Sötét árnyak, bukott angyalok

Lebegek, napok óta csak lebegek valahol fenn,

kapcsolatot létesíteni a földdel, emberrel nem tudok,

köröttem szállnak sötét árnyú bukott angyalok,

egyik magával ránt és húz le a mélybe,

a földnek sötét, máló, foszladozó belsejébe,

és akkor rájövök, csak a testem van itt, a lélek koporsóban,

látom temetésem és az angyalokat a magasban,

énekük oly távoli, a sötétek húznak magukkal a mélybe,

és csak lebegek, lebegek tovább a foszló sötétségbe.

Kinn a nap süt és egyéb mindenféle színek,

bennem a mélybe húzó mégis lebegtető rímek,

mindenhol családok és gyerekek,

én pedig csak lebegek és lebegek, napok óta,

csak éjjel lépek ki és térek nyugovóra,

reggel kelek, messze tőlem szó és móka,

csak lebegek és várok egy váratlan szóra,

viszont sajnos, talán már reagálni is nehéz, tán képtelen vagyok,

köröttem köröznek sötét árnyak, bukott angyalok.

Félek, hogy elhagysz, te , ki az életemben sose voltál igazán,

ki simán ott hagysz az úton, értem sose sírtál,

én csak lebegek , egyre csak, talán így nem fáj,

elhagysz, s ha nem lebegnék, talán szomorú lennék,

az álom mélységére vágyom, ne tudjam, ki vagyok,

csak lebegek és köröznek felettem a bukott angyalok.

 

Ma volt a napunk a pszichológusnál. Kicsit furcsán éreztem magam, de nem furcsábban mint a mindennapokban. Kicsit sikeresen visszahozott a földre, de csak félig. Letettem az asztalra a könyvet, kettőnk közé, aztán felugrottam, elraktam onnan … mert útközben is olvasok, nem csak buszon, ahogy megyek hozzá, akkor is. Könyv-függő vagyok de csak mert élő kapcsolatom a világgal kb nulla és lebegek és olvasok és a történet a földön tart, lefoglalja az agyam. Hm, néha fáj ha félre kell raknom a könyvet, de ott, ott beszélgethetek, heti egyszer, ott, vele. Legalább megpróbálhatom. Ma nem voltam nagy formában. Sok mindenre mondtam, hogy mindegy. Nem bírtam mindenre válaszolni. Hogy apám és az érzelmi zsarolás, a lehetetlen sok telefonhívás, az, hogy email, sms, chat, senki nem reagál semmire. Meséltem erről az oldalról is. Azt mondta, úgy gyanítja idővel itt is elhagyatottnak fogom magam érezni. Elhagyatottság, örök és megkérdőjelezhetetlen érzés. Fájdalmas, így inkább megelőzöm ne kelljen éreznem ezért nem engedlek igazán közel mert aztán ez kegyetlenül fájni fog. Sorban hagytak el – ezt én mondom így – és mondott le rólam mindenki – ezt én érzem így. Hogy sokaknak kudarc voltam? Ezt már más is mondta, és fájt mitagadás. Mindenki? Mégis ki? Kik? Az a pár nálam 15 évvel idősebb női illető akivel a barátság az anyai-lány szereppel keveredett??? Ahol tepertem a szeretetért és a kapcsolatért, ma már sok szorongás után minddel vége. Sorban koptak ki az életemből. Gyakran érzem azt, hogy a kutyámért élek és az írásért….meg azért mert elfogadtam, hogy ezt a kib@ott életet végig kell élni … és mert minden máshoz mindig gyáva voltam, csak átfantáziáltam magam a túlvilágra.

 

Szerző:

Belépett: 2 hónap

intro86

Blog kommentek: 2465Blog bejegyzések: 168Regisztráció: 24-05-2018

3 gondolat erről: “Sötét árnyak, bukott angyalok”

  1. elfogadtam, hogy ezt a kib@ott életet végig kell élni

    A legrosszab várni, várni h vége legyen. Aztán ki tudja meddig húzza az ember.

    Sokszor mondogatom, h már alig várom a nyugdíjas kort h végigpörögjön az életem és magam mögött tudhassak mindent, ilyenkor elég érdekesen néznek rám. De igaz, annak ellenére h nem valószínű h megérem a nyudíjas kort, de így se tudhatom mennyi van még vissza.

    Bár csak lehetne tudni…

    Ezen is sokat gondolkodom, hogy vajon mikor, hol, hogyan. Annyira belenéznék a jövőbe h láthassam előre.

  2. Azt szokták mondani, hogy élj: itt és most. Éld meg, ami most van. Én így sose mondtam ki, ahogy leírtad, hogy várni a nyugdíjas kort hogy lepörögjön minden. Igen, azért néznek furán, mert fiatal vagy és én se vagyok sokkal idősebb vagyis még van előttünk min. 30-40 év és ugye, elvileg nem mindegy, hogyan telik. Szoktak még ilyen kliséket mondani, hogy előtted az élet. Ők nem igen értik azt ami bennünk van, vannak gondolatok, érzések. Lehet, hogy én nem így ‘mondom’ fogalmazom, hogy várni, hogy majd lepörög meg a halál, mikor és hogyan … 20 éves koromban kezdtem verseket írni. Nagyon hamar, úgy pár évre rá mikor letisztultan tudtam már verset írni (amikorra mondjuk úgy megtanultam, magamtól, tisztultabban) hamar látszott, hogy vágyok az odaátra. Gyakran írtam angyalokról és mennyországról, az ottani életről .. ez a régi önmagam. Manapság néha az üvegfal jön, a kockában létezés, a törések, a vér … vagy a bukott angyal, húzás, zuhanás, remegés ..tényleg nem tudhatjuk. Várja is talán az ember, kíváncsi mi lesz odaát…de fél is.

Írj megjegyzést