összeomlás

Ennyi, csak ennyi. Közeledik a hétvége, túl sok minden ért, az agyam kémiája zavart, idegszálaim rágcsálók szedik darabjaira …. ja, hogy érzés? Közelség, Távolság, Fájdalom. Egyszer írtam egy verset, ahol Távol és Közel mintha személyek lettek volna, bár fel tudnám idézni, de csak aludni szeretnék. Talán örökre. Nagyon fáradt vagyok.

Az van … hogy hétvége jön lassan és várható volt már hogy kikattanok, ha nem ma, akkor holnap. Szóval, van egy masszőr ismerősöm, az egyetlen akivel nem ment szarrá a kapcsolatom, mert ő az anyámtól kicsit fiatalabb generáció, így sose kevertem hozzá anya-szerepet, sose, eszembe se jutott, így lazább vele minden. Igaz, van egy huszonéves lánya, inkább az kapcsolja össze bennünk az anya – lány mintákat, gondokat, bajokat, milyen itt, vagy volt, és milyen ott. De sose, sose keveredtem vele abba az anyai érzésekkel hiányokkal való sűrűbe, amikbe másokkal, akikkel már vége … és tán nem is bánom, hogy vége mert soha többé nem keverhetek az anyai érzésekkel és azok hiányával. Vele sose állt fenn ez a veszély. Néha az utcán véletlen össze-összefutunk, nem megbeszélten, ritkán ezért van benne érték, ölelkezünk, szeretetet adunk egymásnak és továbbmegyünk. Néha utána vagy én sírom ki magam … vagy … most másképp lett.

Szerda reggel félkómásan megyek a kutyámmal, jön szembe, szól hozzám, hangja messziről hallatszik, én lebegek a reggeli hűvösben, olyan mint egy látomás, és mégis ott van, fizikailag, megint belesétálunk egymás ölelésébe … aztán hív, hogy még egyet. Csak öleljük egymást, aztán továbbmegyünk. Bennem távoli abban a percben mindez, olyan mint egy látomás. Napközben még reggel írok neki smst, ő visszaír…hogy volt fájdalmas sírás, és hogy rengeteg a fájdalom és mindig jókor hajt felé a jóisten az utcán, jövök ha szükséges az az ölelés és kicsit talán mindkettőnk összeáll. Vagyis, bennem már olyan mértékű a szeretethiány, hogy csak kóválygok tovább félhullán, hisz távoli, látomás szerű élmény volt, az ölelés, wáo, egyenesen az ölelésébe zuhantam, ahogy mindig…..nem tudom, akkor ott éreztem e bármit is…

Aztán eljött az este, chat-eltem vele és valahogy belém kúszott, ő is, az érzései is és hogy mennyit is jelentenek az utcán a véletlen nem megbeszélt ölelős találkozásaink … mert már szinte csak ő maradt, aki talán lehet néha közeli és elérhető számomra.

Aztán jött az éjjel, persze nem bírtam aludni, őt éreztem, gondolkodtam … aztán kiötöltem, hogy reikizhetném, végül is önkénteskedtem régen, igaz én magamat már nem kezelem (mert attól az érzéseim nem változnak meg) de – írtam meg neki chaten hajnali fél 2 kor amikor hiába hallgattam bármit nem aludtam – mi lenne, ha egyszer kilépne az adó szerepből ( masszőrként emberekkel és folyamatosan ad magából) egyszer bezárná a szalont (amúgy én is szeretek ott lenni, nagyon régi a kapcsolatunk, nagyon rég helyet adott családállításnak, de ez már sok sok éve) mi lenne ha bezárná … betennénk valami zenét és egy órára ő feküdne a masszázs-ágyon, én pedig kezelném. Mertem neki mondani a reikit, mert ő nem laikus, nagyon is tudja mi az és hogy működik. (amúgy bárkinek nem ajánlgatjuk) Nagyon rég – most meg már a szétment kapcsolatok miatt lehetetlen is – nagyon rég még voltak a csoportos mellett páros reikizések …. többé nincsenek. Egyrészt mert mindenkivel belekavartam az anya szerepet és ez idővel nem ok másrészt  mióta pszichológus van és gyógyszer, az az oldal és az összes emberi kapcsolatom szarrá ment. No mindegy is, reggel írt vissza, megérintette, köszönte, fogadta, oké, csináljuk, kerítünk rá, magunkra időt. De mikor? Ez a következő.

