Számomra az Isten

Számomra az Isten, egy megfoghatatlan dolog, egyszer megjelent előttem finomanyagi formában, mintha csak a lelkét mutatta volna. Nagyon szép kék aurában, finom fehér porból egy vékony gyertyaláng. Lehet az őrangyalom volt, de én Istenre gondoltam. Nagyon régen még hallottam egy rádióműsorban, ahogy médiumon keresztül, beszélget valaki Istennel. Később rájöttem, mi volt benne a furcsa. Amikor mi beszélünk, kifelé képezzük a hangot, ahogy kifújjuk a levegőt. Amikor Isten beszél, Ő visszafelé képzi a hangot, mint amikor veszed a levegőt, érdemes rá odafigyelni, észre fogod venni.

Mindig őrült akartam lenni, legalábbis gyerekkoromban. Úgy gondoltam, csak így élhetem túl, és sikerült, most már papírom is van róla. Istennek nem lehetnek gondolatai, ezekkel csak mi küzdünk, gondolkodó emberek. Az az igazság, hogy nincs túl sok időnk, egy kicsit fel kellene gyorsulnunk, vannak gyorsabb pályák, ahhoz el kell hagynunk a régieket. Testkilépés közben volt, hogy repültem, gyorsabb és gyorsabb pályán, valahogy ezek keresztbe kasul behálózzák a Földet. Vannak, amik keresztezik egymást, és ezzel lassítva, vagy teljesen lefojtva zsákutcába térnek. Ezek lehetnek a gravitációs pályák. Egy gyors pályán, akár a másodperc tört része alatt, komoly kilométereket tehetsz meg, majd egy kijáraton elhagyhatod a Földet. Az a baj szerintem a modern űrhajózással, ami szerintem nem titok, hogy lineáris pályán akar kijutni a világűrbe, erővel a pályatörvényeket semmibe véve, ami komoly súrlódást idéz elő. Minél jobban felgyorsulsz, annál jobban képes leszel lelassulni, megnyugodni. Ehhez hasonló pályákon közlekednek az információk is, napjaink legfontosabb energiái, persze hogy visszatartják, ami az összesség érdekében hátrány. Nem hogy visszatartják pénzért adják, egy másik energia, ami valójában nem is létezik, mi találtuk ki. Magasabb szinteken ilyen nincs, hogy pénz, ez az enyém, az a tiéd, minden van, ahogy itt a Földön is, ennyi ember számára megoldható lenne.

Szerző:

Belépett: 3 év

argobalogtibi

Blog kommentek: 710Blog bejegyzések: 19Regisztráció: 01-10-2015

Írj megjegyzést