szünet

már egy ideje nem írtam és azt hiszem, hogy nem is fogok egy darabig. mondjuk karácsonyig.

a munkámat továbbra is szeretem, egyre komplexebb feladatokat oldhatok meg, amit nagyon élvezek. teljesen kitölti az életemet és már annyi energiám sincs, hogy zavarjon. kora reggeltől legalább este 6-7-ig bent vagyok és utána szinte semmi másra nincs erőm.

álompasival volt egy utolsó körünk, néhány hétig rengeteget találkoztunk, ami többnyire giccsesen idilli volt, máskor meg szokása szerint nem figyelt rám. több könyvét is kiolvastam nála az elmúlt hetekben, miközben ő mással foglalkozott, de amikor valamiért úgy döntött, hogy velem foglalkozik, akkor nagyon jó volt. szerintem jól érzékelteti az időszakos változást, hogy keveset dugtunk és sokat beszélgettünk, ami korábban elképzelhetetlen volt. a szex hiányzott, de nem tettem szóvá, örültem, hogy végre beszélgetünk.

gondolom sejtitek, hogy ez nálam nem illik a képbe és szükségszerűen el kellett csesződnie. természetesen meg is történt. felbukkant egy régi nője, szépen kifejtette, hogy őt mennyire szerette és az mennyivel komolyabb volt nálam és egyáltalán nem értette, hogy nekem mi a bajom a parkolópályával, amire rakott. másfél percet rászántam, hogy elmagyarázzam neki, hogy ez mennyire lekezelő, de támadott, hogy féltékeny vagyok, amitől végképp kilátástalan lett a „beszélgetés”. felöltöztem, aztán taxi haza.

meglepően gyorsan összekaptam magam utána, azóta mindenféle szerekkel ébren tartom magam munka után, hogy legyen erőm pasizni. kényszeresen csinálom, ami nem jó, de most annyira megcibálta az egomat, hogy bizonyítanom kell magamnak, hogy jó vagyok és kívánatos. el fog múlni, de most kell és kész.

nagyon szeretnék beszélni vele és elmondani neki mindent, amit róla gondolok, de elegáns leszek és nem fogom. magamban fogok üvölteni, remélhetőleg nem sokáig.

kezdek iszonyatosan macsó lenni. dugni jó és kell, de ha elkezdek érezni valamit egy pasi iránt, abból csak baj lesz. remélem megtanultam végre a leckét és ha legközelebb elkezd valaki érdekelni, akkor azonnal kihátrálok. nem kell nekem az érzelmekkel járó nyűg.

Szerző:

Belépett: 7 óra

csaken

Blog kommentek: 764Blog bejegyzések: 87Regisztráció: 16-05-2011

1 gondolat erről: “szünet”

  1. Hahó!!

    A pasit nagyon ügyesen zárogatod le magadban… gratula. képes vagy elviselni a fájdalmat. enélkül nem megy a fejlődés.

    de az irány nem jó….  az érzelmekkel járó nyűgöt nem lehet megúszni… ne akarj pszichopata lenni.ne akarj védőfalak mögött vergődni és elzárni magad a világtól. lehet, hoyg nem érne sérülés – de sajnos a falak a boldogságot is kinnrekesztik…

    drukkolok nagyon. okos vagy. megtalálod az utadat.

    úgy értem – szerény vél. szerint.

    üdv a-

Írj megjegyzést