na ez az

Hajnalban hazafelé

2013.01.22. 23:58 Kleó

Regényrészletnek készült – abból már nemigen lesz semmi. Viszont többek szerint az egyik legjobb írásom, gondoltam, ne „porosodjon” a gépemben.

Kimmytől el, megcélozzuk a 37-est. Mármint a Bosiról 5:37-kor induló 277-est. No, Telepes utzába benéz, megálló kiskúberol, odatekint a Bosi felé, már kanyarodik a busz, start! Simán elérem, várnia sem kell rám, ahhoz képest, hogy még nincs 37, már az első megállóban van… Lyukasztok (persze utóbb teljesen fölöslegesnek bizonyult). Kétmegállónyi levegő után kapkodás, hiába, a 100-as busz után futás váltó nélkül nem az én 38 éve dohányzó pejslimnek való… Érdekes, ha halad a busz, nem is megy olyan hosszan ezen a ronda palotán (nem ződd az ablaka), ez már a XVI., halál nyugodtan leszállok, átbaktatok a másik megállóhoz, mikor is jön ez? 52-kor… ja, most van annyi, még csak elmenni sem láttam. A következő? 6:05. Oszlophoz támaszkodik, rágyújt. De jó ez a sálacska, amit Kimmy adott! Ennek a kurva önkormányzati Civil Háznak még egy ráülhető kerítésszéle sincs… Jé, fölül lakás eladó. Mintha ehhez a házhoz nem is tartozna kert. Vagy hátul van? Nagyon hiányzik már az a vérnyomáscsökkentő. Az esti. Persze arról lekéstem, de már a reggeli is jó lesz! Basszus, ellenkező irányba már három busz elment, úgymint az első 244-es (hétvégén amúgy nem is jár), a 174-es (hétköznapokon, és egy nap még húsz sem megy belőle), meg vagy az ötödik 144-es. No, óra hatkor meg is jön, de legalább az egyik kedvenc „öreg” sofőröm vezeti. A János utcánál félreállok, hogy a zöldséges elcipelhesse a rekeszeit, igen illően megköszöni. Mondom: – Nincs mit, eddig én dolgoztam, most maga kezd. Erre valami sommásat mond némi politikával a sorok közt… Kerülgetem az éti csigákat, lehajolni, fűre tenni őket már nincs érkezésem. Jé, mennyi egészen pici csiga van, ezek meg miből születnek? Az éti csigák szaporodásáról csak annyit jegyeztem meg persze, hogy kétneműek. Mászik a csiga, gondol egyet, és közben baszik egy jót… Na de a kis csigák? Ezek ráadásul házastul jönnek a világra, a kurva életbe, de jó nekik! Ki a fasz dobált oda egy műanyag poharat? Na, nem baj, úgyis ma viszik el a szemetet, beledobom azt is. Kuka kihúz, ja, persze este a Csukás elvitte a kocsit! Mi ez a lyuk a kocsibeálló – mijén is? Mert ez beton, ott téglát látok… Csak nem valami bunker van alatta???! Ez alatt meg persze hogy beszakadt. A 100-as Skoda alja is beszakadt annak idején. A Szentkirályi utcában rálépett a fékre (nem sűrűn szokott ilyet csinálni), oszt mingyá az úttesten volt a talpa… Kiderült, hogy a korrodálódott részt egy lemezzel pótolták. Persze a korrodálódás nem állt meg, imigyen a lemez is kiszakadt… Jé, nyitva hagytam az ajtómat. Ba’ meg, ez tényleg az én kutyám, az én szemetesemet kitúrta! Aha, tojáshéj, mondom, hogy fel kell már íratni a gyógyszerét! Mindegy, előbb beveszem a gyogyókat, aztán söprés (nem el-, fel-), és csak utána lesz kutyareggeli. Aztán – mert mint tudjuk, ma már holnap van – elkezdem a rendes „reggeli” tevékenységeimet, még jó, hogy van lefőzve kv. Amíg itt írogatok, megjelenik Regina – bundapizsiben – a tortájáért!!! Mondom, nem torta, de mindjárt fölvágom. No igen, előnévnapi túrós… Nem túrótorta, úgy híjják, Somogyi túrós. (Mindig a zex első felesége, Somogyi Mária jut róla eszembe, de ő nem somogyi, hanem tót.) Gyerekek, egész jó ez a süti!

2012 májusa, az utolsó meló után

Kieg.: 2014 október vége. Azóta már több uccsó meló vala.
Az uccsó ex viszont tavaly nyáron simán eltaknyolt Csukás lyukában – nem volt teljesen józan, ellenben veszett kibaszott részeg volt.

Ja, és készült már túrótorta – aznap, amikor Verdó átment… nem villás volt, kanalas. (Cigányeszcájg: Villás megkéselte Kanalast.)

Szerző:

Belépett: 2 óra

Kleó

Blog kommentek: 14835Blog bejegyzések: 69Regisztráció: 29-12-2012

3 gondolat erről: “na ez az”

Írj megjegyzést