Nem eszek

Nagyon sokat noszogattam magam, hogy írjak. Ide. Lehet, hogy csendben olvasgatni más blogját/hozzászólásokat bölcsebb lenne, és azzal, hogy én ide ezeket a mélyenszántó gondolatokat bepötyögöm majd elborzaszt mindenkit; ami elég rémisztő gondolat. De ez megszokott, egy idő után mindenkinek elege van belőlem.

Az okát persze nem értem. Furcsán néznek rám, amikor azt mondom „nem eszek”. Nem kíváncsian, nem aggódva, inkább undorodva. Az emberek szerint undorító az, aki nem eszik. „Itt egy újabb trendkövető ribanc”, mondják ők. Mert a nemevés szerintük csakis trend lehet. Nem szorongás, nem pánik, nem azért, mert így akar megfelelni másnak, de ami a legeslegbiztosabb: nem általuk kiváltott idegesség, frusztráció az oka annak, hogy az ember egy falatot nem tud leküldeni magába. Szerintük, aki nem eszik egy undorító trendkövető riherongy. És én nem eszek.
Nem értem.

Amikor a tükörbe nézek, tényleg elgondolkozom rajta, hogy miért történik ez velem. Fel tudok sorolni számtalan olyan eseményt az eddigi életemből, amik hosszú idő után is nagyon fájdalmasak, amik ha eszembe jutnak, könnyen elsírom magam.
Mikor felidézem ezeket az emlékeket, egyetlen kérdést teszek fel: És ez az oka annak, hogy nem eszem? A válasz nem. Vagyis, nem tudom.

Már nem akarok vékony lenni. Nem akarom, hogy más észrevegyen. Hogy furcsán nézzenek. Nem akarom, hogy az összes fiú megforduljon utánam és azt sem, hogy a lányok irigykedve összesúgjanak a hátam mögött. Már nem akarok tökéletes testet. Ez már nem tökéletes test.

Az elején persze más érzések fogtak el. Amikor a mérleg csak egyetlen dekával kevesebbet mutatott, majd’ kiugrottam a bőrömből.
Képzelhetitek, amikor az ötödik mínusznál voltam, miféle boldogság járt át. „Sikerülni fog”, „Szép leszek”,
Szeretni fognakAlig várom, hogy valaki észrevegye

Teltek a napok, és én egyre csak fogytam és fogytam. Sokat. Egy hónap után már meg sem éreztem, ha éhes voltam. Nem kordult meg a gyomrom, ha ételt láttam magam előtt. Előfordult, hogy két-három napig csak folyadékon éltem.

Akkor voltam a legmagabiztosabb.

Élveztem, hogy irányítás alatt tudom tartani a súlyomat. Legalább ezt. Olyan volt, mintha minden egyes elhagyott kiló egy-egy dicséret volna. „Látod, Rozi, milyen ügyes vagy?” Furcsa, de tényleg, a mérlegemtől vártam a dicsérő szavakat.

Ma, a mérlegem a tizenhatodik dicsérő mondatot mondta nekem. Tizenhat. Valamiért a tizedik után egyik általam kreált, beképzelt mondat sem hangzik jól.

Nem vagyok magabiztos. Már nem élvezem.

Most már azt szeretném, ha nem vennének észre. Azt szeretném, ha senki sem nézne rám. Azt szeretném, ha valaki megölelne, és meghallgatna. Hogy meghalljon. Ha tudnám, hogy van valaki, akinek mindent elmesélhetnék elejétől a végéig. Na, azt nagyon szeretném.
 

 

 

 

Szerző:

Belépett: 8 év

Róza

Blog kommentek: 120Blog bejegyzések: 1Regisztráció: 28-05-2016

20 gondolat erről: “Nem eszek”

  1. Szia!Te vagy a képen?Azt írtad,még nincs diagnózis,gondolom azért elmész majd szakemberhez.Egyébként hánytatod is magad,hashajtó stb,vagy csak nem eszel?Ki kellene zárni más betegségeket , hogy tényleg egyértelmű legyen,pszichés eredetű a probléma.

