Reblogra költözés

Ideiglesnesen új helyre költözött a blogom, a WordPress blognak, nem tudom, mi lesz a sorsa, egyelőre átirányít az új (régi-új) helyre, a Reblogra. Érdekes tapasztalat úgy írni, hogy komoly elvárások vannak az emberrel szemben, és csak közvetve elhelyezni benne némi rinyálást. Most nem tudom, melyik a jobb, mert így a látogatottságom kiugróan magas, viszont nem kommentelnek. A WordPress blogon bátran kommenteltek az emberek, mert mindenki tudta, hogy csak egy kis körnek szól, tele a piti kis problémáimmal. A Reblogon ezt nem tehetem meg, trartalmat, kontentet várnak el, nem tudom, meddig fogom tartani a színvonalat. Szerintem kb. addig, ameddig folyik ott egy blog maraton nevű játék, ahol díjat osztanak a legjobbaknak (havi 700000-t) osztanak szét. Nem tudom, miért csinálom, a pénzért, vagy hogy nyerni akarok, de szinte naponta írok Origo főoldalas cikkeket, és ez rohadt fárasztó (munka mellett). Ha ez a dolog lemegy, valószínűleg újra megnyitom a WordPress blogot is, azzal a kontenttel bővítve, amit a Reblogon produkáltam, és visszatérek egy lazább, személyesebb, nem feszített tempójú íráshoz, mert ez így kurvára fárasztó. (Vagy ezt mondtam már?) Szóval, csak ennyi, az adatlapomon a link oda vezet.

Természetesen minden like-nak és hozzászólásnak örülök/örülnék, és, hát, ennyi…

Szerző:

Belépett: 4 hónap

Robo-san

Blog kommentek: 1446Blog bejegyzések: 32Regisztráció: 10-08-2010

2 gondolat erről: “Reblogra költözés”

  1. Tervezek még egy új játékot, de nem a 0-ról felépítve, hanem egy másik játék átalakításával (remixével, ahogy az írója mondta). Egy utópia lesz, ahol minden irányítás a pszichiáterek kezében van, és gyógyszerek segítségével irányítják a birodalmukat. Remélem, hamar kész lesz, nem kell a grafikával bajlódni. Viszont eléggé minimalista grafikája lesz, nem tudom, harc lesz-e benne, vagy megoldjam kalandjátékként.

    Teljesen eredeti játékot is akarok még csinálni, de nem a közeljövőben. És abban talán leszállok a pszichiátria témáról (amennyiben békén hagynak).

Írj megjegyzést