Orvosok és gyógyszerek

Úgy tűnik, rám tört az erős orális diaré, ez van…

Itt van nekem ez az egészségnap alkalmából frissen kitüntetett házidokim. Nem mondom, hogy egyedül én panaszkodom rá, de ezt hagyjuk is. Egyébként pletykálásban, lefetyelésben egészen kiváló. Tavalyelőtt vele épp fordítva jártam, mint a „szokásos”, t. i. hogy összevissza vizsgálják a beteget, aztán kiderül, hogy nem szervi, hanem pszichés baja van. Na, én egy éven át panaszkodtam a kibírhatatlan derékfájásra, a válasz: ugyan már! Meggyőződése volt, hogy ezzel indokolom (legjobb esetben is) a szocfóbomat, hogy ne kelljen sehova sem menjek. Ehhez képest kiszakadt gerincsérv csigolyaelmozdulással, sürgősségi műtét… Na, most is, ugye mindig is magas volt a koleszterinszintem, már 20 éves korom körül is, akkoriban végigcsináltam egy 3 hónapos szigorú diétát, hát minden addiginál magasabb lett utána. Most megint nagyon kiugrott, és gyorsan rám kényszerített egy sztatint. Nem néztem én meg részletesen a leírását, azt tudom, miként hatnak, nem érdekelt. Ha az összes általam szedett gyógyszer kölcsönhatását meg akarnám nézni, az 11!/2, és akkor még nincsenek benne a nyomelemek és vitaminok, amelyeknek szintúgy vannak, az már minimum 16faktoriális/2, hát ehhez ugyan már nincs türelmem. Múlt héten panaszkodok neki erre-arra, pl. álmatlanság, azt mondja,: áter! Mondom, szabin van. Mire ő: ez depresszió, szedjek többet a Lamolepből és éjfélkor vegyek be 2 (1 mg) Rivót. (Hogy azt honnan szerezzek annyit, már nem mondta…) Még nyalánkság, hogy megkérdezte, mennyi Lamolepet szedek, és mennyi a maximális adag! Persze tudom. Na, csak nem vagyok jobban, meg egyfolytában gasztroenteriális diszkomfortérzés, amit magyaráztam a piával, de elhagyás után sem javult. Aztán a vállfájdalom, diclofenac-tapaszra is csak alig reagál. Csak előszedem ennek a rohadék sztatinnak a leírását: az egy, hogy van 3 olyan nyavalyám, amik mellé ellenjavallt, DE!: mellékhatás: izomfájdalom, émelygés és – most jön a poén! – álmatlanság, depresszió. Erre felhívom ődr.nőnagyságát, elmondom. Mire ő: az IS? Azonnal hagyjuk el! De kb. 10 nap, amíg kiürül. Bravó!
És még mindig nem tudom, honnan szerzek rivót, mert HA nem lenne szabin az áterem, tőle ki tudnám sírni… A házika meg írásos szakorvosi javallat nélkül már nem írhat fel.

Szerző:

Belépett: 2 óra

Kleó

Blog kommentek: 14835Blog bejegyzések: 69Regisztráció: 29-12-2012

21 gondolat erről: “Orvosok és gyógyszerek”

  1. Az úgy kezdődött, hogy lementem néhány sörért. Aztán még néhányért, majd még 1x, de közben be kellett nyomnom néhány rivót, aztán bevettem az esti gyszereket (a fent szereplő szart IS). Aztán most a kisasztal nem, csak a „bagós székecske” borult fel, aztán homály, és a földön voltam, és észleltem, hogy nincs rajtam a szemüveg. Reggel meg azt, hogy 2 helyen el van metélve a kezem. De semmi alkalmas tárgy nem volt véres. Néhány nap múlva előkerült a szemüveg egy asztal alsó polcféléjén, és vérnyomok előtte (ezt korábban is láttam), meg még előrébb, a szőnyeg alatt is. Szóval végigszántottam a kezemmel a csiszolatlan szalagparkettát.

  2. Azt már Bepanthennel. Ma lesebészkedtem az elhalt bőrrészleteket. Ahogy visszagondolok, végeztem már nagyobb „műtéteket” is… Meg begyógyult orvos nélkül sok-sok-sok minden. Kutyákat is műtöttem már. Volt, hogy befejeztem a dolgokat az állatorvos után. Tényleg kár, hogy nem volt „érkezésem” végigjárni azt az egyetemet. 🙁

Írj megjegyzést