Pszichológus

Bejelentkeztem egy teljesen véletlenszerűen választott pszichológushoz nagyszervízre. Igen nehezen ismerkedem, a három mondatos párbeszédek a halálom, azon túl ritkán jutok. Ha mégis, akkor ötig. Ami miatt mégis bizakodom, hogy nincsenek elvárásaim. Csak arra vágyom, hogy beszélgessek valakivel. Arra gondoltam, hogy talán jobb ha fel sem fedem magam, hogy mennyire el vagyok veszve, minek, hisz nem a szánalmára pályázok. Nem nyomom fullba a kretént. Ez a nagy terv, aztán majd kiderül..

Szerző:

Belépett: 6 év

unloved78

Blog kommentek: 408Blog bejegyzések: 7Regisztráció: 2016. 02. 15.

10 gondolat erről: “Pszichológus”

  1. Szia!

    Jó ötlet.

    De hogy bírod, hogy csak ennyit beszélsz?

    Ezt pszichológusra érted, vagy egyébként is kb. ennyit?

    Vesznek körbe emberek, dolgozol?

    Ide írhatsz nyugodtan, nem derül fény a kilétedre, itt nyugodtan lehet beszélgetni.

    Szóval, remélem nem vagy amúgy rosszul.

    Ha igen, akkor még inkább írj és menj el mielőbb a pszichológushoz.

     

  2. Nem bírom jól, de egyszerűen nem találom a közös hangot az emberekkel, nem szívesen cseveg velem senki. Távmunkába dolgozom évek óta. Az asztalom addig is a magány kis szigete volt amíg bejárós voltam, oda sose jött senki trécselni és nekem se volt okom elmozdulni onnan a munkaidő végéig. Az emberek azt gondolják, hogy magamnak való vagyok, csak sajnos ez nem az én választásom, és fáj. Az utóbbi időben már nem is erőltetem a párbeszédet, annyit csalódtam magamban. Remélem a pszichológus nem adja fel azonnal.

    A magányban szerintem az a rossz, hogy az ember hülye elméleteket gyárt és senki nincs aki adna ezekre egy verbális sallert fonákból, hogy „ember, normális vagy?” Ehelyett bevésődik a hülyeség. Elég sok torz szokást vettem így fel az évek alatt, külső szemlélő akár azt is gondolhatná, hogy nagyobb a baj, mint ahogy én látom. De ez az egész szar egyre csak szívósabbá tesz – minél rosszabbul érzem magam, annál erősebb az érzés, hogy lesz*rom, csak annyit akarjak ami jár. Ne aggódj!

     

  3. Szia! Remélem, a véletlenszerűség a kezedre játszik, és jó pszichológusra böktél a vaktérképen. Ha így van, akkor szerintem fölösleges megpróbálni elfedni, hogy valójában miért mennél oda. Hiszen azért mész, mert segítség kell. Na jó, felfedni magadat sem egyszerű, ezt aláírom. 

    Btw teljesen egyetértek azzal, amit a magányról írtál.

  4. PéterPetra

    „A magányban szerintem az a rossz, hogy az ember hülye elméleteket gyárt és senki nincs aki adna ezekre egy verbális sallert fonákból, hogy „ember, normális vagy?” Ehelyett bevésődik a hülyeség”

    ezt tökéletesen megfogalmaztad,én utólag visszatekintve pontosan így tudom megmagyarázni egy nagyon zűrös időszakomat,

  5. Sziasztok,

    Én azért nagyon kíváncsi vagyok, mi történt!

    Ha megengedett egy vélemény: szerintem abszolút összszedetten válogatod meg a szavaidat, a kommunikáció magas szintjét ütöd, iszonyat sok gondolat és érzés van Benned, remélem, meglesz az a közeg, aki ezt kiérdemli, megérdemli!

    Zárójel: én napi 8 órát ülök egy asztalnál, egyáltalán nem beszélek senkivel, pedig 6-7 ember szokott velem egy irodában ülni … És már rosszul vagyok az érzéstől, ami akkor jön rám, ha valaki hozzám szól és inkább hibázok, mint kérdezzek … Ordít rólam, hogy nem szeretek ott lenni … Valahol megértelek, még ha úgy is éreznéd, hogy ez nem ugyanaz!

    Ja, és a hozzám közel állók szerint nekem komoly kommunikációs gondjaim vannak és mivel nem értenek meg mások, ebből gondjaim lettek, ezért nem beszélek …

  6. Szia Zsuzsi!

    Idézet tőle: Zsuzsi82

    Én azért nagyon kíváncsi vagyok, mi történt!

    Nem ment jól, le is írtam ide. Hoztam a szokásos formám.

    Idézet tőle: Zsuzsi82

    Zárójel: én napi 8 órát ülök egy asztalnál, egyáltalán nem beszélek senkivel, pedig 6-7 ember szokott velem egy irodában ülni … És már rosszul vagyok az érzéstől, ami akkor jön rám, ha valaki hozzám szól és inkább hibázok, mint kérdezzek … Ordít rólam, hogy nem szeretek ott lenni … Valahol megértelek, még ha úgy is éreznéd, hogy ez nem ugyanaz!

