Pszi-pályafutásom története 3. Babázás és meló

Utána mindenáron gyereket akartam, de nehezen jött össze, habituális abortusz. Persze ezzel is elküldtek területi áterhez, na, oda volt időpont is, uszkve 2 órákat kellett várni. Egyszer! eljött velem a volt férjem, hát annyira nem bírta a várakozást, hogy mindenki azt hitte, én kísérem őt… Ez az áternő naplót íratott, tulajdonképpen szorongás- és aggodalomnaplót. Amikor már benn voltam a kórházban mint veszélyeztetett terhes, is írtam, és volt olyan rendes az ex, hogy X időnként elvitte a drnőhöz, azzal a feltétellel, hogy ő nem vár, ha kijön a nővérke, ő beadja, és kész, következő alkalommal meg mondják el az ukázokat. De működött!

A gyesről írtam már valahol, hogy az nekem kiemelkedően pozitív időszakom volt, tényleg életem legjobb formáját futottam, csak az exszel nem stimmelt minden (féltékeny volt, nüná, hogy ok nélkül), és ez azért elkedvetlenített. Aztán jött az „emberkínzás”, amikor elsőre sírtam a buszon, hogy be kell mennem dolgozni. Viszont ott már függetlenítettem magam, én voltam délutános, az ex éjszakás, de volt, hogy ő előbb ért a „házi” (közeli) kocsmába, mint én a délutánból. Igen, évekkel a válás után vágta a fejemhez, hogy milyen felelőtlen voltam, hogy a gyerek ott volt egyedül éjszakákon át. Először is vele volt a kutya, és ő maga sem érezte úgy, hogy egyedül lenne. Másrészt a szomszédasszony tudott róla, hogy lehet, hogy egyedül van a gyerek, és kulcsa is volt hozzánk. 

Akkoriban a szeszbrudereimre volt féltékeny a volt férjem, szerinte (ez is évekkel válás után „derült ki”) sokat ártott a kapcsolatunknak az én piálni járásom. Akkor történt, hogy egy ilyen átmulatott éjszakám után a kezemre csapta a kocsiajtót, és elhajtott. És 9 év után akkor és ott egy pillanat alatt kihunyt bennem a szerelem. Attól kezdve csak úgy épphogy prosperáltunk együtt, sokat „hisztiztem”, ő csajozott, horgászott, én ittam, ittam és ittam, meg telefonáltam órákig – és rengeteg pluszmunkát vállaltam (pláne, hogy ő nem melózott másfél évig). Persze kezdtem kiborulni, először a vérnyomásom lett magas, aztán egyre „kibírhatatlanabb” lettem, jöttek a hangulati-érzelmi hullámzások. De pszi gyógyszert utoljára a terhesség alatt szedtem, Seduxent méhizomzat-lazítónak (ma már ritkán használják erre…), és sem lógus, sem áter nem látott 12 éven át.

Akkor a barinőm (meg a haverom, az öccse) már járt ahhoz a bizonyos volt osztálytárs OPNI-s megbízott főorvos áterhez, aki meghalt infarktusban 41 évesen (ezt a kitételt valahogy le kell majd rövidítsem, mert már annyiszor leírtam így), és elkezdett fűzni, hogy ugyan menjek el hozzá én is. Mint sokkal később elárulta, az ex hívta fel, hogy vegyen rá erre, mert ő már „nem bír velem”. Tényleg, akkoriban a Garrone sherry volt a kedvencem sörrel kísérve, nem aprózva a mennyiséget. Végül el is mentem, átsegített több krízisen (munkahely-megszűnés, -váltás; aztán a szakítás, visszaköltözése az exnek, válás). Könnyű volt neki velem, hiszen tini korom óta ismerte az összes megnyilvánulásom, az életem… Átlátott rajtam simán, szemembe mondta, hogy én nem féltékeny vagyok, hanem vérig sértődött. Igaza volt. Aztán rávezetett, hogy van bennem némi szexuális töltetű mazochizmus, na ez be is bizonyosodott (habár úgy igazán sosem volt alkalmam kiélni, csak legfeljebb lelki szinten).

Ő kezdte a Tegretollal, amitől allergiás lettem, aztán Aurorix (a hajnal nevű), Coaxil (a kábel nevű), végül a Seroxat (később Paroxat, Rexetin) vált be. És a Tiapridal, „dühöngés ellen” 😀 Meg Rivo. És miután meghalt, éveken át ezeket írta fel a gondozó dokinője, csak adta ki a recepteket a nővér, őhozzá úgy 5-6 havonta kellett bemenni, amikor is kis borítékban 5000-ért megkérdezte, hogy vagyok (a válasz nem érdekelte). Viszont akkor és ott láttam meg azt az átert, akihez most járok.

(Folyt. köv.)

Szerző:

Belépett: 2 nap

Kleó

Blog kommentek: 14835Blog bejegyzések: 69Regisztráció: 29-12-2012

Írj megjegyzést