és ma is beszéltünk, de csak chat-en, sokat …… hát aztán meg elmentem este a kutyával sétálni, még előtte is vele chat-eltem, non stop mentem, csak előre, a zajok, a felhők, az emberek minden olyan kegyetlen távoli volt. Ahogy maga a chat is kegyetlen távoli. Hazajöttem és taknyomtul-könnyemtül a párnába ordítottam a fájdalmat. Alternatív gyógyászatban van ez a kérdés: kié a fájdalom? nem mindig a sajátunk. Most azt éreztem, félig az övé – félig az enyém. Nagyrészt persze az enyém, de keveredik az övével. Átjött. Ez van. Kegyetlen ez az érzékenység.

Az enyém, mert közel engedtem magamhoz, az enyém mert túl érzékenyen fogadtam őt, az enyém mert összetalálkoztak mélységek, az enyém mert az utcán az ölelésben még mindig olyan hihetetlen és távoli volt, mint akár egy látomás, miközben neki annyira a szívéig ért hogy sírt. Ő akkor … én késleltetetten, de majdnem hányásig, legalábbis fulladásig sírtam magam. Mert közel engedtem … és rettenetesen fájt a Távolság. Fáj is, csak ugye itt van a lebegés, megoldom.

Megéri közel engednünk embereket? Megéri ha ez ennyire kibaszottul fáj? Ő azt mondta, nincs távolság. Az én lelkemnek kegyetlenül van. Közel engedlek aztán újra és újra ki kell, hogy szakítsalak magamból. Ezt nem lehet ép ésszel elviselni. Nem baj , hogy nincs pl párkapcsolatom, (meg más se) , az egész kapcsolódási rendszerem messze van az egészségestől. Közel engedlek, talán ha olyan vagy, ha vágyom, ha lépsz, ha lépek, akkor ölelésig …. de ez 1-2 nap múlva vagy később, egyedül rettenetesen fog fájni.

A szeretet fáj …. és ahogy telik a hét, az ember már lebegni se tud örökké. Visszajön, érez és darabjaira omlik össze.

Szerző:

