Mi vagyok?

Mi vagyok?

 

Egy pillanatra úgy éreztem, hogy ma mégiscsak tnulni fogok, de elmúlt, úgyhogy azt hiszem, ez ma sem jön össze… szerencsére sosem tudom teljes egésézben leszarni a tanulást, szóval még arra is van esély, hogy nem bukok meg a következő három vizsgámon (illetve az egyiken tuti megbuknék, ha most kéne megírnom, de talán még tanulok majd.)

Ja, meg van még egy, aminek még csak a gyakorlatát néztem meg, az elméletbe bele sem szagoltam. Elkezdtem aggódni.

Viszont lehet, hogy a következő vizsgám majd feldob egy kicsit, talán visszajön a tettvágyam vagy mittudomén…

 

 

Szóval, amiről eredetileg írni akartam: mi vagyok én?

 

Az életem jelentős részében pszichológushoz jártam, de sosem kaptam pontos választ arra, hogy mégis mi a franc bajom van, pontosabban nagyjából semmilyen választ nem kaptam, legalábbis amikor még gyerekpszichológushoz jártam. Aztán húszévesen folytattam egy másik pszichológusnál, akivel kitöltöttünk vagy ötezer tesztet, úgyhogy legalább már azt tudom, hogy mi NEM vagyok:), bár nem emlékszem az összesre, de nem vagyok borderline, és nárcisztikus szeméyiségzavarom sincs – ami azért nagy megkönnyebbülés, na. A borderline azért érdekes, mert egy időben gondolkodtam rajta, és néhány dolog igaz rám, de összességében mégsem vagyok az. Valahogy úgy érzem egyébként, hogy nagyjából azt érzem, mintha az lennék, csak gyengébben, ami viszont nem nagyon vigasztal:), mert így is szar érzés.

Felvetődött még az asperger is, meg a szociális fóbia, de az utóbbi szerintem nagyon nem igaz, vagy ha igen, pont ezzel a részemmel nincs akkora bajom, különben is, már ezerszer jobb, mint pár éve.)

 

Szóval nincs semmi konkrétum, csak az, hogy összességében nem érzem jól magam, soha, és vannak azok az időszakok, amikor meg pláne nem.

Oké, ez nem igaz, hogy sosem érzem jól magam, például az egész nyaram fantasztikus volt.

 

Mi vagyok?

 

Egy pillanatra úgy éreztem, hogy ma mégiscsak tnulni fogok, de elmúlt, úgyhogy azt hiszem, ez ma sem jön össze… szerencsére sosem tudom teljes egésézben leszarni a tanulást, szóval még arra is van esély, hogy nem bukok meg a következő három vizsgámon (illetve az egyiken tuti megbuknék, ha most kéne megírnom, de talán még tanulok majd.)

Ja, meg van még egy, aminek még csak a gyakorlatát néztem meg, az elméletbe bele sem szagoltam. Elkezdtem aggódni.

Viszont lehet, hogy a következő vizsgám majd feldob egy kicsit, talán visszajön a tettvágyam vagy mittudomén…

 

 

Szóval, amiről eredetileg írni akartam: mi vagyok én?

 

Az életem jelentős részében pszichológushoz jártam, de sosem kaptam pontos választ arra, hogy mégis mi a franc bajom van, pontosabban nagyjából semmilyen választ nem kaptam, legalábbis amikor még gyerekpszichológushoz jártam. Aztán húszévesen folytattam egy másik pszichológusnál, akivel kitöltöttünk vagy ötezer tesztet, úgyhogy legalább már azt tudom, hogy mi NEM vagyok:), bár nem emlékszem az összesre, de nem vagyok borderline, és nárcisztikus szeméyiségzavarom sincs – ami azért nagy megkönnyebbülés, na. A borderline azért érdekes, mert egy időben gondolkodtam rajta, és néhány dolog igaz rám, de összességében mégsem vagyok az. Valahogy úgy érzem egyébként, hogy nagyjából azt érzem, mintha az lennék, csak gyengébben, ami viszont nem nagyon vigasztal:), mert így is szar érzés.

Felvetődött még az asperger is, meg a szociális fóbia, de az utóbbi szerintem nagyon nem igaz, vagy ha igen, pont ezzel a részemmel nincs akkora bajom, különben is, már ezerszer jobb, mint pár éve.)

 

Szóval nincs semmi konkrétum, csak az, hogy összességében nem érzem jól magam, soha, és vannak azok az időszakok, amikor meg pláne nem.

Oké, ez nem igaz, hogy sosem érzem jól magam, például az egész nyaram fantasztikus volt.

 

És rohadt idegesítő, amikor X ember azon gondolkodik, hogy nekem „A” bajom van, Y viszont erre rávágja, hogy X ember hülye, mert nyilván nincs semmi ilyesmi, aztán Z ember jön „B” problémával, mire XYZ lehülyézi…

 

Megint nem tudtam jól átadni azt a tehetetlenséget és tanácstalanságot, amit érzek :-/.

 

A tények:

  • évekig vagdostam magam és most is gyakran vannak ilyen gondolataim – mondjuk ez is érdekes, hogy a kamaszkor elmúltával ez abbamaradt, komolyabban utoljára 19 évesen vágtam meg magam, azóta talán ötször, és azok is kisebbek voltak.

  • hajlamos vagyok túl sok gyógyszert bevenni, hogy ne kelljen magamról tudni, de ezt is kordában tartom jó ideje.

  • Néha rámjön a koplalási vágy, de ez sem állandó. Volt egypár pár hónapig tartó periódus, aztáne gy durvább, amikor 53 kilóig mentem le (17-es BMI), majd megint egy párhetes még ősszel, és most megint. De nem vagyok anorexiás, ez nálam csak tünet.

  • Az emberi kapcsolataim siralmasak, nem tudok kötődni senkihez, nem nagyon érzek empátiát, viszont ha valaki törődik velem, attól rettegek, hogy el fog hagyni – pontosabban biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb elhagy.

  • Nincsenek motivációim. Ha jobb passzban vagyok, baromi jól csinálom a dolgaimat, de ha nem, egyszerűen nem tudok továbbhaladni, értelmetlennek érzem az egész életemet, és elképzelhetetlennek tartom, hogy lenne bármi, amiért érdemes élni.

  • Ezzel együtt viszont egy ideje rettegek a haláltól és a komolyabb betegségektől.

Szerző:

Belépett: 11 év

mademoiselle

Blog kommentek: 0Blog bejegyzések: 3Regisztráció: 31-12-2012

1 gondolat erről: “Mi vagyok?”

Írj megjegyzést