Mint egy tenger

Egy könnycsepp gördült végig arcomon, egy könnycsepp gördült végig szívemen. Se e könnycsepp által szétfolyt a lelkem. Könnyek formájában hagyta el a testem. Színeimre bomlottam és lebegtem a semmiben. Először a lilák hagytak el, az emlékeim és bölcsességem. Jöttek a sárgák, zöldek, rózsák, bíborak, narancsos árnyak, szürke hangulat. Temérdek érzés pergett le rólam, cifrák, szörnyek, kedvesek, s én azt hittem elvesztem már egészen, de a szeretetem megmaradt. Barna mocskoktól szabadultam meg, nem szennyezi már az elmém ez sem. Gömmbökké formálódott a vörös, hangtalanul csatlakozott a színeim távozó tengeréhez. A düh, az indulat. És a szeretet. Végtelen üresség kerített hatalmába. Kétségbeesetten néztem mi maradt. Kék. Kékem még van, végtelen fojtogató szomorúság. Minden kék árnyalatom egybegyűlt, hogy emésszen, végül egy hullámot követően ez is elhagyjon. Csordogál kifelé belőlem a kék, az élet…