  2. Szia! Igen.

    Nem tudom mennyit tudna nekem segíteni a szakember, mert nem érzem elég bátornak magam ahhoz, hogy kiálljak és nyíltan tudjak beszélni a szüleimnek, barátaimnak és a háziorvosomnak is erről. Félek az orvosoktól, már gyerekkorom óta. Majdnem annyira, mint például a víztől.
    Hánytatni szoktam magam. Ritkán.

    Köszönöm, hogy írtál.

  3. Valahogy nem tudlak korban hova tenni.A kép alapján 28 is lehetsz,aztán persze akár 16.Hú,rengeteg kérdésem van,ha akarsz válaszolsz.A szüleidnek nem tűnt fel,hogy 16 kilót fogytál,s valami nem stimmel.Vagy hogy nem eszel egész nap?Ha van kereseted,pl.modellkedsz,elmehetnél maszek orvoshoz is.Egyáltalán szeretnél újra enni,s a hízás nem készítene ki?Azért az furcsa,hogy orvoshoz nem mersz elmenni ezzel a problémával,viszont a világhálóra feltetted a fényképedet s hozzá  a betegségedet.Félre ne érts,de azt vettem észre,hogy az étkezési zavarosok gyakran posztolják a fényképüket ,akár a Fb-on vagy máshol.Tündérhegyen a művészetterápiás órán egy bulímiás lány ült mellettem.Bármi volt a festés mottója,ő mindig magát festette vagy rajzolta le.A végén már sírt,hogy nem tud elvonatkoztatni ,csak az jár a fejében.Szép lány volt egyébként.Nekem is fent van a fényképem,én meg túl sokat eszek.Talán mert boldoggá tesz.Soha nem tudtam koplalni,nincs akaraterőm.

  4. 21 éves vagyok.

    A szüleimnek természetesen feltűnt a fogyásom, és nagyon sokat veszekszünk emiatt. Vagyis én veszekszem. Hamar felkapom a vizet, ha erről van szó. Nem szeretem, sőt kifejezetten utálom ha rámtukmálják a kaját, ezért általában a szobámban vagyok egész nap, vagy elmegyek valamerre otthonról, amikor hazamegyek és megkérdezik, azt mondom már ettem. Simán beveszik. Azt hiszem.

    Valószínűleg a hízás problémát jelentene. Szeretnék enni bűntudat nélkül, az is elég jó lenne, ha megszabadulnék az undorodó tekintetektől, és annak is örülnék, ha étkezés után nem törne rám ez a furcsa késztetés a hányásra, viszont hízni egyáltalán nem akarok.

    Ez csak egy fénykép; és itt azt hiszem nem talál meg ismerős.:)

     

     

  5. Én köszönöm, hogy írsz nekem. 

    Az álomsúly nálam változó; ugyanis annyi szeretnék lenni, amennyi a nővérem is. Ő jelenleg 42 kiló. Én 45.

    Azt hiszem ez az egy, amit a szüleim nagyon belém neveltek, legyek olyan mint a nővérem.:)

  6. Őszintén szólva, fogalmam sincs..Nagyon nehéz feladat lehet tanácsot adni ilyen problémára. Azt hiszem. Legalábbis amit nekem adtak tanácsokat, aligha fogadtam meg. Így hát azok a tanácsok bukták is voltak.. Na nem azért, mert nem tisztelném a másikat, ne szeretném vagy ne lennék hálás a segítségért.. A tanácsok, amiket kapok javarészt kívül esnek a komfort zónámon és én egyszerűen képtelen vagyok kilépni ebből a környezetből.

    Mondjuk nekem például már az is segített picit, hogy ki tudtam írni magamból egy apró töredékét annak, ami bennem van.:)

  7. Ez is nagy dolog,hogy felvállaltad.Sokan olvassák a Búrát,s talán érzik ,nincsenek egyedül ezzel a problémával.A nemevéstől gondolom legyengülhettél,s az emésztés is leáll.Bár ez nem tudom,hogy van.Amikor az egyik gyógyszerem falásrohamokat okozott,átfutott az agyamon,hogy meghányatom magam.Volt egy sikertelen próbálkozásom,gondolom gyakorlat teszi ezt is.Az nem bántott,hogy nem lesz melled,a,nőies vonalaid eltűnnek?

