senki, senki, senki…

Teljesen megértem, hogy senki, senki, senki nem akar vigyázni a bolond anyámra…

mert valószínűleg nem lehet…

hogy lehet ezt elviselni???????,

magára hagyni egy beteg gyereket????????,

hiszen az őrült öregasszony belül egy megrémült kisgyermek…………………………..

🙁 🙁 🙁 :(:( :(:( :(:( :(:( :(:( :(:( 🙁

Szerző:

Belépett: 4 év

amarilla

Blog kommentek: 6898Blog bejegyzések: 381Regisztráció: 2010. 10. 31.

5 gondolat erről: “senki, senki, senki…”

  1. Találtam egy hirdetést, arra írtam.

    Aztán megkérdeztem egy ismerősömet, akinél tudom, hogy egy gondozónő segített az utolsó időkben.

    Arra gondoltam, hogy megkérdezem majd a pszichológus barátnőmet is, hogy esetleg meginterjúvolná-e ezt a gondozónőt, ha sikerül vele kapcsoaltot teremteni. Nehogy valami csaló legyen.

    Írtam egy alapítványnak is.

    Most írok még egynek.

  2. Drága Rotebeete,

    olyan jó, hogy itt vagy…

    Te jól vagy?

    igazából semmi különös…. csak most hirtelen megértettem, hogy tényleg bolond.

    És most, hogy értem ezt, már emlékszem régebben is, hogy néha nem lehetett érteni, hogy mit beszélt. votlak pszichotikus epizódjai.

    És most is vannak… Úgy idéz másokat, hogy lehagyja a mondat második felét, vagy az állítmányt vagy az alanyt behelyettesíti valamivel, ami neki jobban megfelel.

    rettenetes hallgatni, látni.

    ez az ő önvédelmi stratégiája.

    ha azt mondom, hogy legyen szíves vigyázni a gyerekemre, és neki eszébe jut, hogy mégsem ér rá, akkor ebből másnap az sül ki, hogy „ő nem érti, hogy én miért nem adom oda neki a gyerekemet”.

    vagy valami ilyesmi.

    és most már elegem van. Már nem akarom úgy látni ezt, hogy félreértések, hogy önvédelmi csúsztatások – ez már életstratégia, és nem csak velem csinálja ezt… ez már nem normális. régen sem volt az. csak mivel én ebben nőttem fel, nem tudtam, hogy ez nem normális. nekem ez volt a normális.

    megmérgezi az egész családot, és őrületet gerjeszt maga körül.

    közben meg futkos mint pók a falon, hogy apámat ismét kiragadja a sír szájából. tele van segítőszándékkal, és erőszakos, és az orvosoknak is manipulált információt ad tovább -mert azt hiszi a kis borzalmas nagy egojával, fájdalmas nárcisztikus elmebajával, hogy ő mindenre, mindenre képes.

    fájdalmas és szívszorító és nehéz mindenkinek.

     

    most már kaptam néhány segítőkész választ is – úgy látszik, csak türelmetlen voltam – de az a barátnőm, akinek szintén bolond az anyja (már meghalt), azt mondta, nem tudok nagyon mit csinálni, nincs más lehetőség, mint elengedni. Magára hagyni. Mert ő azt akarja. Ő csak magában hisz.

    Érteni értem – csak megszakad a szívem…

    Idegent nem nagyon tűr meg a kzöelében. Nem érzi magát OK-nak, nem akarja, hogy más lássa őt olyannak, amilyen, kövérnek, ápolatlannak, elhanyagoltnak – mert hát ilyen – nincs aki törődjön vele, sosem is törődött vele senki – amikor fiatal volt, akkor talán még volt ereje hogy adjon magára – de most – felemészti az erejét minden más, ami fontosabb őnála… apu pl…. nincs idjee – és pénze sem – egy fodrászra, egy ruhára – egy kabátra -megfázik – köhög – beteg – és húzza az igát, húzza, húzza….

    Antiszociális. Fenyegetve érzi magát és bizalmatlan.

    inkább beledöglik és egyedül csinálja.  a betegápolást is.

    és egyedül morgolódik magában és anyázik, hogy a családi kapcsolatai tönkremennek.

    és természetesen mindenki hibás ebben, és gonosz, csak ő nem.

    És én sem vagyok jó anya, mert túl sokat gügyögök a gyerekemmel, ők csak elhűlve hallgatják a másik szobából, hogy miylen kisbaba a gyerekem, ha velem van.

    bezzeg, ha velük, akkor milyen nagyfiú.

     

    hát ez van.

    szerinted?

