Önmagam visszanyerése a Zyprexa után

Hol is kezdjem? Igazából még sosem blogoltam és nem hiszem hogy ez most bárkit is érdekelni fog:D „In medias res” belevágok a közepébe mert amúgy túl hosszú lenne a sztori. Lényeg hogy szeptembertől februárig először 10mg majd 7.5mg Zyprexát szedtem. Ha valaki nem tudná az egy erősebb fajta antipszichotikum. Nos nálam olyan érzelmi tompultságot és sivárságot okozott ez a szer hogy február 12.én visszaváltottam a régi Abilify 5mg-ra, persze a tompultság és a sivárság nem múlt el. 

Jól benne vagyok gondoltam.. ki a p-cs@ akar így leélni egy életet, érzelmek nélkül? Ezt kb egy fajta állandó purgatóriumhoz tudnám hasonlítani. Aztán végül úgy gondoltam hogy ez nem fog magától se semmilyen külső behatástól elmúlni így a pszichiáter tudta nélkül elkezdtem szedni SSRI antidepresszánst(escitalopramot) ami még a régi szép időkből a fiókban volt megmaradva. Lássanak csodát az érzelmi tompultságot felváltotta a szorongás amit tudom nagyon lehet utálni, de nekem már megváltás volt. 

Viszont így 15 nap escitalopram kúra után erősen irritált kezdtem lenni, és Xanaxxal kelek 0,25mg és fekszek megint 0,25mg. Sőt tegnap annyira nyugtalan voltam hogy határozottan 3 gyógyszerre ittam whisky kólát így tudtam normálisan elaludni. 

Most abba tervezem hagyni az escitalopramot remélve, hogy az 5HT1A, 5HT2A, B és C receptor (azért ez a néhány szerotonin receptor mert ezekre hatott a Zyprexa egyrészt)   2 heti stimulálásával sikerült magamból kiütni azt a rossz érzést ami beszennyezte a mindennapjaimat. A nyugtalanság miatt azonnal fogom abbahagyni az escitalopramot és bűntudatom van hogy nem szólok róla az orvosnak de őszintén szólva nem bízok már benne. Így teljesen magamra vagyok utalva. 

Szerző:

Belépett: 4 óra

interfunk100

Blog kommentek: 301Blog bejegyzések: 1Regisztráció: 2018. 07. 24.

22 gondolat erről: “Önmagam visszanyerése a Zyprexa után”

  1. Megittam egy csomó whisky-kólát. A Zyprexa után igenis van érzelmi elsivárosodás.. ez egy rohadt toxikus méreg, mindenki óvakodjon tőle.  Jelenleg csak Abilify 5mg-ot szedek, erre ittam most rá.. de ezt is abba fogom hagyni előbb-utóbb hogy összeomlasszam az idegrendszerem mert nem bírom tovább elviselni ezt a sivárságot. Ez egyenlő egy spirituális öngyilkossággal, de már hagytam abba mindent máskor is most is ez fog következni. Ha megdöglök nekem csak jobb lesz. 

  2. Sajnos nem tudom Titokmar. Tény, hogy az utolsó bejegyzésem óta történtek változások, az ürességet felváltotta valami szomorúság jellegű érzés féleség.. én február 12.én hagytam abba a Zyprexát és szedek Abilify 10mg-ot tegnap emeltem meg 5mg-ról, de rosszul tettem mert most szarabbul vagyok mint előtte. Holnap csökkentem szépen vissza vagy hagyom abba az egészet. Én igazán megpróbáltam emelni ahogy a „nagykönyvben” is meg van írva.  Szedsz más gyógyszert a Rexetin mellett? mert 1részt az is okozhat ilyet ritka esetben! másik gyógyszer meg úgy szintén. Én bevallom már egyre jobban utálom a pszichiátriát és az a benyomásom hogy tartós beteggé tettek engem a gyógyszerek. Ha egy jó tanácsot elfogadsz NE szedj antipszichotikumot CSAK súlyosan indokolt esetben. 

  3. Ja nekem is az az érzésem mikor fiatalon elkezdtem szedni a rexetint azóta lettem érzékenyebb a depire is.2-3 évig jó volt aztán visszajött.Én nagyon féltem meg iszonyatosan éreztem magam anno azért kezdtem el.Most csak rexetint szedek.

