Szorongássssssss*sípol*

Sziasztok. Fogalmam sincs, hogy kezdjek bele, nem igazán írtam még blogot, de annál a némeságnál, amit a betegségem okoz, minden jobb, ez a közösség meg főleg, szóval gondoltam belefogok. 🙂

Nekem elég új az ilyesfajta paranoiditás, szorongás dolog, de egyszerűen úgy érzem a hallucinációm és téveszméim mellett ezek okozzák a legnagyobb gondot a mindennapjaimban. A fülem állandóan „sípol”, inkább úgy tudnám leírni mint egy folyamatos sistergést, vagy statikus hangot, de ezt már kezdem megszokni…viszont azt aligha tudom, hogy minden nap órákat töltök el azzal, hogy egy testhelyzetben, 0 kommunikációval ülök/fekszek/csinálom a semmit, szorongok, rettegek, és közben belül szétvet a feszültség. Most bevettem az esti olanzapin adagom, nem tudom, amiatt megy-e ilyen „jól” az írás, de legalább ki tudom adni magamból…indecision

A felkelés ugyancsak borzasztó. Minden nap reménytelenül ébredek, és nagyon sok időbe telik kikelnem az ágyból, közben félálomban szenvedek, és csak pörög az agyam az életen, a világon, a halálon, minden hülyeségen, és rettegek. Felkelek, és mint aki meg van dermedve, csak ülök órákig, alig bírok megszólalni is, amikor tudom, hogy dolgom lenne. Esetleg valaki, valamit tud erre ajánlani? Holnap megyek a dokiaimhoz, konzultálok velük erről, de nagyon úgy éreztem, muszáj kiadnom ezt magamból. Remélem tudunk segíteni egymásnak az olyanokkal, akik hasonlóval küzdenek, nagyon szívesen meghallgatnám a ti véleményeteket/tapasztalatotokat is, és akinek tudok annak nagyon szívesen segítek is.smiley

ui.: Ez a sípolás kikészít attól még…állandóan csüng a fülem. Állandóan. Mint ahogy a TV szokott.

Szerző:

Belépett: 6 év

vulgrim

Blog kommentek: 90Blog bejegyzések: 1Regisztráció: 23-08-2016

14 gondolat erről: “Szorongássssssss*sípol*”

  1. a tünetek amiket felsorolsz nagyon ismerősek talán az is lehet hogy tipikusak mert én is többször voltam pont ebben az állapotban amin a gyógyszeres terápia korábban a leponex most pedig az olanzapin amit te is szedsz tudott leginkább javítani vagyis ne keseredj el ha az orvosaid eltalálják a megfelelő típusú gyógyszert a megfelelő dózisban akkor te is jobban leszel üdv

  2. Sziasztok! Remélem jó helyre írom…

    Köszönöm, hogy írtatok! Végre hazaestem. Nos, megkaptam a pszichiáteremtől (az egyiktől, a másik szabadságon van), hogy ő szerinte be kéne feküdnöm, legalább 2 hétre, mert veszélyes vagyok másokra és magamra is, a visszatérő bűntudat és öngyilkosság téveszméim miatt, plusz az üldöztetési mániáim miatt. Kaptam az olanzapinból nagyobb adagot, az 5mg helyett most a 7.5mg-ossal próbálkozzunk, frontinból a 0.5mg-ossal az 1mg-ossal (igaz, xanaxból már megjártam a 3x1mg-ot kb fél évig, semmit nem segített, de a frontin úgy tűnik igen…érdekes), és kaptam plusz egy gyógyszert, az aripiprazolt, abból a 15mg-osat, hogy próbáljuk ki, közben megkaptam a főorvos úrnak a magántelefonszámát, hogy hívjam akár éjszaka is, ha baj van, és segít. A depakine chronoból maradt a 300mg reggel és este, jelenleg ezeket szedem, de így is szörnyű szokott lenni a helyzet, tényleg nagyon vacilállok most, hogy befeküdjek-e vagy sem. De szerintem előbb-utóbb úgyis az lesz a vége, de megpróbálok kitartani legalább addig amíg a suliban szünet nem lesz…(jelenleg felnőttképzésen vagyok, OKJ, az egyetemet passziváltattam).

    Sok ölelés Nektek és puszi, mégegyszer köszönöm, hogy írtatok! Sokat segít nagyon! 🙂

  3. Ja igen, elfelejtettem mondani, hogy egyébként 2 pszichiáterhez járok és 1 pszichológushoz aktívan, a pszichológusommal kiveséztük a személyiségem nárciszitikus és OCD oldalát, hogy vajon miért akarhatok mindent ennyire tökéletesre, és kényszeresen, és ez hogy függhet össze a betegségem skizofréniára hajló mivoltával, meg mondott 1-2 dolgot a Rorschach tesztemből való dolgokból, de még a teljes kiértékelést nem kaptam meg…majd írok még hamarosan, ha lesz energiám, addig is sok puszi mindenkinek! 🙂

  4. A fülzúgás nagyon durva. Nekem is van, és felerősödött. Most tablettákat kezdtem rá szedni. Minimálisan hat. Én már megelégszem azzal is, ha elviselhető tartományba csökken vissza. A szorongás jó haverom, 2 hete csütörtükön behalluztam, mit mondjak, megértelek.