  8. Idézet tőle: parrot

    Valahogy nem tudlak korban hova tenni.A kép alapján 28 is lehetsz,aztán persze akár 16.Hú,rengeteg kérdésem van,ha akarsz válaszolsz.A szüleidnek nem tűnt fel,hogy 16 kilót fogytál,s valami nem stimmel.Vagy hogy nem eszel egész nap?Ha van kereseted,pl.modellkedsz,elmehetnél maszek orvoshoz is.Egyáltalán szeretnél újra enni,s a hízás nem készítene ki?Azért az furcsa,hogy orvoshoz nem mersz elmenni ezzel a problémával,viszont a világhálóra feltetted a fényképedet s hozzá  a betegségedet.Félre ne érts,de azt vettem észre,hogy az étkezési zavarosok gyakran posztolják a fényképüket ,akár a Fb-on vagy máshol.Tündérhegyen a művészetterápiás órán egy bulímiás lány ült mellettem.Bármi volt a festés mottója,ő mindig magát festette vagy rajzolta le.A végén már sírt,hogy nem tud elvonatkoztatni ,csak az jár a fejében.Szép lány volt egyébként.Nekem is fent van a fényképem,én meg túl sokat eszek.Talán mert boldoggá tesz.Soha nem tudtam koplalni,nincs akaraterőm.

    Csak egy töredéke az, amit én le tudtam volna írni ebből. De már az is megnyugtató, hogy valaki ennyire tisztán tudja látni a dolgokat. Kicsit most visszanyertem a hitem a búrában, sorstársak sorstársaknak. Köszönöm szépen parrot.

    Nyugodtan töröljétek majd ki a hozzászólásom innen, tudom, hogy nem illik ide. Egyébként jobbulást!

    ui: Még mindig csinos vagy a képen parrott, nem vagy kövér, ezen ne rágódj.

  9. szia Róza!

    Ez most elég creepynek fog hangzani, de régóta várom, hogy írj valamit, mert láttam hogy étkezési zavarral küzdesz, és itt „sajnos” nem sok olyannal találkoztam. 🙂 

    Hasonlóak az érzéseim nekem is… Csak én már visszahíztam 50-51-re…

    Kitartást neked!

     

  10. Idézet tőle: wannabefixed

    szia Róza!

    Ez most elég creepynek fog hangzani, de régóta várom, hogy írj valamit, mert láttam hogy étkezési zavarral küzdesz, és itt „sajnos” nem sok olyannal találkoztam. 🙂 

    Hasonlóak az érzéseim nekem is… Csak én már visszahíztam 50-51-re…

    Kitartást neked!

     

    Szia Wannabefixed!

    Ilyen apróságoktól én nem riadok meg, hasonló embereket keresni egyáltalán nem creepy. Kifejezetten örülök annak, hogy írtál.
    Én is elég felhasználó adatlapját nyálaztam át, mire rájöttem, hogy (szerencsére) nem vagyunk itt olyan sokan evészavarral. Talán ezért is tartott olyan sokáig nekem bepötyögni az egészet, féltem, hogy ki hogy áll ehhez a dologhoz itt; asszem egész jól.

    Ezek szerint neked is ennyiféle érzelem, kétség és depresszív gondolat fut át az agyadon nap mint nap?

    Köszönöm, kitartást neked is!

     

     

  11. Idézet tőle: parrot

    Ez is nagy dolog,hogy felvállaltad.Sokan olvassák a Búrát,s talán érzik ,nincsenek egyedül ezzel a problémával.A nemevéstől gondolom legyengülhettél,s az emésztés is leáll.Bár ez nem tudom,hogy van.Amikor az egyik gyógyszerem falásrohamokat okozott,átfutott az agyamon,hogy meghányatom magam.Volt egy sikertelen próbálkozásom,gondolom gyakorlat teszi ezt is.Az nem bántott,hogy nem lesz melled,a,nőies vonalaid eltűnnek?

