„Mint pókháló” és mikor a három heti lebegésből becsapódok

 …. amikor napokig, hetekig nincs szó, amikor minden szó bűnös, minden szó bénán és esetlenül jön ki … amikor még ha reagál is bárki az túl fura … amikor a munkán túli világból, bár ott is, mindenhonnan ki akarod magad törölni,CANCEL – GOMB, és VÉGE!  … legelőször önmagad … aztán mindenkit körülötted … aztán minden személyes email kikukázva, aztán kukából végleg törölve … véletlenül se maradjon meg, még egy szó se … valami fáj és nyom belül … de nincs könny, nincs semmi … tudod, lesz … de nem tudod, mikor és hogyan …. aztán nem is tudod mi mindenfélét érzel, valószínűleg csak a tömény fájdalmat, amikor csak zokogsz és zokogsz … mert napokig, sőt, hetekig csendben voltál, csendben magadban, lebegve, lezártan, falakkal, érzéstelen, de ez a sport se űzhető a végtelenségig. A lélek egy ponton túl feladja és már nem bírod … nem kell többet várnod a könnyeidre, kitörnek. Túl sokat voltál odaát, az Érzéstelenek Országában, ott ahol lágyan lebeg mindenki ég és föld határán … ez bírható, egész sokáig … hetekig … aztán összegyűlik és sok lesz, és bűntudatod lesz, mert így érzed, mert fáradt vagy, magányos, motiválatlan, későn fekszel, tán még el is késel munkából (bár nem a késő hanem a telefon töltöttsége miatt), akkor azért bántod magad, ha már a kolléganő nem ordítja le a fejed … hisz tudod, hogy a legapróbb dolgokért eddig is leordította ….

és közben annyi mindent tervezel, csinálsz, érzéskártyák, érzés-kerék, színezett, ragasztott, mutatóval és kész lesz …. bár ki tudja segít e bármit is, talán igen, talán nem, de minden erődet össze kellett szedni hétközben hogy megcsináld …

és verset se, egy hete, semmi, semmi és ha semmi, akkor nagy gáz van …. tapasztalat … ha semmi nincs, akkor annál nagyobb a gáz …. a pókháló, ami befedi  a lelked ….

 

Az utolsó őszi fények érkeznek a Földre,
lassan semmivé válok, eltűnök örökre,
semmivé foszló minden egyes érzés,
lengő, finom pókhálót fon lelkemre a sötétség.
Ha az Ember érez, szűnök Embernek lenni,
megfoghatatlanul lassulok, föld és ég között lebegni.
A szó vétkes, bűnben törlődni kész,
már nincs igazán tiszta kifejezés,
lelkemben a néma csend darabjaira törve,
tán itt hagynám e Földet egy időre. 
Eljössz te is velem egy túlvilági körre?
Talán szívesen ott is hagynál, míg Te visszatérsz a Földre.

 

 

Szerző:

Belépett: 2 hét

intro86

Blog kommentek: 2465Blog bejegyzések: 162Regisztráció: 24-05-2018

4 gondolat erről: “„Mint pókháló” és mikor a három heti lebegésből becsapódok”

  1. Nekem most is kérdéses, hogy mi a jobb. Elnyomni vagy megélni/átélni. 

    Én nem tudom jól elnyomni, illetve nem mindet. Ha sikerül részben, akkor nem egy kellemes állapotba kerülök. A valódi érzés elbújik és lesz helyette egy ÁLTALÁNOS feszültség, ingerlékenység, befordultság. Ha kiásom, hogy mi áll mögötte, akkor nagyon dühös vagyok, kiborulok v rettegek VALAMI miatt. Jó esetben ezt sikerül vhogy kisírni, kidühöngeni magamból (olyan formában, amivel nem ártok másnak v magamnak) és jobban leszek utána. Rosszabb esetben jön a falc v pia. 

  2. Csak nemrég kezdtem el lebegésnek hívni. Elkezdtem mondogatni a pszichológusnak és igen, azt mondta ez ilyen elnyomó, elfojtó dolog, mert ha nem tenném, annyi szar lenne bennem, rég kinyírhatnám magam. Ha lebegsz valahol ég és föld határán távol vagy a saját lelkedtől, az emberektől, a világtól, volt mikor úgy gondoltam, már a hideget se érzem igazán kinn. ( de igazából nem is tudnám mit kéne éreznem, csak nem vagyok jól) De enélkül – a technika nélkül –  nem tudnám élni a mindennapokat, a munkámban folyamatosan emberek, számomra idegenek, jó persze ismernek, tudják a nevem kb ennyi, a kolléganőm folyamatosan pörög és sokszor tiszta ideg, az újságban folyamatosan a gyász-jelentéseket nézi, kit ismert a manapság meghaltak közül – ahogy kilépek, ott meg nem tudom, rosszabb vagy jobb, de lebegek. Emberek mászkálnak, a buszon telefonálnak, én üresen bambulok ki az ablakon vagy olvasok mindenhol (ha tudok, mostanában nehéz néha) jön a sötétség, este villognak a kocsik, a fények, és rengeteg autó van, mintha a nyárhoz képest többször annyi lenne, mind feszültség.

