogy néhány dolgot el kellett pakolni az irodában. Már ezen a ponton elkezdtem rosszul érezni magam. Kattogni kezdett a fejemben, hogy biztos útban leszek nekik. Az is frusztrált, hogy nem mindent értettem, amit beszéltek. Szoknom kell még a helyi dialektust, meg nem is az anyanyelvem, szóval tudom, van még mit fejlődnöm. Kifejezni sem mindig tudom magam úgy, ahogy szeretném, ami egy újabb ok a szorongásra. Végül egész délután számlákat iktattam, ezt tudták nekem hirtelen adni. Valószínűleg amúgy is hasonló feladataim lesznek eleinte. Otthon már sok év szakmai tapasztalattal nyilván más szintű feladataim voltak, de itt kvázi mindent elölről kell kezdenem. Még Európán belül is más lenne a helyzet, de én Kanadába költöztem, ahol helyi munkatapasztalat nélkül, ha téged ide a kuyta sem hívott bizony kb. pályakezdő vagy. Igazából ezt nem bánom, mert nem érzem magam még annyira stabilnak, hogy idegen nyelven ugyanazt csináljam, amit otthon. Aztán idővel elválik hogyan élem meg a mindennapokban ezt.
Tudom, most örülnöm kellene, hogy egyáltalán dolgozni kezdtem. De sajnos egyelőre ebből nekem csak a kényszerűség jön át és az, hogy ezeket a napokat túl kell élnem. Az utóbbi pár hónapban, amíg nem dolgoztam megpihentek az idegeim. Sokat voltam egyedül, azt csináltam, amihez kedvem volt, ha nem akartam nem mentem emberek közé és nem kellett kommunikálnom. Elkezdtem jól aludni, többet aludni, lettek új elfoglaltságaim. Festettem, mini kertet hoztam létre az erkélyen. Csupa olyan dolgot csináltam, amihez nem kellett szociális érintkezés és feltöltöttek, eredményük volt. Nagyon nehéz újra beleállni ebbe a munka, emberek, interakciók dologba. Ez egy kis cég, a back office-ban két lány van, elvileg én leszek a harmadik. Észrevettem, hogy már az első nap sem tudtam nem arra gondolni, hogy nem tartozom közéjük és valószínűleg ezt ők is érzik. Pedig lehet, hogy ők még nem vontak le ilyen következtetéseket. Szrongtam egész nap, most pedig azért szorongok, hogy holnap újra menni kell.
Holnapra még hivatalos ügyintézésem is van, ami idegen nyelven megint egy rémálom nekem. Ma telefonon hívtak be az ügyintézésre és abban sem vagyok biztos, hogy mindent jól értettem a telefonban. Telefonon még nehezebb leküzdeni a nyelvi akadályokat, ha nem látom az illetőt nagyon kell figyelnem minden egyes szóra. Baromi kiszolgáltatottnak érzem magam. Igyekszem a szorongásgátló technikákat alkalamazni, de ez sem sikerül mindig. Most abban bízom, hogy elfáradtam kellőképp ahhoz, hogy aludni tudjak. Nagy szükségem lenne rá. Ma még inni is elfelejtettem és csak reggel ettem egy kicsit. Valószínűleg ez sem segít a közérzetemen. Meglátjuk mit hoz a holnap. Nem akarom még elkönyvelni, hogy minden egyes nap ilyen feszült és nehéz lesz.
Az első (fél) munkanap margójára Read More »