  3. Szia Amarilla!

    Nagyon sajnálom. 🙁 Hát még ha bolond is, így kell szeretni. Én annyit panaszkodom, pedig egész normális szüleim vannak. Egész jól élünk, mindenünk megvan, ami kell, egészségesek vagyunk (mármint tartósan egyikünk sem beteg), csak valahogy a családi összetartó erő hiányzik. Sajnos egyik szülőm sem képes a nyílt szeretetre. Belül biztosan szeretnek minket, de nem mutatják ki.
    Azt gondolom, anyám megszenvedte azt, hogy az anyja alkoholista volt, nemtörődöm, és ő ezen változtatni akart. Azt akarta, hogy mi nekünk jó legyen, jó iskola, jó lakhely, tiszta és rendezett életkörülmények. Minden pikpak – ez tény. De az igazi törődés lemaradt azzal, hogy biztosítsa ezt az anyagi jólétet a számunkra. Úgy nőttem fel, hogy csak hétvégente láttam anyukámat, olyan korán indult el és olyan későn ért haza. Én pedig foggal-körömmel kapaszkodtam 7 évvel idősebb nővérembe, aki beleroppant a gondoskodásomba, de az anyám nem tudott lenni. Aztán nekem 7 évesen egyedül kellett gondoskodnom a másfél évvel fiatalabb húgomról. Egyedül keltettem, megreggeliztettem, felöltöztettem és mentünk iskolába. Borzalmas volt, utálok rá visszaemlékezni, minden nap egy kín szenvedés volt számomra, sose fogadott nekem szót.
    Hát így vagyok én. Túl korán nőttem fel, meg nem is. Nem értem, össze vagyok zavarodva. Kétfelé szakadtam…

    Én örülök, gügyögj csak a fiadnak. Az anyja légy, ne a játszótársa. Tőled ezt a gondoskodást kell kapnia, ezt a megerősítést, hogy ha baj van, anya mindig itt lesz és mindig segít, bármi történjék. Ez annyira fontos! Én el sem tudom képzelni, milyen érzés odabújni valakihez, bizalmasan megosztani valamit, együtt megbeszélni valamit… és ez nekem nagyon hiányzik. Hogy tudnám ezeket bepótolni?.. Majd én másképp fogok viszonyulni a saját gyerekemhez.

    Kicsit nehéz most, nem tudom, mi legyen a pszichiáterrel. Legszívesebben egy felkaroló, törődő terapeutához mennék, és fáj a szívemnek, hogy valaki így rugdosson, mint ahogy ez a pszichiáter tette. Nem tudom, hogy képes lennék-e elviselni. 20 évem alatt állandó kofrontáló helyzetben voltam, most is üvöltözik velem anyám..
    Mást nem is tud, csak üvöltözni. Kiabálás, dühöngés, csapkolódás. Feszült leszek tőle, szorongok, nyomaszt az egész. Utálom.

  4. Drága RB.

    az nem normális, hogy az anyád üvöltözik veled, és ajtót csapkod. ezzel borzalmas fájdalmat okoz neked.

    és az is borzalmas, hogy ennyire hamar fel kellett nőjél.

    nagyon sajnálom.

     

    Köszönöm a megerősítést, igen, én is tudom, hogy a gügyögés az normális, nagoyn jól esik, hogy te is érted ezt! 🙂

    Még felnőtt emberek is gügyögnek egymásnak, ha szerelmesek pl…

    de csak azok, akik ismerik a gügyögés örömét! 🙂

    Szegény szüleinknek sosem volt ebben részük, és nem tudják értékelni ezt a feltétel nélküli szeretetet.

    Erre minden embernek szüksége van. az anyjától.

    ha nem az anyjától, akkor a terapjától.

    remélem hogy találsz valakit ,aki felkarol és azt adja neked, amire szükséged van.

    az én véleméynem az, hogy az ember csak akkor tud igazán tovébb lépni, ha egy szintet „bepótolt”…

    Jó hétvégét, vigyázz magadra.

    Mihamarabb költözz el otthonról sztem.

    én már nem is emlékszem, háyn évesen léptem ezt meg. azt hiszem, 20 voltam kb. én is.

    igen. most már emlékszem. a tesómat is akkor vették fel egyetemre, és ő külföldre menekült. anyánkat meg otthagytuk egyedül apuval. mert elegünk volt már belőle.

    most lekattanok a búráról, mert bevásárolnom, főznöm kell!

    valami finom hétvégi menüt!

    a zeneterápiás üléseim anyagait összegyűjtöttem. azt tervezem, hogy kiadom könyv alakban.

     

Írj megjegyzést