    Ja, és a hozzám közel állók szerint nekem komoly kommunikációs gondjaim vannak és mivel nem értenek meg mások, ebből gondjaim lettek, ezért nem beszélek …

    Írhatnál erről hosszabban is! Szerinted miből adódnak a kommunkációs gondjaid, hol csúszik félre? A szociális fóbia volt előbb, vagy az már csak tünete a sok kommunikációs kudarcnak? Mikor élsz meg örömként egy beszélgetést?

    Amúgy köszi a kedves szavakat!

  7. Szia unloved78,

     

    Bárcsak tudnám én ezt a hozzászólás témát használni, de én nem tudok olyan kis ablakokat oda betenni, bocsánat – most kiderül, hogy nem csak a kommunikációmmal van baj. 🙂

    Erről az az elméletem, hogy elkezdtem fokozatosan elzárkózni emberek elől. Szépen, egyesével kilőttem mindet, észre se vettem, egyedül voltam a kicsi lakásban és csak az lett komfort, szerintem onnan volt szociális fóbia, hogy úgy mentem el otthonról, hogy hallgatóztam, van-e valaki az udvaron, ha volt, akkor addig nem mentem el, míg ott volt. Persze nem volt nehéz nem beszélgetni így akár évekig, csak a kötelezőt a melóhelyen. És ha találkozom valakivel és nem sikerül átsikkanni az út másik oldalára, valahogy finoman megpróbálom lerázni és nem megy … a családom tagjai szerint ennek az az oka, hogy nem érthetően mondom, hogy pl. mennem kell, sietek, stb… Persze totál kiakadok a végére, leizzadok, minden játszik és otthon felháborodva mesélem, hogy XY-nak ilyen szájmenése volt és nem bírtam lerázni. Természetesen le tudnám, de kétlem, hogy azt a kulturált kategóriába lehetne tenni!

    Különben nagyon jó kérdés, mert van olyan, hogy magamat meglepve kedvesen és szívesen válaszolok valakinek, de nem tudom megítélni, mikor és milyen körülmények között jellemző ez.

    Ennek „örömére” a munkahelyemen kivívtam a közellenség címet, így keveset beszélnek hozzám, mintha ott sem lennék, így sokkal jobb, de ha már meghallom a nevem, egyszerűen elönt az ideg, befeszülök és kiszaladnék onnan …

    Neked is van hasonló érzésed? Vagy valami teljesen mással küzdesz?

  8. Más probléma, de jó hogy leírtad, szeretek olvasni személyes beszámolókat, érdekesnek tartom azokat akik kilógnak a sorból.

    Én alapvetően szeretnék beszélgetni, csak egyszerűen nem megy, az emberek furcsának tartanak és kínosan érzik magukat a közelemben. Akik ismernek, azt hiszik, hogy nem szeretem beszélgetéssel fecsérelni az időm és azért zárom rövidre a beszélgetést, de valójában „elfogyok”, nem tudom hogy kell fenntartani a csevegést, mi a megfelelő reakció. Aztán persze ebből kialakult, hogy elzárkóztam és igen, én is hallgatóztam az ajtón, hogy ne kelljen senkivel lifteznem, feszengve. Az aspergeresekről olvastam eddig ilyesmit, de én chatelni se tudok, pedig az aspergerre azt hiszem ez nem jellemző, inkább valami szocializációs probléma lesz. A munkahelyeken mindig „szerettek”, valahogy úgy, ahogy a Morcheeba megénekli: „everybody loves a loser„.

    A terápiád kiterjedt erre a problémádra is? Változtatott valamin?

  9. Igen, ennek alapján teljesen hasonlóan viselkedünk, csak totálisan más az oka. Én valóban nem szeretem fecsérelni a saját időmet, amit egyedül szeretek tölteni. Meg hát én sem beszélek másnak a problémáimról, ő nekem minek kell, hogy elmondja? Segíthetek? Nem! Akkor meg mit érdekel engem, ha beázik az ablaka, bár ennyi gondom lenne az életben! (idegenekről beszélünk…)

    És én is szeretek olyanoktól olvasni, akik nem álltak be a sorba, még ha nem is ugyanaz a küzdelmük, mint az enyém, azért kicsit magaménak is érzem őket.

    Egyébként fejben megvan az, amiről szeretnél beszélni, csak nem jön ki? Vagy egyáltalán nem gondolsz semmire olyankor? Ne haragudj, ha a kérdés bugyuta, most olvastam egy rövidet az aspergerről, elég rejtélyesnek tűnik! És elképzelhetőnek tartom, hogy ha jön az elkerülhetetlen szitu, akkor rá is stresszelsz, az meg nem hasznos a folyamat szempontjából.

    És a csend sem mindig kínos, volt, hogy ketten dolgoztunk egy műhelyben és 8 órán át nem szóltunk egymáshoz, mert „mi ilyenek vagyunk”. Tök bírtuk egymást, csak egyszerűen két csendes ember békéjéről volt szó ez esetben!

    A terápia hatására ez fokozódott. Összességében el tudom mondani, hogy rosszabbul vagyok általánosságban, mint mielőtt elkezdtem … Voltak próbálkozások erre, de blokkoltam, úgy tűnik, ha az egészre nem is, de erre a részére rezisztens maradtam!

Írj megjegyzést