Nem erősségem a barátkozás. Sose ment jól, pedig tényleg nagyon akartam mindigis. Sose volt olyan sok barátom, persze voltak páran, de túlnyomórészt mindenki otthonülős, suli után gyorsan megyünk haza-típus volt. Nemrég sikerült újra felvennem a kapcsolatot egy nagyon régi barátnőmmel, akivel elég furán váltunk el… már 5-6 éve ismerem, és olyan volt, mintha a másik felem lenne, totál egyező ízléssel, stílussal, stb. Ugyanakkor éltük meg a depressziós hullámvölgyeinket, a karmolászós-vagdosós korszakunkat, egymást próbáltuk kihúzni a csávából. Csak Ő továbbsüllyedt. Lényegében ennyi, nem óhajtok erről mesélgetni, újra sikerült felvenni a kapcsolatot Vele. Hálistennek 🙂
De nem volt sok barátom, pedig mindig vágytam rá, hogy minden héten heti 2-3 alkalom legyen rá, hogy más és más barátommal mászkálok össze-vissza, vagy hogy páran csajok, egyenrangúan jó barátnők elmenjünk valahova… Ilyen sose volt… Általában én voltam csak a a kolonc, aki az egyikkel jóban volt, ezért lett meghívva, de a többit alig ismeri… Na mindegy, azt hiszem ez örök probléma lesz számomra, de legalább Nyúl Úrfi mellettem van, és minden hülyeségemmel, depresszív hajlamommal, rigolyámmal, fóbiámmal együtt elfogad, szeret, támogat, mellettem áll, és minden percét velem töltené. Mindig együtt vagyunk, főleg, hogy együtt élünk, és látom rajta, hogy alig várja, hogy hazaérjen a munkából-suliból, és velem legyen. 🙂 Nagyon szeretem 🙂 Legalább ő megvan, ha már barátaim nincsenek különösebben. Hiszek abban, hogy valamiből ha több jut, másból kevesebb… Dehogy csak egy valamiből jusson több, más dolgokból meg semmi sem?!
Szerző:
