Sokkoló

 

 

 

 

 

 

A napokban kérdeztétek, hogy lesz-e új játék, hát összedobtam egyet gyorsan. Ez egy disztópia, negatív utópia, amikor a psziichiátria átveszi a hatalmat egy város (Tirpákia) felett. A szintje egy fokkal alatta marad a Halál a pszichiátriánnak, de most kedvet kaptam csinálni még ilyesmit, úgyhogy, ha vége a Reblog maratonnak, szerintem nekifogok megint egy komolyabbnak. Ezt a játékot is régen terveztem, csak egy kicsit nincs eléggé kiadolgozva, de megvan ennek is a helye a kreálmányaim között. A html játékaim is érintőlegesen kapcsolódnak a pszichiátriához, azokat is merem ajánlani. Érdekes gondolat, de a játékaim nem sokban maradnak el azokétól, akik Ámerikában full time ilyeneket csinálnak, de ennek Magyarországon nincs jövője. Mint ahogy irodalomból sem lehet megélni, ebből sem. Pedig rohadtul elegem van a rehab munkából, a szoftverfejlesztő tanfolyamokról lecsúsztam, amíg a pszichiátrián üdültem, majd valamikor jövőre lesz belőle valami. Ha nem vesznek fel az OKJ-s papírral dolgozni, én akkor is szeretném fejleszteni a tudásomat, hogy minél jobb játékokkal tudjak majd előrukkolni. Meg persze tanulom az angolt, illetve tanulnám, de a maraton mellett szinte semmire nincs időm. Egyébként van egy olyan gyanúm, hogy nem én fogom megnyerni, de megtapasztaltam, milyen egy nagyobb cél érdekében dolgozni, hát, nagyon fárasztó. Ennyit mára. A letöltési link megtalálható a blogomon a többi játékkal együtt, szóval hajrá!

Szerző:

Belépett: 4 hónap

Robo-san

Blog kommentek: 1446Blog bejegyzések: 32Regisztráció: 10-08-2010

9 gondolat erről: “Sokkoló”

  1. nekem a könyvtárból is megy… ha nagyon akarsz vele játszani, itt egy futtató program:

    https://www.dropbox.com/s/66j9m9yi5jw4wxs/ohrrpgce-wip-default.zip?dl=0

    Ebben van egy game.exe, ha ezzel betöltöd a programot, elvileg mindenképpen futnia kéne. De nem biztos, hogy megéri a fáradságot. Nem stabil verzióval csináltam, azért lehetnek gondok. De ha egyszer elindul, attól kezdve már jó, szerintem.

    Hát, most ennyit tudok segíteni…

  2. Idézet tőle: Marci88

    A történet végett szívesen végigjátszanám, de fogalmam sincs az irányításról. Röviden légyszíves leírnád, hogy melyik gomb mit csinál. Előre is köszönöm. 🙂

    az elején egy Enter, a nyilakkal kell mozogni, és space, vagy Enter, ha valakivel beszélni akarsz, vagy valamit meg akarsz vizsgálni. (Az intrót sajnos ki kell várni, ha még nincs mentésed, de az is összesen 4 párbeszédbpanel, addig nem tudsz mozogni, amíg a sárga szöveg megy.) A grafika eléggé nem szokványos, nehéz kiszúrni az épületeket is, ahova be lehet menni, de itt nem kell gombot nyomni. Inkább az emberekkel kell beszélni, meg mászkálni össze-vissza, megnézni ezt-azt, az egész játékban 1db tárgy van, ami felvehető, ami a lakásodban található, szóval ezen nem kell külön stresszelni. Lehet, hogy a jövőben fogok még rajta csiszolni, de egy hétvége alatt dobtam össze, mert kellett a kontent a Reblogra.

     

    gabenka: ne keseredj el, nem sokat vesztesz, a windowssal én is sokat szívtam, nemrégiben váltottam linuxra, és egy wine nevű progi általában futtatja a windowsos programokat is… nem baj, úgy néz ki, karácsonyra laptopot kapok, Windowssal, szóval lesz az is. Lehet, hogy stabilabb lenne a program, ha simán Windows alatt írnám, és nem linux alatt Wine-nal. Egyébként még egy MacIntosh gépen is volt tesztelve, futott.

    Az én Windowsomat konkrétan kinyírták a vírusok, ezért a linux… nem irigyellek, ha máris ilyeneket írkál a wi n 8.1-ed. A jövőben majd valamikor biztos lesz lehetőséged, hogy kipróbáld…

Írj megjegyzést