nagyestélyiben, én???

Holnap nagy parti lesz apáéknál. Kötelező öltözék: legjobb ruhád, ami van.

Apa frakkban fog jönni, én meg nagyestélyiben. Amolyan olcsóbb fajtában, de még így is elég jól nézek ki benne! Gyémántjaim nem lesznek hozzá, meg a cipőm sem tökéletes, meg a sálam sem hozzá, de hát mindent nem lehet.

a hajamat be fogom zselézni, és kistáskát meg egyszerűen nem viszek, azt hiszem, mert nem volt kedvem ma ezután rohangálni a városban…

Mosolyogni fogok hozzá nagyívben és kész…

nagyon kíváncsi vagyok, hogy fogom magam érezni…

még soha, soha, soha életemben nem hordtam ilyesmit…

 

Szerző:

Belépett: 4 év

amarilla

Blog kommentek: 6898Blog bejegyzések: 381Regisztráció: 2010. 10. 31.

3 gondolat erről: “nagyestélyiben, én???”

  1. Eszter, olyan jókor jött ez a thumbs up!!

    gondolom, vicces lehet olvasni a kanyarjaimat… 🙂 🙂 🙂

    „való világ  🙂 🙂 „

    most már nem is érzem, milyen fáradt voltam, mikor hazaértem…

    Annyira, hogy sírni tudtam, volna.

    hatkor keltem…
    nem panasznap következik, csak helyzetjelentés…
    ált. háromnegyed hétre összekaparom magam – ami azt jeletni, hogy beöltözöm téliesbe, bicikolisbe, és végigellenőrzöm, hogy az oviban is legyen meleg váltóruhám tuttira, néha tévedésből hazahozom a kedvenc gyapjú zoknimat, ilyesmi…
    aztán felbiciklizek, letusolok, átöltözöm.
    8kor kezdek. Fél négyig nyomom. Kőkeményen. mert a gyerekeket nem érdekli, hogy fáradt vagy, vagy kicsit kímélned kéne éppen ma magad…

    háromnegyed négyre ismét beöltözöm, bukósisakosra, – ma esett is, és még a dér is az utakon – kezd télies lenni -. és sötét is – lámpákat fel, nyomuléás haza.
    Hazafelé szerencsére szinte csak gurulni kell lefele a hegyről…
    fél óra alatt haza.
    kinyitom az ajtót, nyugalomra vágyva… – takarítónő javában porszízóik, férjem éppen kikapcsolódik, és lelkesen zongorázik.

    istenem. ez a vég.

    Márk, a kedves lakótársunk, főzőbajnokunk csak kérésre emelkedik fel végre a számítógépe elől, hogyf végrte elinduljon Andrisért az oviba.
    Mindig ott biciklizem el az ovi előtt hazafelé, és legtöbbször haza is hozom Andxrist, igaz, nincs gyerekülés a bicajomon, de rá szokott üln ia csomagtaróra a nyereg mögött, és abba nmeg is kapaszkodik, én meg hazatolom.
    ma is megkísértett az anyai ösztönöm, de gondoltam, nem, ma nem.
    Isten tudja miért, annyira elmondhatatlanul fáradt voltam ma – szerintme a tudatalattim is nyomja a magáét  ezerrel – szóval, inkább hazagurultam, mondván, kell az a kis fél óra hunyás.
    hát n em jön össze.
    akkor inkább megcisnálom a körmeimet.

    és talán beveszek valamit ,hogy mosolyogni bírjak.

    valami fekete felsőt kell még előhalásznom a szekrényből, minden eshetőségre, mert a ruhámnak természetesen se válla, se háta, és félek, hogy meg fogok fagyni benne…

    a rúzsomat azt hiszem, apa szmokingjának (végül is nem akar frakkban jönni) – a zsebébe teszem és kész…

     

    és aztán ennyi nyűglődés után mégis jó lesz… 🙂

    és szép képeket vcsinálunk, és mosolyogni fogok rajta, és kiteszem a FBra…

    és legalább a férjem is emlékezhet ismét arra, ohgy végül is egy jó nőt vett el valamikor feleségül, nem csak mackóruhában depressziósan itthon félalvójárót…

     

    Hajrá én, thumbs up!!!!!

  2.  

    Na. hát gyönyörű voltam, igaz, egyszer a lépcsőn majdnem hasraestem a nagy uszályomban, remélem, nem mindenki rajtam röhögött – ha meg igen, azt sem bánom,

     

    nagoyn vicces volt nézni a többieket –

    a meghívón világosan az állt, hogy bátorítanak, hogy a legszebb ruhánkat vegyük fel.

    Hát nem mindenki volt olyan bátor, mint én.

    Jöttek sokan még nadrágban és blúzban is. Úgy néztek rám, mint a marslakóra.

    Nem érdekelt. Nagyon jól éreztem magam.

    A ruhám alsó rétege barackszínű selyemféleség, a tetején fekete csipkével és strasszokkal benne. alul pedig a bokám körül – a csipke és a barackszínű bélés alatt – tüllfodrok tették szélesebbé a ruhám alját. Ettől aztán a derekam még sokkal karcsúbbnak tűnt, mint amilyen valójában.

    A férjem szerint 10 évvel fiatalabbnak néztem ki.

    A számat és a körmömet vörösre csináltam, és mikor megláttam magam a tükörben a lezselézett hajammal, meg a férjem rámcsodálkozó tekintetét, akkor azt gondoltam, juhé, ma megmutatom, hogy ki lakik legbelül… 🙂

    persze, tudom, túlkompenzáltam kicsit magam, elvégre munkám szerint nagoyn rabszolgának érzem magam mostanában – de leszartam kb.

    Gyönyörű akartam és mertem lenni, függetlenül attól, hogy mások milyenek akartak lenni.

    A férjemnek két női főnöke is kedvesen megdícsérte a toilettemet.

    és kedvesen el is tudtam beszélgetni velük – norvégul!!

    hajrá, hajrá, csak így tovább.

    a műsor alatt majdnem megsüketültem, volt egy énekes, aki a legjobb Queen számokat élőben nyomta, nem volt rossz, csak nagyon nagyon hangos, és potn a hangszórónál ültünk.

    vacsora előtt iszogattunk, bevszélgettünk, vacsora után nem maradtunk a táncon – én nem bírom ezt a diszkózást – meg a ruhám sem volt alkalmas igazán hozzá…

    meg különben is, reggel hatkor kezdtem, jogom volt hát hazajönni pihenni.

    férjem sem egy diszkóbajnok, tehát eljöttünk.

    ennyi volt, nem több.

    sokat gondolkodom rajta – min műlik az, hogy az ember él az alkalommal és mer gyönyörű lenni, vagy nem…

    állati nagy szerencsémre karneválos díszlet volt, és nem érzem, hogy kilógtam volna nagyon belőle. A hátamat meg a dekoltázsomat meg a karjaimat bekentem még csillámporral is, hogy viccesebb legyek, és feledtessem az ékszerek hiányát.

    nekem tetszett. a többi meg nem számít. 🙂

Írj megjegyzést