Belépett: 4 hét

intro86

Blog kommentek: 2465Blog bejegyzések: 165Regisztráció: 24-05-2018

Írj megjegyzést

Összeomlás

a tesóm beszélt a fiammal kedden hétfőn este, kedden tartották a kislányai szülinapját
fiam elment rá, és kicserélődve jött vissza
nagyképűen beszélt velem, közölte,hogy nálam önzőbb embert még életében nem látott,(mert a múltkor feküdt, amit én nem tudtam,és megkértem,hogy nyissa ki a kaput, mert csöngettek, mert néha neki kell ellátnia a lovat
más indok jelen pillanatban nem jutott eszébe
de tudná sorolni még a „bűneim”listáját
ez annyira szíven vágott, hogy elmondani sem tudom
tegnap csak annyit mondtam neki, hogy tudom,hogy nem voltam tökéletes anya, és hibákat követtem el, amiket akkor nem láttam, mert ha akkor látom, akkor máshogy cselekszem
de akkor is minden tudásommal és szeretetemmel felneveltem őket
közbe anyám folyton teszi a megalázó kis megjegyzéseit az irodában
gyakorlatilag vagy ordítani, vagy lenézően tud beszélni velem
éreztem, hogy már nem bírom
hétfő óta egyfolytában sírok, fiam még rátesz egy lapáttal, osztja az észt, hogy minden rossz kapcsolathoz két ember kell, meg hogy a legkönnyebb feladni
mondja ezt 19 éve minden bölcsességével
eleinte próbáltam vele beszélni erről, de már nem
tegnap a barátommal beszéltem cheten, és azt mondta, hogy valószínűleg ez nekem így jó
én akkor bőgve kiléptem a chetből
később ezt az e-mailt írtam neki:
„nem tudok erre mit mondani, hogy te ezt így gondolod, hogy ez nekem így jó
ez a lelki fájdalom senkinek sem lehet jó
kívánom, hogy soha ne éld át
csak sírok, de rájöttem, hogy te sem értesz meg engem, és nem is várom tőled
tényleg végképp egyedül maradtam
ennél lejjebb már nem lökhettek
nem kérem,hogy megérts,nem kérek én már semmit, csak ezt az egyet,ne bánts,legalább te bánts”
ma egy bocsánatkérő e-mail várt, ami tényleg őszinte volt
arra az elhatározásra jutottam, hogy megint zombilány leszek, és visszaszokok a Xanaxra, mert már nem bírom tovább
nem akarok az irodában fél délután a WC-ben bőgni, és itthon tovább
tudom, nem a legjobb megoldás, de nincs más hátra
a zombilány nem érez, a zombilányt nem tudják bántani, a zombilányról lepereg a bántás, a zombilánynak nem fáj semmi
persze a baj csőstül jön,ma amikor mentem volna dolgozni, a jobb első gumim kilyukadt
nem voltam még messze a falutól, és felhívtam anyámat, hogy később megyek, mivel ez történt
elkezdett kiabálni,hogy hol vagyok, mondom, majd megoldom
erre elkezdett velem ordítani
mondom, velem nem fogsz ordibálni, mert kinyomom, erre ő nyomta ki
nem baj
visszaevickéltem a faluba, mert tudom,hogy van valahol egy gumis, és a barátom járt már nála
felhívtam,hogy hol van, persze nem értettem mit magyaráz, lyukas gumival meg nem tudok furikázni
így aztán hazajöttem, és megpróbáltam magam megoldani a dolgot, ugyanis tudom hogy kell
igen ám,csakhogy az emelőt nem bírtam szétnyitni
még ehhez is béna vagyok, egy örök szerencsétlenség
fiam bent számítógépezett
tudta mi történt, ugyanis amikor megérkeztem, bementem átöltözni, és kérdezte, hogyhogy hazajöttem
ki nem jött volna segíteni, ott kínlódtam egyedül
megint kiborultam, ez volt az utolsó csepp a pohárban
felhívtam a barátomat és bőgve kiabáltam, hogy köszi szépen az útbaigazítást, nem volt semmiféle kereszt az úton ahol mondta, ahol állítólag le kellett volna fordulnom
közben hívott a tesóm,mert akkor hallotta anyámtól,hogy mi történt, de én elhatároztam,hogy soha többet nem kérek a segítségéből
ezt meg is mondtam neki, sőt fel is mondtam, megmondtam, hogy többet nem megyek be, mert anyám viselkedését képtelen vagyok tovább elviselni
úgyhogy ezután az autóra sincs szükségem
nem kell a pénz, nem kell semmi
most adtam fel végleg
az emberek köteleken lógnak
amik egyre vékonyodnak, majd elszakadnak
végül csak egy marad, ami szintén egyre vékonyabb,és vékonyabb
végül az is elszakad, és az ember az örök szakadékba zuhan
azt hiszem, nálam most szakadt el ez az utolsó cérnaszál
de a gyerekek még mindig visszatartanak
még akkor is, ha a nagy most az apjánál akar leni, mert itt áll a bál egész héten (ez alatt azt érti, hogy magam alatt vagyok, és sírok, elnézést kérek érte)
totál öszeomlottam, nem érdekel már mi lesz velem, mi lesz a sorsom, de a gyerekeket még mindig be tudom itthagyni

Szerző:

Belépett: 4 év

memphisgirl

Blog kommentek: 1857Blog bejegyzések: 507Regisztráció: 10-08-2010

Írj megjegyzést