Snitt

És a film leáll. Két nő, egymásnak szembefordulva egy strandtörölközőn. Néznek egymás szemébe, miközben az egyik halál nyugodtan felsimítja a másik csipőjéről a lehelet könnyű nyári ruha textilíáját. Hallani a tenyér surlódását. A rendező itt egy gitárpengetős zenét rakott be aláfestésnek, ez mégsem hallatszik. Csak a bőr bőrre feszülő ellenállása. Érzetre mintha pelyhes tollal simogatnál selyemszálat. De a selyemszál elszakad, és máris jön a sírás. Napok óta magamba folytottam. Nem szándékosan, ez már ilyen beidegződött. Beutaltak a pszichiátriára. Rettegek. Mi lesz, ha kiderül, hogy mégis képes vagyok, továbbra is. Nem olyan olajosan, mint a többi, csak a magam nyekergős módján. Mi lesz, ha sikerül megtanítaniuk együttélni ezzel az elfolytással és az alkamatlan pillanatokban felszakadással? Ha látom, hogy nem vagyok egyedül, majd biztosan megfordul bennem valami. De hát én már igenis látom, hogy nem vagyok egyedül, mégis végtelen a magányom. Egy magányos ember a többi között még ugyanúgy magányos.  Narcissus módjára csak gyönyörködöm, de sosem kaphatom meg. (Csak Narcissus módjára tudok gyönyörködni.) A mellkasom cirógatja, nem tudok tőle aludni. Hotelszoba vagy mosdó vagy akár saját albérleti szoba. Mindenhol ruhák szanaszét. Mint egy szeretőkről szóló snitt, ez mégis rendező nélküli. Aztán sírok szokásomhoz híven, mert a fekete az nem fehér. Állítólag a fehér középosztálybeli férfinak lenni a legjobb. Többszörösen kisebbség vagyok. Feketén-fehéren, reprodukcióra való törekvés nélkül szeretően, életuntan, halálvágyón. Érzelmeket már nem merek, az túl sok lenne. HalálSZERETŐ? Ugyan, hogy is hangozna ez…

Szerző:

Belépett: 1 hét

VeniceQueen

Blog kommentek: 117Blog bejegyzések: 8Regisztráció: 14-10-2017

3 gondolat erről: “Snitt”

Írj megjegyzést