    Ez egyféle – depressziósok gyakran mondják az érzéstelenséget – hát a lebegésben épp ez a lényeg. Tényleg könnyednek érzed magad, ahogy lépsz elrugaszkodsz a talajtól, a világtól, máshogy látod a fényeket a még zöld leveles fákon. Máshogy érzékelsz totál. Én pl be is zárkózok, nem beszélek senkivel, mert félek is, meg feleslegesnek érzem, hogy embereknek írjak, beszéljek erről mert minek … a többség nem érti. és igen, sokszor verset se írok napokig vagy ha írok, akkor holtakkal beszélgetek. (J. A. ) … de ha írok még mindig okésabb, ha verset se, ott gáz lesz.

    A pszichológus és a doki is asszondja, cselekedni tilos (pl ugye a falc) de beszélni, írni, (festeni, akármi) lehet, és ha a halálról, hát arról, igyekszem ezt követni, de gyakran érzem jobb lenne valami fizikai fájdalom mint ez bennem.

    mert aztán olyan 2-3 hete a pszichológusnak is kijelentettem, én emberfia miatt nem sírok többet, mert senki nem érdemli meg. három hétig sikerült hűnek maradni magamhoz mielőtt földet értem, az mindig kemény. de még így se elég. negyed órát zokogok a párnába és vége, másnap újrakezdem a csendes némaságot és tűrést. Mostanában gyakran éreztem, hogy felesleges vagyok (ezt ma!) meg hogy minden teljesen mindegy …. de hát nem így van? Teljesen mindegy. A külvilág úgyis szarik magasról az ember fejére.

    Én a fizikai tett – falcolás helyett – amit én csinálok az light de ha erősebben akkor szétkarcolgatom magam parafa tábla szúróval – de én pl azt mondom, törlődni akarok a világból. Ezt elképzelem. és magam körül is törlök.

    Múlt héten pl az összes személyesebb hangú emailt töröltem, kuka aztán törlés. Mert a szó bűn és vétkezünk. Ma kellett volna a pszichológushoz menni,de nem mentem. Vagyis mentem de furán alakult, az utolsó emailje amit ugye – mindent töröltem – 1 órát írt, mikor mindig 3-ra szoktam menni – annyira leállított ne írjak, nem is írtam többet a héten. Senkinek. Semmit. Az hogy szarul voltam az mindegy, hogy lebegtem hogy végignyúztam a hetem kiborulás nélkül, hogy a hét végére már bűntudatom volt mindentől, mindegy, lebegtem, aztán pénteken valaki megkérdezte … hogy vagyok …. chat-en csak … ennek lett a vége a zokogógörcs, hogy van akit még érdeklek. sad ….. ja igen, szóval mentem ugye 1-re, talán féltem is, talán éreztem, nem ok így, megláttam a másik csajt , aki lehet hogy tényleg 1-re jött, megfordultam, elindultam vissza a buszokhoz (lebegve, érzéstelen némaságban) és tudtam, hogy nem fogok visszamenni 3-ra. Feleslegesnek éreztem magam, telefonon pl rákérdezni féltem, nem kérdeztem volna rá az időpontra (mert elég rendesen tudatja ha írok, hogy ne írjak, mert ugye a terápia szóbeli) vagyis, oké akkor nem írok, sőt félek. De csak ültem ott üres merev tekintettel néztem ki a fejemből, nem voltam jól, de nem bírtam 3-ig várni. Ez kicsit más állapot volt mint a lebegés de még mindig hasonló. Érzem, hogy nem vagyok jól, de nem jön ki…kb ennyi és ezt hetekig tudom csinálni.

    Ezerféle szitu megmutatta már, hogy nem érzek semmit (nem élem át!) , sokszor reagáltak verseimre: szomorú, ütős (ütős de jó), volt aki azt mondta könnyezett, megsirattam stb (én meg el nem tudom képzelni, hogy hogy csinálom, ők így, én csak leírom minden könny nélkül!!!!)….. szóval mások érzik amiket én leírok, de én nem érzem. Sose éreztem, egyszer amikor még a verseimmel próbálkoztam a pszichológusomnál de nem mentem semmire , kitaláltam, hogy felmondom a telefonomra hanganyagnak. Fura, torz a hang, nehéz, de lejátszottam, hoppá, igen, mint egy robot. Mély dolgokról írok mégis érzéstelenül. Rég.

Írj megjegyzést