Magánszám

Mindig azt szégyelltem igazán ami megfellebbezhetetlenül én vagyok. Nem a tetteket, a hibákat, az elkerülhető kudarcokat, hanem az elkerülhetetlent. A készen kapott, megkötött anyagot, amit nem lehet megmunkálni. Nem tudtunk soha kibékülni egymással. Az ember saját gyilkosával nem cimborál, talán jól is van ez így. Nem akartam beengedni az életembe a sorsot, sejtettem, hogy mindent tönkre tesz majd. Igazam lett. Nem kell az összes csatát elveszíteni, elég egyetlen egyet. A börtönéveket nehéz méltósággal viselni a szabadság eszméjének árnyékában. Ellenem fordulnak a bőségben eltöltött idők. A vége pedig mindig vádaskodás. Az ember a boldogságért is megfizet, sosem gondoltam volna. A legrosszabb mégis, hogy egyedül kell végigcsinálni, értetlenül visszabámulva az értetlenül bámuló arcokba. Soha sem lehet megszokni. Bár járhatnám egyszer azt a poklot amelyet a kortársaim, nyolc évesen is folyton ezt kívántam. Más-más színdrámára fizettek be minket, és most ülünk egymással szemben és kétségbeesetten gesztikulálva magyarázzuk egymásnak az előadás tanulságait. Egészen addig, amíg csend nem lesz, nyugtalanító csend. És már csak a saját sietős mechanikádat hallod, a dörgölőző fogaskerekek gusztustalan gyönyörét. De ki lehet ülni a szabadba, ahol suttog a tó felszíne, és izgatottan vokáloznak a békák, talán egy időre elnyomják a romlás erőszakos gépházzajait is. Beteg ember rögeszméje: bárhol is van, rémülten a gyógyszereit keresi. És akkor a legidegesebb ha megtalálja őket, mert folyton kiderül, hogy csak a fulladás pillanatát konzerválják, kimerevítik a képet, amit rövid ideig bámulni is túlságosan fájdalmas. Mint egy eltúlzott kórtermi freskó, olyan ez a táj. Addig vigyorog a pofádba hencegő esztétikájával míg nem a puszta létezésedért is elnézést kérnél, ha volna még kitől. A romlás az élet zabigyereke, mindenki tudja, hogy végső soron közénk tartozik, de elfordítják a fejüket ha beteszi a lábát a puccos családi vacsorára. A romlás magányos műfaj, és meglepő módon a legborzasztóbb éppen ez benne. Az ember magánszáma ez, egy csatornaszagú, világítástanilag is hanyatló színpadon, amit tükrökkel pakoltak körbe, nehogy egy pillanatra is megfeledkezz saját visszataszító mimikádról. És aki nap mint nap látja saját rémisztő fuldoklását, igazat ad a sorsnak. Nem vitatkozik, nem kötözködik, viszont könyörög a vakságért.

Szerző:

Belépett: 3 év

heimweh.

Blog kommentek: 1916Blog bejegyzések: 82Regisztráció: 14-03-2016

10 gondolat erről: “Magánszám”

  1. ohhó, ez egy kényes téma. engem mindig kurvára bosszantott, hogy gyereket a világra okádni mindenkinek joga van, de az elbaszott, világra okádott szerencsétleneknek ellenben semmiféle joguk nincsen. jogukban áll szenvedni, és a mocskos örökségük terhe alatt összeroncsolódni. ez egy kibaszottul gusztustalan gondolat tudom, de mégis úgy érzem, hogy ez rohadtul nincsen rendben így. ki vállal ezért felelősséget? mindegy, nem megyek bele.

  2. Idézet tőle: Tündėr

    Legyünk ezo-k, es akkor majd jol elhisszuk, hogy pont ide pont igy, nem vart vakarekkent kellett leszuletnunk, mert ez kell a lelekfejlodesunkhoz.

    ja, sokan nyomják ezt, és eléggé bejön nekik! mondjuk a hárdkór cinizmusommal kicsit nehézkes lenne ezt magamévá tennem, és akkor még finoman fogalmazatam. viszont úgyis üldöznek mostanában az utcán a kezükben bibliával rohangászó hiteltérítők, egyszer majd végighallgatom az egyiket, hátha megvilágosodok.

  3. Idézet tőle: heimweh.

    ja, sokan nyomják ezt, és eléggé bejön nekik! mondjuk a hárdkór cinizmusommal kicsit nehézkes lenne ezt magamévá tennem, és akkor még finoman fogalmazatam. viszont úgyis üldöznek mostanában az utcán a kezükben bibliával rohangászó hiteltérítők, egyszer majd végighallgatom az egyiket, hátha megvilágosodok.

    Én már ezt is próbáltam, de negyed óra alatt összevesztünk, és az illető azt mondta, hogy nincsen FÜLEM isten szavára. Szóval elég gyorsan lerendezte magában azt, hogy érvelési nehézségekbe ütközött…

  4. Idézet tőle: Tündėr

    Legyünk ezo-k, es akkor majd jol elhisszuk, hogy pont ide pont igy, nem vart vakarekkent kellett leszuletnunk, mert ez kell a lelekfejlodesunkhoz.

     

    Buddhista barinőm úgy mondja: „Te választottad, hogy oda szüless le.” Azért olykor háborog a sorsa (karmája) ellen.

Írj megjegyzést