  5. Jelenleg Betagent, de volt már Betaserc, és nootropilos infúzió is, csak ezeket nem értékeltem annyira, mert görcsösen azt vártam, hogy teljesen megszűnjön, de beláttam, hogy erre semmi remény (legalábbis számomra), legjobb, ha elfoglaltságot talál az ember, nyüzsgés, pest, stb.

     

  6. Pszichiátriai osztályra, kórházba, én a Nyírő Gyulába járok Pestre, ott ajánlották fel. A fülzúgásra igazából úgy konkrétan semmit, de én általában hallok ilyen duruzsoló hangokat is a fejem mögül, sistergést, ilyeneket, szóval hangi hallucinációk valszeg. Ja igen, azt néztem is, hogy elírtam, csak már javítani nem volt erőm, azt szerettem volna írni, hogy most már a 0.5mg-os helyett 1mg-ossal próbálkozunk a szorongás ellen, mellé 2 antipszichotikum ugye, meg a bipolár zavaromra egy hangulatstabilizáló, néha-néha meg mirtazapin is megy, ugye az antidepresszáns…

    Remélem ti is jobban vagytok, bár én jelenleg megint romlok, viszont csak 2 napja szedem az erősebb antipszichot, még várom a hatását.

    Minden jót mindenkinek. 🙂

  7. Nekem eddig sajnos semmi nem múlasztotta el. 🙁 Most az aripiprazol-ban reménykedem, de még csak 3. napja szedem, szóval igazából semmit nem tapasztaltam, csak annyit, hogy úgy elálmosít mint az állat, és nap közben is alszom tőle 1-2 órát, de ugyanúgy megmarad a sípolás, a recsegő hangok, a „színes” látás, mert tudniillik ilyen vizuális kis hallucinációm is vannak, hívhatjuk őket „elemi” hallucinációknak, mert annyira nem szembetűnő, nem látok dolgokat, amik nincsenek ott, szimplán minden színes paca, árnyakat látok, mintha valaki mindig lenne mögöttem és a szemem sarkából látnám, de amikor odanézek nincs ott, újonnan bogarakat kezdtem el futkosni látni, elég gyakran, de ezen talán már most segített az aripiprazol, meg a 7.5-ös olanzapin. Meg mondjuk azért szoktam látni/hallani/érzékelni furcsaságokat, rengeteg szag-hallucinációm van mondjuk, meg a többi érzékszervem is szokott szórakozni…most a 0.5-ös Frontinról váltottunk ugye 1mg-osra, megmondom őszintén, semmi javulást nem érzek tőle. 😀 Én már megjártam Xanax-al az 1mg-os kúrát egy pár hónapig, igaz akkor az elvonás miatt kellett, és nem is szedtem rendesen, most rendesen szedem, de semmi komolyabb javulás, pedig 0.25-el kezdtük napi 3szor, na az segített, megelőzte a pánikrohamaim, utána már 0.5 kellett aztán mostmár 1, gondolom a tolerancia, hozzászokás…de akkor is picit elszontyolít, hogy SEMMIT nem érzek az 1 millisből. Régen a xanax elég erősen kiütött, bevettem hármat és már folytam is el, igaz, most nem csinálok ilyet, de valami emelkedett hangulatra számítottam volna…ugyanakkor a mániás epizódjaimon se igazán segít, nem tud lenyugtatni sem eléggé. De nem leszek telhetetlen, legalább pánikrohamaim nincsenek tőle. 🙂

  8. Igazából minden a befekvés mellett szólna, csak én vagyok a makacs…nem akarom elfogadni, hogy pont most kezdek megint szarabbul lenni, amikor elkezdtem a sulit, meg úgy összekaparni magam (még ha jobban nem is vagyok), és valamennyire sikerül is, és akkor megkapom, hogy be kéne feküdnöm, mert olyan súlyos az állapotom…én nem érzem úgy, hogy be kéne, csak ugye én nem látom magam kívülről, stbstb., bár amikor olyan bűntudatérzésem támad, és abból olyan gondolataim, hogy MUSZÁJ megölnöm magam, mert bűnös vagyok, vagy nemsokára jönnek és megölnek, és amiatt akarom megölni magam hogy ne mások tegyék, akkor én is legszívesebben a mentőket meg a rendőrséget hívnám, viszont akkor ők is ellenség…szóval igazából tanácstalan vagyok most a befekvés témával kapcsolatban. 🙁

Írj megjegyzést