megbántottalak

Ez az első alkalom, hogy mások számára is elérhetővé teszem a gondolataimat, az igaziakat. Volt már, hogy vezettem a hullámzásaimról dokumentációt,
azt a saját gépemre mentettem, de ellopták. Féltem, hogy feltörik és kiderül az igazság, hogy a démonjaim rabja vagyok, hogy a látszat ellenére be vagyok zárva és szenvedek. Azután, hogy túltettem magam ezen, csak sajnáltam, hogy már nem tudok kívülről ránézni azokra a folyamataimra, sosem olvastam vissza. Az volt a tervem, hogy ha majd megerősödök és készen állok…. mindig ez a tervem.
Az, hogy sosem kell felvállalnom és beismernem magamnak, hogy alulmaradtam saját magammal szemben. Ezt egy ilyen keserédes helyzetnek érzem; egyrészről óriási a potenciál benne, hogy csak rajtam áll, másrészről kurvára fáj, hogy ennek ellenére mégsem megy.

Közben azon gondolkozom, hogy melyik traumámat bontsam ki ide, ami miatt feljogosítva érezhetem magam a szenvedéseimre, ami majd feljogosít arra, hogy bánthassak másokat, de a gondolat is rosszul esik, hogy hibáztassam a körülményeimet. Ilyenkor úgy érzem, hogy sajnáltatom magam és abból nyerek erőt, hogy mások megszánnak, de nekem ez nem kell és amúgyis utálom ezeket a helyzeteket, azt is, amikor megérzem, hogy elkezdenek babusgatni, mert nem értenek…én ettől erősebb vagyok – mondom magamnak, de már nem hiszek neki. Anyámnak hiszek, aki azt mondja, hogy engem nem lehet elviselni, pedig ő is elvisel és szeret, de nem érti, hogy miért bántom folyton. Én sem értem. Apámnak is hiszek, ő azt mondja, hogy nekem semmi sem jó. Igaza van.

Ez a bántalmazás foglalkoztat mostanában, kinek jó ez?! Nekem???
Pedig tudom, hogy nekem nem jó, sokkal jobban szeretem magamat bántani, mint másokat.
Igazából senkit sem szeretek bántani, de vhogy meg kell torolnom magamon, amit másokkal is teszek, hogy végül békét leljek. Merthogy azt teszem, hogy bántom azokat, akik a szörnyetegségem ellenére is próbálnak szeretni és tudják, bíznak benne, hogy még ott vagyok vhol belül. Ez így van.
Sokszor gondolok arra, hogy ez a legrosszabb felállás, amiben valaha voltam: nagyobb tere van a rémnek, tudatában vagyok mindannak, amit tesz másokkal és velem, de nem tudom irányítani. Amit tenni tudok, az egyelőre az az eszeveszett kapkodás, amivel az emésztő bűntudatom kompenzálom.(vagy etetem?!) Ezt is utálom, átlátszó és már én sem hiszem el, hogy ez őszinte lenne. Azt képzelem, ezzel megválthatom magam, de ez nem így működik. Olcsó búcsúcédula. 

Itt valami gondolati közösségre találtam:

Akár egy halom hasitott fa,
hever egymáson a világ,
szoritja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s igy mindegyik determinált.
Igy él a gazdag is, szegény is,
igy szenvedünk te is meg én is
s még jó, ha az ember haragja,
nem az embert magát harapja,
hanem valaki mást,
dudás a fuvolást,
én téged és engemet te, –
mert mi lenne, mi történhetne,
ha mindig magunkba marna
az értelem iszonyu karma?

/J.A.: Magad emésztő/

Szerző:

Belépett: 5 év

Tétova

Blog kommentek: 146Blog bejegyzések: 4Regisztráció: 13-03-2018

4 gondolat erről: “megbántottalak”

  1. József Attilánál nekem is sokszor olyan érzésem van, hogy pont azokat az érzéseket olvasom nála megfogalmazva, amelyeket én is mindig éreztem magamban, de csak megfoghatatlanul kavargott bennem. Nekem mostanság ezek a sorok járnak a fejemben:

    Nincsen helyem
    így, élők közt. Zúg a fejem,
    gondom s fájdalmam kicifrázva;

    mint a gyerek
    kezében a csörgő csereg,
    ha magára hagyottan rázza.

    Én (is) önbántalmazó vagyok. Csikkeket nyomtam el a karomon, ütlegeltem magam, haraptam, falcoltam. Tettem ezt olyan helyeken, ahol úgy gondoltam, majd senki se látja, és tükör előtt gyakoroltam a mosolygást. Nem akartam másokra zúdítani azt a töménytelen haragot, amit éreztem. De megtettem. Elmartam magam mellől a családomat, már több, mint egy éve nem beszélek velük, és ha arra gondolok, hogy egyszer megpróbáljak ismét feléjük közeledni, csak elönt a szégyen. 

    Közvetlenül nem tehetnek róla, hogy kilöktem őket az életemből. Abban viszont részük volt, hogy olyan emberré váltam, aki hol jogos indokkal, de aránytalanul reagálva, hol pedig valóban indokolatlanul, de folyton ki akarja lökni embereket az életéből. Persze, ők is csak egy elem voltak a teljes patchworkből, de azért egy elem voltak.

    Ettől függetlenül nem tudnám a nevemet felvállalva kitálalni, hogy ezt és ezt tették. De nicknévvel meg ismeretlen emberekkel kommunikálva már meg kell tennem. Dugdosva aztán később az általam szerkesztett blogokat, az általam közölt kommenteket. De valahol ezeket a dolgokat el kell mondani.

  2. Már nagyon szerettem volna neked válaszolni, de valahogy nem érkezett meg a mondandó, amit átadni érdemes volna.
    Köszönöm, hogy meghallottál és írtál nekem. Sokat jelent és meg-megmozdultak bennem az általad megpendített témák. Köszönöm neked!

  3. Már nagyon szerettem volna neked válaszolni, de valahogy nem érkezett meg a mondandó, amit átadni érdemes volna.
    Köszönöm, hogy meghallottál és írtál nekem. Sokat jelent és meg-megmozdultak bennem az általad megpendített témák. Köszönöm neked!

Írj megjegyzést