Szembejöttem magammal …

Azért ez mekkora felfedezés már, tekintve, hogy persze, hogy nem vagy egyedül, van munkatársam meg szomszédom, élettársam, néha még nehéz is megoldani, hogy egyedül legyek, pedig szeretek ám nagyon, mert akkor „nem bánt senki”, de ez az élményem teljesen más volt … most megérte nem egyedül lenni!

Csak úgy mész az életben, jön szembe minden, problémák, örömök, kedves emberek, nagyon nem kedves emberek, számolod a lépéseket, időnként azt, amit megtettél, néha azt, ami még előtted van, nézed a lépcső tetejét, hogy oda kellene menned, de túl magas, meg nekiindulsz, visszatolatsz – egy szóval ÉLSZ.

És akkor egyszer szembejössz TE saját magaddal az utcán, ott jön egy másik Te és nézed, mennyire egyformák vagytok és ő ugyanúgy néz Téged, ugyanúgy lógatja a kezeit, mint Te, ugyanúgy lép és ugyanaz van a szemében. AZ, ami amúgy csak a tiédben volt eddig, sehol nem láttad, senki nem ment át azon, amin te, egyedül voltál a fejedben lévő démonokkal, legfeljebb „elhitték”, mit kínlódsz, de érteni sose értették. És ott jössz Te, nézed megdöbbenve a „tükrödet” és rájössz szépen, hogy ő ugyanaz, mint Te, így megért! Megért!!! Kimondja a szavaidat, látod benne a mozdulataidat, szinte megélte a múltadat és most itt van neked, hogy ő se legyen egyedül, kettőtök között egyikőtök sem a „másmilyen” vagy a „furcsa” vagy a „nem normális” …

Hálát kell, hogy adjak a sorsnak, hogy jól szembeküldte, tükörbe állított és megmutatta, van ilyen, mint én, van, aki meghallgatja és érti – nem azért, mert ez a munkája – és meghallgathatom és érthetem, mert értem, mit mond!

Köszönet a mai napomért!!!

Szerző:

Belépett: 7 év

Zsuzsi82

Blog kommentek: 266Blog bejegyzések: 9Regisztráció: 2017. 01. 16.

3 gondolat erről: “Szembejöttem magammal …”

Írj megjegyzést