Sárga keramitkockák

Sárga keramitkockák

 -Hajnóczy Péternek

Lebetonozott belsőudvar, hátul fekete csigalépcső, az udvart óaranysárga keramit szegélyezi. Lépkedek a keramitkockákon, ropog a lábam alatt a cement állagú törmelék, mint amikor halkan kismadarakra lépünk. Pihés tollú, riadt szemű, eltátott csőrű madárfiókákon lépkedek, hallom a lábam alatt a finom, apró csontocskák egyenletes ropogását. Földszinti lakás, vagy 4 méteres belmagasság, beázástól sárga plafonok, a sarokban ormótlan madárkalitka, szanaszét szóródó citromsárga tollpihék, benne egy kopott, saját tollait tépkedő kis kanári árválkodik.

A rabmadár gazdája különös, sosem hallott tájszólással beszél, ami még állatiasabbá teszi merész vonalú, durva arcát. Okos, fekete szempár, széles, tiszta homlok, előreugró fogmeder.  Az arcon a gyöngyfehér, egészséges fogsor és az átható, sötét tekintet uralkodik. Sokat tudnak, és sok mindent titkolnak ezek a fekete szemek- mintha füstbe nézne az ember, vagy üres kútba.Recsegő, nyikorgó faágy, bútorok a nyolcvanas évek stílusában, állott, mégis kellemesen édeskés műbőrillat, ami a két ízléstelen és szakadozott, hússzínű fotelből árad. Ez a ‘80-as évek-illat keveredik a kanári savanykás, sárga bűzével.

 Ahogy az ókori görögök-parancsolja. Vajon honnan tudta, hogy az ókori görögök is így? Nincs nálam az eperízű síkosítóm. A hűtő oldalsó polcán, ahová a gyógyszereket, vazelint, miegyebet rakosgatja az ember-csak egy ragacsos szemcseppes üveg  árválkodik, alján gyanút keltő, zavaros üledék.

 Egy Petri vers jut az eszembe: előveszem a LEHEL feliratú, rozsdás szélű hűtőszekrényből a kocka alakú sütőmargarint. Fagyos, sárga csíkot kanyarítok belőle a rozsdás konyhakéssel. Itt minden rozsdás? A rozsdafoltok a margarinba keverednek. “Vajon enni is fog még abból a vajból?”

 A saját tollait tépkedő kis kanári bűze csapja meg az orrom. Forró, izgalmas test simul a hátamhoz, puhán, hosszan a hajamba csókol, ez csöppet sem illik a helyzethez. Hullámozni kezdek, velem hullámzik a beázott plafon, ringatózik a LEHEL feliratú rozsdás hűtőszekrény, a fémes szagú, hideg konyhakés, felettem köröz a madárkalitka, nem fáj semmi, nem érzek mást, csak valami magas lázhoz hasonlóan tompa, halványsárga, forrón bizsergető szédülést.

Öltözünk.

  A kalitka elé guggolok, benyúlok, hogy megsimogassam a kanárit, az erőtlenül az ujjamba csíp.

Valami különös rokonságfélét, baráti összetartozást érzek a kopott, saját tollait tépkedő kis rabmadárral.

Lebetonozott belsőudvar, hátul fekete csigalépcső, az udvart óaranysárga keramit szegélyezi.  Lépkedek a keramitkockákon, ropog a lábam alatt a cement állagú törmelék, mint amikor halkan kismadarakra lépünk.

Szerző:

Belépett: 5 hónap

accatone

Blog kommentek: 1081Blog bejegyzések: 45Regisztráció: 2011. 05. 20.

Írj megjegyzést