  4. Én sokmindent szedtem már: Abilify, Zyprexa, Lamolep, Escitil, Xanax, Brintellix, Rexetin 1 szem, Amiterx 1 szem, volt Kventax 25mg 1 szem de az szörnyű volt. Valamelyik segített pl: Escitil, Abilify vagy a Zyprexa de hosszabb távon mind úgy érzem káros volt. Jelenleg megint fogyasztottam alkoholt. Csak azt tudom tanácsolni hogy mélyen nézz magadba és próbáld megoldani az érzelmi problémáidat mert ezek a szerek amennyit segítenek annyit árthatnak. Esetleg tudok veled beszélgetni privát?  Mondjuk a magam gondjára sem tudom már a megoldást. Van relatíve okod depisnek lenni? Válaszolhatsz privát is, elolvasom és reagálok amit tudok. Én most azt tervezem hogy abbahagyok mindent 🙁 Az sem érdekel ha megőrülök.. úgy érzem magam mint egy hulla már hetek óta. 

  5. A Quentiapin-t(Kventiax) szerintem csak a skizofréneknek szabadna adni, ehelyett depire, alvászavarra is írogatják off-label. Szerintem ez az a gyógyszer amit soha nem szeretnék és soha nem is fogok szedni. Több száz mg-ról már szinte lehetetlen lejönni, az elvonása meg gondolom nem valami fáklyás menet. 

  6. Engem skizonak diagnoztizáltak és kaptam kventiaxot.Végül ugy látta az orvos nem vált be aztán le lett állitva és nem volt gond a lejövéssel,viszont nagyon álmositott.Hogy érted hogy relative van e okom?Abszolut mértékben is van 😀

  7. Skizoknak is van érzelmi tompultság.Vagy neked a gyógyszer után kezdődött?Nekem mielőtt szedni kezdtem iszonyat szorongás és félelem volt azt hittem megőrülök a depi és a félelem keverékétől.Lehet pszichozis is volt.Engem az zavar hogy semmi nem motivál nincs semmihez kedvem kb.

  8. Nekem olyan tüneteim vannak amire úgy gondolom hogy semmi okom nincsen azért is kérdeztem. Látszólag teljesen normális életem van, megvan mindenem mégis bajok vannak a mentális egészségemmel. Kb az antipszichotikum elhagyása után 20-25 nappal mindig pszichotikus állapotba kerülök szép lassan pedig 30mg os gyógyszerből szedem a 10-esnek a felét, az 5mg olyan pici hogy tovább nem is lehet negyedelni. Ha nem veszem be akkor egy hónap és teljes a káosz. 

  9. Nekem abszolút a gyógyszer után kezdődött a tompultság bár már javul valamennyit. Az előtt olyan érzelmi kilengéseim voltak hogy hivatalosan bipoláris voltam csak miután nyáron abbahagytam mindent akkor lettem skizoaffektív.. ja és a motiváltsággal nekem is bajok vannak bár ezt akarattal próbálom befolyásolni. Ez szintén az antipszichotikum szedés közben jelentkezett. Én sajnos gyakorlatilag az összestől ilyen motiválatlan, fásult állapotba kerülök ezért hagyogatom őket abba. 

  10. Azért kérdeztem a depressziód valós okát mert van endogén és exogén depresszió. Az exogén depresszió külső hatás miatt van, tehát vmi miatt amit elszenvedtél, az endogén „meg csak úgy magától kialakulhat” azaz genetikai okokra vezethető vissza.  

    Tünetek? Hát azok nekem vannak. Néha mozogni alig tudok, aztán volt az az érzelmi elsivárosodás dolog AMI MA ÚGY NÉZ KI HOGY MÚLIK!!!   Ma délután ahogy átmentem a barátaimhoz olyan iszonyú bőghetnékem támadt, alig bírtam magam tartani. És igen, örültem neki! Itthon meg bekönnyeztem, úgy érzem javulok. Tünetekre visszatérve amúgy sok volt már, most írhatnék kb 2 oldalt erről hogy mi minden volt már. Lényeg hogy én úgy érzékelem mintha javulna az érzelmi elsivárosodás és ennek nagyon örülök. 

  11. szia!

    én parnassan-t szedtem (5 mg), aminek szintén, ahogy a zyprexanak is olanzapin a hatóanyaga. engem is – még ez a kis adag is – kiégetett érzelmileg, szóval megértem azt, amit fentebb írtál. 
    magamtól hagytam abba a szedését egyik napról a másikra, mert annyira megijesztett, hogy semmi nem hat meg, hogy nem gondolok se a múltra se a jövőre csak vagyok. de emellett azt sem tudom, hogy mit tehetnék mert e nélkül meg rettenetesen szorongok.
    nálam kevet személyiség zavart állapítottak meg a Tündérhegyen, ami egy elég professzionális hely, ott írták fel nekem, hogy jobban legyek

  12. Idézet tőle: esta9

    szia!

    én parnassan-t szedtem (5 mg), aminek szintén, ahogy a zyprexanak is olanzapin a hatóanyaga. engem is – még ez a kis adag is – kiégetett érzelmileg, szóval megértem azt, amit fentebb írtál. 
    magamtól hagytam abba a szedését egyik napról a másikra, mert annyira megijesztett, hogy semmi nem hat meg, hogy nem gondolok se a múltra se a jövőre csak vagyok. de emellett azt sem tudom, hogy mit tehetnék mert e nélkül meg rettenetesen szorongok.
    nálam kevet személyiség zavart állapítottak meg a Tündérhegyen, ami egy elég professzionális hely, ott írták fel nekem, hogy jobban legyek

    Szia! Tündérhegy az jajj..:D arról inkább nem mondok semmit. Ott engem még 2 éve el sem vállaltak. Azt mondták menjek kórházba, – k. anyátokat tegyétek oda gondoltam, majd ott hagytam őket. Én azt tudom neked tanácsolni hogy ne szedd a gyógyszert, ez esetben lehet el fog múlni a sivárság, de olyan már nem nagyon leszel mint előtte. Az elvonása valóban szorongást okoz én úgy csináltam hogy átváltottam másikra(Abilify 5mg) amit 4 napja abbahagytam. Fene se akar ezeken élni.. De az 5mg nem egy lónak való adag, szerintem kísérletezz hogy eltöröd késsel ketté és csak a felét veszed be.. Mellesleg szorongásra szedhetsz mást is. 

  13. Szerotonin – dopamin és még egy csomó mindenbe belebarmol. Nyílván az agyra gyakorol hatást, ami lehet pozitív illetve negatív is. Hosszabb távú szedés után kérdéses hogy az agy képes-e helyreállni a „kémiai támadásból” merthogy lenne egy ilyen képessége is. Én bizom benne hogy valahogy majd csak kidolgozza magából a szervezet. Ahogy T. Rita pszichológusom fogalmazott: „Semmi sem tart örökké”  reméljük ez sem.

  14. Idézet tőle: interfunk100

    A Quentiapin-t(Kventiax) szerintem csak a skizofréneknek szabadna adni, ehelyett depire, alvászavarra is írogatják off-label. Szerintem ez az a gyógyszer amit soha nem szeretnék és soha nem is fogok szedni. Több száz mg-ról már szinte lehetetlen lejönni, az elvonása meg gondolom nem valami fáklyás menet. 

    Én kb 1 évig kaptam 800 mg Seroquel XR-t. (Quetiapin). Annyira lenyomott, h kínszenvedés volt még a lakásban is közlekedni. Nemhogy dolgozni. 

    Nagyon lassam vették el. Nem éreztem megvonási tünetet. Amikor már csak 2-300 mg-ot szedtem, akkor újra jól voltam. Kicsit több alvás kellett, mint nélküle, de nem éreztem úgy, h mozdulni is alig van erőm. Örömképességem is rendben volt.

    Nem is tudom, h mi a jó szó arra, amit 800 mg okozott. Talán a közöny. Fura módon a falcolásaim 90%-a ebben az évben volt. Azért mert nem érdekelt, h heg marad. Előtte és azóta is nagyon ritkán falcolok, mert nem akarok heget.

    Most kis adagban szedem. Nem érzek közönyt.

    Abilify nekem nem vált be, pedig reméltem, h az majd nem üt ki. Nagyon erős szorongást és remegést okozott. Akatíziám is erős volt. Amitrex nem lett volna rossz, de azzal is akatíziám volt.

    Lamolepnek nimcs mellékhatása nekem, van valamennyi hatása, de legalább időszakosan kell mellé antipszichó. Nem szeretném hol szedni, hol nem az AP-t meet ha egyszer már végigkínlódtam azt az időszakot mire enyhül a szedációja, akkor már megtartanám megelőzésre. Nem szeretnék egy későbbi pörgésnél hetekig, hónapokig toleranciára várni.

Írj megjegyzést