Linda története — búcsúja egy másik Búrástól
Hát feladtad.
Elmentél. Az erdő szélén kapsz majd egy keresztet, ez leszel Te. Tudtad vajon mennyit jelentesz nekem? Abban a hitben voltam, ehhez nincs szükség szavakra. Hogy tudd, BARÁT vagy, csupa nagybetűkkel.
Amikor átjöttél, mert érezted, bajban vagyok, mert segítettél, ha tudtál, mert őszinte voltál, mert megmondtad, hogy melyik cipőm nem áll jól, hogy melyik szelfim előnyösebb. Mindezt bántás nélkül. Felszerelted a zárat az ajtómra, hogy megmutasd, el kéne indulnom az önállósodás útján. Jártál a kopott Kemping bicikliddel, vagy épp vonattal. Ó, a közös vonatozások, viselted a napszemüvegedet, mint egy keményfiú. Közben nem voltál keményfiú. Csak önmagaddal. A végén. Azért ez kemény volt Barátom!
Túl ment egy határon.
Mi az, amit sose felejtek? Egyszer nagyon megszívattál, emlékszem. Aztán utána mégis újra barátok lettünk. Nem voltál a mindennapjaim szerves része, mégis más így az élet nélküled. Nem felejtem el a mosolyodat, azt a hiányos fogazatú mosolyt, a kényszeresen mozgó lábakat, a kényszeresen mozgó lábakon nyugvó kezedet, hogy csillapítsd a remegést. És ahogy a pszichiátriai gyógyszerekről tudtál beszélni, úgy, mint senki más. Ha elkezdted a mondókát, egyből megjelent egy mosoly az arcomon, tudtam, hogy magyarázod majd az akinetont, meg a zyprexát, a rivotrilt, meg a jó ég tudja milyen gyógyszereket.
Szerettelek. Nehéz ezt a szót így múltidőben leírni, de sajnos múltidővé avanzsáltad magad.
Azért ez kemény volt, Barátom.
Érezned kellett volna, hogy szükségem van rád.
Mondhatom, hogy feladtad a harcot? Hogy legyőzött a kór? Harcostárs voltál, én is küzdöttem, küzdök, nehéz lesz nélküled.
Egyszer annyira képletesen összefoglaltad, hogy miben vagyunk mi mások, mint az egészségesek. Hogy milyen egy normális élet, és milyen a mi életünk. Lehetett volna párod. Akár én is. Akár más.
Sose fogom megérteni, hogy miért adtad fel ennyire könnyen. Miért az erdőszélre mentél akkor, és miért nem hozzám. Miért nem bringáztál át, és közölted, hogy rendeljünk pizzát? Miért nem mutattad meg a legújabb gitár szerzeményedet?
Már megint győzött a skizofrénia.
Olyan veszett szar így nélküled, szeretném megint tárcsázni a számodat, de úgyis mihaszna. Miért nem gondoltál arra, mielőtt megtetted, hogy ez nekem mennyire fájni fog? A rendőrök szerint „nem szenvedtél sokat” de nekem rengeteg szenvedést okozol. Olyan jó lenne elmesélni, mi minden történik most velem, olyan jó lenne elmesélni, hogy milyen nehéz és mennyit küzdök … Hogy gyomorideggel jövök dolgozni, hogy gyomorideggel ébredek, élek.
Nem megy a stilisztika, nincs kedvem kerek, stílusos mondatokat formálni egy nekrológ kedvéért.
Hiányzol.
Linda