Nem téged égetnek, üzenet a külvilágnak

Figyeltél rám mindig, nem hagytál egyedül,
pedig a lelkem gyakran elmerül,
elmerül, nincs érzés mi felszínen tartsa,
a szívem lassan már fekete, nem tiritarka,
mert a hosszú hétköznapokon minden el van takarva,
a lélek nem őszinte, belülről graffitiket fest a falakra,
és mit kiáltana senki se látja, érzi, hallja,
a lélek néha távozna, szállna a magasba.
Mi belül van, nincs türelem szólni, senki se érti,
a szó megrémül, fél megmutatkozni, a nyelvet mégis éri,
megforog rajta de marad a tiszta üres csend,
a magányos szív a téli csupasz ágakon ülve elmereng,
mert miért nincs türelem, miért távolodtok tőlem, emberek?
A depresszió nem valami szörnyű mocsok, mit rejtenem
kellene, hogy bárki emberfia lelkemhez érjen,
és a szó már tényleg semmit se féljen,
de ez valami levakarhatatlan mocsok, izom feszül, belül szorít, éget,
Ember, Te közönnyel telt lélek, már nem várlak téged!
Mert igen, mi tagadás van mi ijesztő a normális létnek,
hogy néha az üvegfalamnak dobálnám a késed,
csak add a kezembe, kérlek,
ne félj nem bántalak, a saját vérem éget,
a szilánkok szétpattognak, csöpögnek vércseppek,
ezek csak az enyémek, maradj távol, hol eddig, nem Téged égetnek.

Szerző:

Belépett: 3 hét

intro86

Blog kommentek: 2465Blog bejegyzések: 162Regisztráció: 24-05-2018

1 gondolat erről: “Nem téged égetnek, üzenet a külvilágnak”

Írj megjegyzést