    Parrot, tudom furcsán fog hangzani, de nőies vonalaim eltűnése egyáltalán nem izgatott, mikor az volt a cél, hogy minél vékonyabbnak tűnjek. Természetesen tisztában voltam a fogyás hátrányaival, így amikor elkezdett a mellméretem csökkenni, csak izgatottabb lettem. Azt jelentette, hogy megindult a fogyás.
    Ami ebben az egészben jobban bánt, az pontosan az, amit említesz te is, az emésztésem nem a legtutibb, a gyengeség, amivel tényleg nem tudok mit kezdeni ugyanis már nem birom ki a 120 perces edzéseket, az első 15 percben kidőlök és a maradék 105 percben bőgök hogy egy nyamvadt tornázást sem tudok végigcsinálni.., sokszor fázom, reszketek, bár ez betudható nagyfokú stressznek aminek mostanában gyakran ki vagyok téve.

    Meg az ajkaim kicserepesedtek. Tudom, ez apróságnak tűnik, mégis talán ez a legzavaróbb az egészben.

  12. Szia Róza!

    Nagyon örülök, hogy írtál magadról! Mindenfélét mondanak az anorexiáról, van, aki szerint a depresszió egy formája, mások szerint a családdal szemben védekezik így az ember. Egy nagyon közeli családtagom is volt anorexiás, de szerencsére néhány év alatt meggyógyult. 

    Ezeket a dolgokat, amik feszítenek, egy terapeutának el kéne mondanod — a terápia segíthet feldolgozni a fájdalmaidat.

    Miben tudnánk segíteni neked?

  13. Idézet tőle: babarczyeszter

    Szia Róza!

    Nagyon örülök, hogy írtál magadról! Mindenfélét mondanak az anorexiáról, van, aki szerint a depresszió egy formája, mások szerint a családdal szemben védekezik így az ember. Egy nagyon közeli családtagom is volt anorexiás, de szerencsére néhány év alatt meggyógyult. 

    Ezeket a dolgokat, amik feszítenek, egy terapeutának el kéne mondanod — a terápia segíthet feldolgozni a fájdalmaidat.

    Miben tudnánk segíteni neked?

    Szia Eszter,

    Nem tudom pontosan, hogy ami nekem van, az anorexiának számít-e vagy sem. Persze, érzem hogy nincs teljesen rendben minden, de még sosem voltam képes arra, hogy pl. tükörbe nézzek és kijelentsem magamnak, hogy Na ez az anorexia. A nemevést általában másra fogom. Meleg van és nem eszek, fáradt vagyok nem eszek, nincs időm nem eszek..
    Nem is olyan rég egy kollégám kérdezett rá, „Figyi, nem vagy te anorexiás?” (igen, ilyen bunkó módon) Nem válaszoltam ugyan, de magamban hozzátettem, hogy „Nem, csak nem eszek”

    Az elmúlt napokban kezdtem keresgélni, sok információt találtam, de még mindig valami hátráltat abban, hogy bárkinek is szóljak és segítséget kérjek.
    Kicsit félek, nem csak azért, hogy vajon mi fog ott velem történni, hanem mások véleménye miatt is. Így is nagyon sok furcsa tekintetet látok magam körül, gondolok itt a „barátaimra”, kollégáimra, családomra; nos ha tudnák, hogy épp evészavar miatt kezelnek.. nem tudom, nem vagyok túl határozott ezzel kapcsolatban, no meg, lehet nem is vagyok beteg. Az is lehet, hogy már a háziorvos hazaküld, és nem foglalkozna ezzel; de az is lehet, ha eljutok egy terapeutához, ő fog hazaküldeni, és nem hallgatna meg.

