Lora először ír önmagáról

Kezdhetem úgy is, hogy „nem vagyok a szavak embere”, vagy „nem szeretek magamról beszélni” stb…De ha már itt vagyok, úgy érzem megosztom néhány gondolatom, érzésem. Lehet valaki elolvassa, lehet magamnak jegyzetelek. 🙂

21  éves vagyok, még nagyon fiatal. Hogy milyen zavarral kűzdök nem tudhatom pontosan. Ha elolvasom egy borderline-os jellemzőit, abban teljesen magamra ismerek. De nem állapíthatok meg magamnak semmit.

De valamiért mégis szeretném azt hinni, hogy az vagyok. Mert így nem lennék egyedül a furcsaságaimmal. Nem gondolnám azt, hogy ebből nincs kiút, és örökre ezzel kell élnem. Igaz egy borderline-os gyógyulása sem lehet könnyű, de legalább van remény. 

Ilyen fiatalon talán buta dolog itt rinyálni, majd ráérek öreg kormban panaszkodni,inkább cselekednem kell, és törekedni a jóra. Amit próbálok, a környezetemmel nem osztom meg az érzéseim. És néha én magam is azt mondom magamnak, hogy „csajszi állj már le, miért játszod a dráma királynőt”. Szóval gondolom, hogy „normális” embereknek milyen véleménye lenne az én bajos elmémről. 

Talán most vettem észre először úgy igazán, hogy valami nincs rendben az fejemben. Egész fiatalságom végigkísérte a depresszió, kissebbségi komplexus, gyávaság. De voltak kiváltó okai. 15-6 éves koromban öngyilkossági kísérletek, mert én „csúnya vagyok és kövér, és a fiúk undorodnak tőlem”… De ezt tini hisztinek tudtam be. Aztán a későbbi vagdosós korszakom a családom alkoholizmusa váltotta ki. Szóval, úgymond nem magamtól őrültem meg. Sokmindenkinek van nehéz gyerekkora. Mégsem őrül meg mindenki.

Előre elnézét kérek ha őrültnek állitom be ezt az állapotot. Ezt természetesen nem másokra értem csak magamra. 

Mostanra úgymond helyre jött az életem. Nem élek jól, de sokan nélkülöznek ahonnan én jöttem, sokan vándor életet élnek, és máshol próbálják felépíteni az életüket. De nem siránoznak. Élvezik, és lassan kimásznak a gödörből. Nekem is megvan a lehetőség. Már én is itt tartok. Felnőtt lettem, senkitől nem függök. Bármit kezdhetek az életemmel. Mikor tini koromban anyukám probálta bemesélni, hogy ott kell majd élnem, oda köt minden, alig vártam, hogy felnőtt legyek és eltünhessek onnan.

Meg is történt, amint 18 lettem, elkezdtem utazgatni, ismerkedni. Sok szép helyen jártam, új dolgokba belekezdtem. Ez volt az álmom, hogy szabad lehessek. És mégsem voltam boldog. Akkor már megint másra vágytam. Irigykedtem a jó létű emberekre, akik jó helyre születnek. Nem értékeltem, a sok szép élményt amit szereztem. 

Ideges voltam önmagamra. Bezzeg más a helyemben hogy örülne. De mindig mást akartam. Folyton váltogattam a lakhelyem, munkám,partnerem. Azt hittem megtalálom azt ahol jó. De mindenhol csak ideiglenesen volt jó. És ezért persze másokat hibáztattam, meg a szüleim, mert „bezzeg ha normális szüleim lettek volna”

Ha visszagondolk, szinte az összes helyzetemből ki lehetett volna hozni valami jót. Ott maradni és épitgetni az életem. Nem pedig továbbállni amint megunom a nehézségeket. De az a múlt. Ha már tudom,akkor most kell helyrehozni.

Megint jó helyen vagyok, jo emberekkel, és lehetőségekkel. De csomó apró akadály van. Amik mindig arra késztetnek, hogy álljak tovább, úgysem lesz jó itt sem, nem érem el amit akarok. Pedig ezek csak hétköznapi dolgok, amiken más csak picit bosszankodik. Én meg siránkozok, mintha tragédiák lennének. 

Jól tudom miken kell változtatnom. A hozzáállásommal, személyiségemml, tudom mi a gond. De mégsem cselekszek helyesen. Hiába eldöntöm, hogy mit teszek majd, hogyan állok neki, és véghezviszem, legyen bármi. Mégsem úgy csinálom. Már a legapróbb akadálynál fel akarom adni.

És mikor feladom, elég letört vagyok. De aztán felvillanyoz, hogy jön egy újabb kaland, újabb próba. De nem lehet  örökké csak próbálkozni. Ezért félek, hogy elfogynak a lehetőségeim, és a szerencsém, hogy mindig jó helyre kerüljek. Ezért meg kell ragadni ami épp van, nem pedig eldobni gyengeségből. Ez az ami eddig nem sikerült.

Kicsit úgy tűnik mintha itt magammal folytatnék párbeszédet. Elmondom mit kellene tennem, aztán csakazért sem azt teszem. 

Talán a mostani helyzetem nem szúrom el. Már tudom mit kell tennem, és hogy bennem van a legnagyobb hiba, nem a környezetemben. Remélem nem gyengülök el, és akárhogyis, de ügyes leszek. 

Aztán lehet majd jön a többi siránkozó bejegyzés, hogy elrontottam megint. Vagy egy hosszabb jó állapotba lépek. Kiderül:)

 

Szerző:

Belépett: 7 év

Loretta

Blog kommentek: 29Blog bejegyzések: 2Regisztráció: 2017. 01. 28.

4 gondolat erről: “Lora először ír önmagáról”

Írj megjegyzést