Petra vagyok (21). Segítségre van szükségem. Tudnom kell, hogy milyen súlyos az, amit apám meg húgom elkövetett ellenem, hogy rendőrségi szempontból mi jár érte.
17 éves voltam, tehát kiskorú. Akkor depressziós voltam, kaptam Xanaxot orvos által. De apám is orvos. 2 diplomás belgyógyász. Elkezdtem szedni a xanaxot, de rászoktam. Apám végigasszisztálta: rengeteget vett nekem, közbe nem törődött velem érzelmileg. Ő sem felnőtt ember, fogalma sincs és nem is volt hogyan kell nevelni. De a lényeg. Tehát rengeteg gyógyszerhez hozzájuttatott orvosi mivoltából, hónapok óta szedtem már de ő folyton csak vette őket és várt, hogy mikor szólok, hogy nagyon szarul vagyok. Úgy szoktam rá eredetileg, hogy az orvosom azt mondta a 4. grammnál, hogy azt csinálok a gyógyszeremmel amit akarok, így is tettem, mert ő azt mondta, mert orvos. És elolvastam a gyógyszerpapírt és az állt rajta, hogy akár 8 mg-ig is el lehet menni vele. Hát nem. Súlyosan rászoktam, amit apám végigasszisztált és majdnem belehaltam. Bezáratott elvonóra egyedül. Otthagyott, súlyos delíriumokkal. 42-45 kg-ra lefogytam, begyógyszereltek más cuccokkal is és brutálisan rosszul voltam. Ezt a gyógyszerfüggőséget összesen HÁROMSZOR aaszisztálta végig apám. Volt, hogy egy hónap alatt 270 mg-ot ettem meg. És mindig kiírta a gyógyszert. Nem segített volna, hogy megjavuljak és megtanuljak emberekkel élni. Nem, ő nem törődött velem, és a gyógyszert vette meg nekem. Pánikbeteg is voltam, eleinte azért írták ki. Utána azt mondták nem kaphatok, mert függő típus vagyok, de apám csak kiírta. 17 évesen behívott maga mellé az ágyba, mert rossszul voltam, mondta, hogy ő majd segít elaludni. Azt mondták rá emberek, hogy apám őrült. Hát, hittem nekik.
Anyám elhagyott mikor 16 voltam. Súlyosan személyiségzavaros. Borderline. És az a helyzet, hogy nagyon kegyetlen volt velem. Gyűlölt, megvert a semmiért is, és megalázott érzelmileg, folyton üvöltött velem. Szörnyű volt. És apám mindig csak végignézte, ha anyám megvert. Soha nem akadályozta meg. SOHA.
Iskolában egy évig brutálisan vertek. 7 éves koromtól 8 éves koromig. Kiderült fél év után , apám meg anyám nem vettek ki a suliból. Tovább vertek, és én voltam a hibás. Ezek után 8 évesen azt éreztem senkinek nem kellek, öngyilkossági kísérletbe fogtam. Kiéheztettem magam 19 kilóra. Azt is mind a ketten végigasszisztálták, és hónapokat vártak. Én bevágtam magam az ágy sarkába és nem keltem ki EGYÁLTALÁN. Szó szerint ki akartam nyírni magam. De ők csak vártak. És az utolsó pillanatban vetettek csak kórházba.
A húgom többször megtámadott baltával, késsel, csavarhúzóval és meg akart ölni. Nagyon brutálisan támadott meg. Az ajtók tele vannak lukakkal meg vágásokkal. Semmi dolgok miatt támadott meg, és anyám minden alkalommal őt vígasztalta meg.
Nekem meg maradt a folyamatos félelem. Jelen pillanatban velük élek, és folyton üvöltve beszél éjjel a húgom. Nagyon nagyon hangos, és nem hagy aludni. A cálom az lenne, meg az is (folyamatban van) hogy legyen munkám és vállalkozásom legyen és el tudjak menni tőlük. De amíg ilyen környezetben élek, nem fogok tudni dolgozni, mert nem hagynak aludni, és félek, ha szólok, megtámadnak.
A húgomról annyit még, folyton részegre issza magát, 6 ruhaboltot kirabolt, volt miatta házkutatás, drogozott, most jelenleg nemtudom mi van, nem tanul, sokadjára járja a 9.-et és apámtól lopott többször többszázezer forintot. Volt hogy ellopott 200.000 Ft-ot és a barátaimra kente, akik itt voltak nálam.
Ezekkel kell együtt élnem, és ilyen nehéz körülmények között nem fogok tudni normálisan dolgozni. Nagyon sunyik, nagyon önzőek, nagyon egoisták.
Segítségre van szükségem! NAGYON!
Tudnom kell, hogy jogilag, és rendőrségi szempontból mit kapna apám ezért. Tehát hány évet. Ha valaki tud valamit, vagy esetleg rendőr látja, írja meg nekem mi az eljárás ilynekor! KÉREM!
Még egy fontos dolog: Egyszer voltam rendőrségen, elmeséltem. Ott akkor azt mondták, hogy ezért 5-8 év börtön jár apámnak. Ő erre azt mondta, hogy ez egy hülyeség, nem lehet őt megbűntetni.
Pontokban:
-Kiskorú veszélyeztetése
-Orvosi engedéllyel való visszaélés
-Pedofil hajlam: 14-18 évesen odahív magához az ágyba, hogy simogat és altat, meg ő tőle elalszom stb.
-Végigasszisztálta, hogy anyám elmebetegül bánik velem
-Lenézett és hülyének nézett, és butaként kezelt
Várok minál több választ! Mennyit kapna apám ezért börtönbe, meg a húgom? És mennyire súlyos, amit tett?
Petra
Szia Petra!
Családi bántalmazás ügyében szerintem a NaNe egyesületet keresd. http://nane.hu/ — itt megtalálod az összes telefonszámot.
Jól értem, hogy most anyáddal és a húgoddal laksz? Vagy apáddal és a húgoddal?
Mindenképpen jó lenne, ha beszélnél egy terapeutával is, kibogozni, hogy mik történtek veled.
Eszter
Szia Petra!
Szörnyű a történeted. 🙁
A közeledben lévő családsegítő központot keresd fel minél előbb, hogy segítsenek, talán lakást is találnak neked.