    Hogy őszinte legyek, nekem már az hatalmas segítség, hogy leírhatom azt, ami úgy már régóta nyomja a lelkem, és van itt olyan akivel kicsit tudok beszélgetni. Tudod, nincs a közelemben olyan, akivel ezt tényleg nyíltan meg tudnám osztani; a családom már rég nem áll mellettem, a barátaimban nem bízom meg ennyire.Szóval, nagyon örülök annak, hogy itt találok olyan személyeket, akik meghallgatnak engem.

    Bocsi hogy ilyen terjedelmes lett, rövidebbnek gondoltam miközben írtam.:)

  14. Szia Róza!Kimondtad Te magad is a lényeget,már nem érzed szépnek magad,kiszáradt bőr,gyenge teljesítmény az edzéseken,stb.Ez már nem olyan jó.Inkább ne is nézzenek meg az utcán,hisz mit is látnának,ha így megy minden tovább.Döntés elé kerültél.Fogyni szeretnél ,vagy legalább az álomsúlyt megtartani,közben szép maradni,hamvas ,piros arccal,az edzésen a lehető legjobbat nyújtani.Megmutatni otthon,hogy jobb vagy ,mint a testvéred.Megmutatni a világnak,szebb vagy az összes nőnél.Csak valaki szeressen már,hiszen bebizonyítottad.Akkor mi legyen A te fejeddel próbálok most gondolkodni,,….Orvoshoz menni,na nem.Felhízlalnának,mint egy malacot,még depisebb leszek,s pláne nem kellek majd senkinek.”.

    Van kiút?Talán először meg kellene bocsájtani magadnak,de egyedül ez nehéz.Egy pszichológus esetleg segítene,gyógyszer nélkül is.

     

  15. Szia Róza!

    Nem csak az a probléma,hogy nem eszel,nagyon sokan nem esznek a világban,persze nem mindenki szabad akaratából.Elkezdtél elidegenedni a többiektől,bizalmatlan lettél,és ha ez tovább fokozódik arra már van komolyabb diagnózis.Van,hogy napokig alig eszem,nem vagyok éhes,valahogy nem is tartom fontosnak,jobb formában vagyok tőle..A szükséges mennyiséget ha betartod,attól még maradhatsz,vékony és csinos  hosszú távon. Ha jelentkeznek a pszichés,fizikai tünetek,egy kicsit enni kell. Jobban leszel,megtalálod az egyensúlyt,visszakapod önnmagad.Ha letisztul,és tudatosodik benned,rövid időn belül jól lehetsz. 🙂

  16. Kösz a választ Róza — ha még többet írsz, annak még jobban örülök! Én is szeretném megérteni az evészavart, már csak a családi érintettség miatt is, és mert nekem is volt ilyen, bár hamar átváltott bulimiába. Van valami nagyon szimbolikus abban, hogy nem eszik az ember — több, mint a lefogyásra való vágyakozás, bár általában ez együtt jár vele. Olyan, mintha megtagadná a világot, az életet, azokat az embereket, akikkel együtt enne, ha enne. Egy nagy tagadás. Rosszul érzem?

    Nehéz másokkal ilyesmiről beszélni — de ez nem jelenti azt, hogy ugyanezek a mások nem zakkantak, kicsit másként. Minden negyedik embernek van valamilyen pszichés problémája — de persze senki nem mer, talán nem is tud, beszélni róla.

    Mindegy, hogy minek hívjuk, ebben igazad van, az anorexia csak egy kényelmes címke. De ha te is úgy érzed, hogy valami nincs rendben azzal, hogy nem eszel, akkor tulajdonképpen már egy lépéssel kijjebb vagy, mint az anorexiások többsége, mert ők általában úgy érzik, hogy nincs semmi bajuk — csak az egész életük az evési/nemevési szertartások és gondolatok körül forog, és nagyon szűk lesz a világuk amellett, hogy fizikailag leépülnek.

    A bulimiára visszanézve, sok borzasztó dolog volt benne — például a folyamatos szégyen –, de a legkárosabb talán az volt, hogy az életem nagy része ekörül forgott: elég szomorú élet volt.

     

Írj megjegyzést