Nem állhat közénk (egy versben végződő nehéz este és előzményei)

Kemény egy este volt. Holnap megint megyek a lógushoz és így előtte gyakran rám tör … a sírás, a szorongás .. öhm, a legutóbb ahogy feltett egy kérdést, megláttam benne az anyámat, legalábbis megjelent köztünk az anyám … de ez nem ott jött elő, hanem utána akkor éjjel, egy villanásban, egy emléktöredékben, egy érzésben, aztán tovább olvastam, azóta el is felejtődött, el is fojtottam mert tudom, nem szabadna ezt éreztem … és nagyon rosszul érzem magam ettől. Hogy így érzek. Vagyis, leginkább azt érzem, hogy az anyám valamilyen formában közénk állhat. Hm, szóval az este nagy részében nem is bírtam írni, zene ment, aztán csend, aztán sírtam, úgy éreztem, megbolondulok, sírtam kicsit aztán nagyon aztán ültem a csendben és furcsa volt minden, a lelkem csak forgott és forgott és nem tudtam hol fog kibaszni a partra. Nem tudtam, hol lesz vége. Nehéz, de a lógussal a kapcsolat van annyira stabil már, erős, hogy helyre tudjuk tenni, tudom. Gyakran vagyok így előtte, hogy sírok, hogy felkavaródok hogy mennem kell, de örülök amikor már ott vagyok.

Közben ma volt az apám szülinapja, családoztam egy sort, anyám kérdezte, hogy telt a szabi, tudtam e menni valahova (ja , mentem és piáltam )  valami neszesemmifogdmegjól típusú válasszal lepasszoltam. Minek beszélnék neki bármiről is? Ha érdekli is, ha el is mondom, mi a gáz, vagy hogy érzem magam, úgyse tud mit tenni. Közben voltam az áternál is tegnap, ő az egyedüli illetve a pszichológus akivel őszintén beszélek.

Közben milyen színházakat levágok az embereknek, döbbenet, sokat tanultam anyámtól. Az utcán jön egy régi ismerős, érettségire készített angolból, emeltet kellett, kérdezte hol dolgozok jelenleg, szeretem e , család jól van e ? Ja, jól, jól, amúgy nem nagyon tartom a kapcsolatot, azt se tudom mi van velük … ja és amúgy most jövök a pszichiátertől. Szuperek ezek a mindennapi kis színházi fellépések de azt hiszem, ezeket mindannyian ismerjük. Ezt egy életre megtanultam. Csak kreatívan, művészien hahaha.

Szóval, ma kisírtam magam … megint … furcsa este volt. boros kóla és könnyek. Amúgy ma de. azon gondolkoztam, van egy ilyen nálam a diag.-ok között, hogy bipoláris (jelenleg kevert tünetek észlelhetők) , nekem teljesen megteszi a szimpla is, a disszociatív zavarhoz meg végképp lövésem sincs, hogy az mi. 

Az tény, hogy mindig este borulok meg. Hétfőtől majd dolgozok, a sok hülye ember meg az elidegenedés az majd ott lezár érzelmileg. Vagy majd meglátjuk. Tény, sokat sírok, és este.

Konkrétan fél 12-kor este jutottam el odáig hogy vers, hogy képes vagyok írni. Addig totális érzelmi dermedésben voltam, sírtam aztán csak ültem csendben, mint a jó gyerek és teltek az órák …

A vers kb amit az elején írtam hullámról szól, hogy nem akarom, hogy anyám bárhogy is a lógus és közém lépjen. Persze, nem fizikailag. Lehet ez mondható egy fantáziának is. Nagyon erős érzés. Mintha el akarná venni az egyetlen embert is akiben bízok.

Nem szabadna azt éreznem, amit érzek,
könnyeim áttörnek az üvegfalon és nagyon félek,
félek attól, hogy ő ott az óránkban közénk fog állni,
nem fizikailag, csak érzésekben, és nagyon fog fájni,
már most is, már most is kezd kegyetlen fájni,
valami a lélekben ordít, próbál kiáltani,
valami belül szétszakad, felfoszlik, reped,
a könnyek záporoznak, a lélek órákon át remeg,
és csak áramlik belül valami furcsa végig az estében,
szorító, mert holnap megyek és nem akarom, hogy ő közénk lépjen,
nem akarom, hogy elvegye tőlem, akiben végre bízok,
és érzek és mert érzek, folyamatosan sírok,
mert rossz érzés, talán bűntudat, nem érezhetek így,
próbálok szavakat találni rá, de nincs, csak az érzés hív,
félek, hogy közénk áll, félek, hogy bezárkózok, 
az üvegfalra a könnycseppekkel üzenetet írok,
mert nem tudom, jelenleg nem tudom, hogy fogok beszélni,
Valaki, Valaki, Valaki végre segítsen remélni,
sokszor csak sírok esténként és olyan nehéz így élni,
nem szeretnék állandóan a kapcsolódástól félni,
mert ő mindenhol ott van, s ha úgy kérdez, ott terem a térben,
rettegek hogy közénk áll, kavargok a létben,
és csak megnyugodni vágyok mint egy kislány az anyai ölelésben,
tudom ez már sose lesz, és csak kérem az Istent, ne engedje, hogy közénk lépjen,
újra, ismét stabilizálódnunk kell, erősíteni a szálat , hogy ne kelljen félnem.

Szerző:

Belépett: 2 hónap

intro86

Blog kommentek: 2465Blog bejegyzések: 162Regisztráció: 24-05-2018

Írj megjegyzést