Önmagam megváltója…

Mi a baj a feketével?…..

Első Tudatalatti agymenés,mert ide ki lehet rakni,köszönöm hogy elolvasod….

A fehér…hófehér lufi,szenny,mocsok,a felszínen lebegő tudatos kis én táptalajnélküli megoldások nélküli tévelygése,mellékvágányok és folytonos keresés..végtelen üres locsogás és hablatyok,steril közhely és lélektelen magzatpóz….túltelítődött őrjöngő zsákutca….valódi érzelmektől való elzárkózás és a szellem megrekedése…

Pedig a fekete a beavatás a nagy misztériumokba,az okkultizmus gyökere,az alkímiai feketedés és a nagy mű első foka…ellenpólus,a befogadás,Jin anya,termékenység,stabilitás és gondoskodás…

Vagy bensőségesség,magánszféra,befelé fordulás,önismeretre terelő út, a kifelé élő és a hamisfénnyel magát tévesen azonosító szellem halála, az anyag életereje..

…termékenység és alázat,tanítás és megértés..mélység és tisztelet,letisztultság és végső bölcsességek…..akkor mi a baj a feketével?

Mert „lehúzó”?….hát ha lehet.. biztos nem vagyok makulátlan ha van ami még lehúzzon..meg miért ne tenné,ha az örvénynek ez a természete?engedjem?

…félelem az önismerettől…na és mi van az alján magány,bezárkózás erjedés és bomlás?,megnézzem?…

 

Aszongyák őskáosz pedig csak a saját énem sötétben vagdalkozó sikítozó könyörgő gócpontja….vágyakozó,leskelődő kitörésre ölelésre és a felszínen megértésre vágyó színes és inpulzív szeretetre éhes gyönyörű lélekmadár…de ehhez át kellene rágnia magát rajtam…

Vicces,hogy temetéseken pont a fizikai testet éltetik nálunk,akit pedig temetnek talán még megvárja az állítólagos szeretteket…megnézi az „Igazi” szemével,majd röhögve,csalódva nyitja kaput és távozik…érthető..

A küszöböt átlépni a mélységbe tekinteni a legnagyobb bátorság…kaput nyitni ahová eddig nem mertem… De ha odalent önmagamat találom,akkor a sötétben már nem vagyok egyedül…és megérte…

Szerző:

Belépett: 4 év

Kritika Kornyikova

Blog kommentek: 9Blog bejegyzések: 1Regisztráció: 2020. 04. 24.

9 gondolat erről: “Önmagam megváltója…”

  1. Meglepő írás. De talán nem is ez a legjobb kifejezés erre. Inkább valami ismerős, megnyugtató. Már rég lemondtam arról, hogy valaha is találok olyat, akinek eleme a fekete, rajtam kívűl. Oly bensőnséges, oly… Nem is tudom mit írjak. Fekete. Fekete ez éj, fekete a bensőm. Fekete a föld és magam is az vagyok. Ha behunyom a szemem, a fekete vesz körbe. A semmi és végtelen. A fekete és én. Üres vagyok, tele vagyok. Veled vagyok. Kitölt. Egyedül vagyok, magam vagyok. Nincs itt semmi rossz. Csak én, és gondolataim. Itt én vagyok. Fekete vagyok. 

  2. Ahogy Bane mondta a Sötét Lovag – Felemelkedés c. filmben: „A fény hasztalan, mert vakít!”

    A fekete a legjobb szín, mert paradox módon arra azt projektálhatsz, amit csak akarsz, mégsem számít, mert elnyeli a francba. A fekete a legerősebb szín, mert akkor is látod, amikor az összes többi színt nem, és olyankor is ott van, amikor az összes többi szín (beleértve a fehéret, bár az bizonyos vélekedések szerint nem is szín, de kit izgat?) felsül. És az írmagjáig átjárja az erő. Olyan, mint a halál. Persze, áltathatja magát az ember azzal, hogy nem fél tőle, hogy legyőzte, hogy szemberöhögi, aztán valahogy mégsem számít, amikor eljön. A fekete, épp, ahogy a halál, nem veri magát, hogy ő a legdurvább; egyszerűen legázol a legvégén, amikor az összes önáltatás belefullad a semmibe. Csak azóta vagyok képes kiállni magamért, amióta feketében járok. Persze, nem okvetlenül azért tudok kiállni, mert feketében járok, fogalmazzunk inkább úgy, hogy mióta ki tudok állni magamért, azóta feketében járok; és ez talán nem is tudatos döntés volt. Persze az bosszantó, ha a tűző nap sugarait magába szívja, és emiatt megsülök, de ha fehér pólóban lófrálnék, akkor is megsülnék, legfeljebb kisebb mértékben.

    Ugyanez a sötétségre. A sötétség komfortos, mert ismerem. A sötétben nincs más, csak fájdalom, kín, szenvedés (plusz ezek egyéb szinonímái), viszont mégsem a sötétségtől félek, hanem a fénytől. A fény ismeretlen, és zavaros, és még amikor kellemes, akkor is csak vakít, és a legnagyobb erővel lök a legmélyebb sötétségbe újra és újra. Persze ettől még kimegyek a fényre, hiába tudom, hogy ráb*szás a vége, mert anélkül a fény nélkül még a sötétségről sem tudnám, micsoda. Annyi erővel pedig halott is lehetnék.

    Ez kicsit hosszú lett, elnézést, csak nekem is agymenésem lett. 

     

Írj megjegyzést