Lelki terror

NEM TUDOM, MI LESZ.
EL AKAR MENNI.
EL AKAR HAGYNI.
TÉRDELVE ÉS BŐGVE KELLETT BOCSÁNATOT KÉRNEM.
NEM TUDOM MIÉRT
NEM CSINÁLTAM SEMMIT
RENDESEN MEGALÁZOTT.
UTÁNA SOKÁIG ÜLTEM A FÖLDÖN A SAJÁT KÖNNYEMBEN
NEM TUDOM MI LESZ
MEGAKADTAK A FOGASKEREKEIM
NEM TUDOK GONDOLKOZNI
NEM TUDOK SEMMIT
TELJESEN ÖSSZE VAGYOK ZAVARODVA
NEM TUDOM MI LESZ
REMEGEK

NEM ÉRTEK SEMMIT
MINTHA NEM IS VELEM TÖRTÉNNE
BIZONYTALANSÁGBAN VAGYOK
NEM ÉRTEK SEMMIT
NEM TUDOK SEMMIT
ÉS SENKI NINCS AKI VÁLASZOLNA NEKEM
AKI MEGMAGYARÁZNÁ EZT AZ EGÉSZET

KI KELLETT MENNEM UTÁNA
AZ AUTÓVAL A KAPUNÁL ÁLL
A SZOMSZÉD HÁZÁHOZ DŐLTEM ÉS AZ ÖKLÖMET A SZÁMBA DUGTAM HOGY NE BŐGJEK TÚL HANGOSAN
MOST MÁR MINDEGY MI LESZ CSAK LEGYELN MÁR VÉGE
KÖNYÖRGÖM LEGYEN VÉGE

ÉN MÁR NEM AKAROK SEMMIT CSAK LEGYENVÉGE

VÉGE.
A GYEREKEK ÁTHÍVTÁK AZ APJUKAT, Ő RENDET TETT.
A FEJEMET VEREM A HŰTŐBE. ÉS MOST LÁTTAM, HOGY KIHARAPDÁLTAM A KEZEMET.
TELJESEN SZÉT VAGYOK CSÚSZVA
TOTÁL MAGAM ALATT VAGYOK

ELMENT A VOLT FÉRJEM, ÉS ÉN FÉLEK.
MÉG LEVEGŐT IS ALIG MEREK VENNI, NEM MEREK RÁNÉZNI.
PEDIG MOST NEM ÜTÖTT MEG.
MÉGIS, FÉLEK.
NAGYON :(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((

MOST LÁTTA, MENNYIRE KIKÉSZÍTETT.
ERRE ELKEZDETT ÖLELGETNI, HOGY SEMMI BAJ, ÉS HOGY NYUGODJAK MEG.
SOKÁIG, SOK SOK ÉVIG FIZIKAI TERRORBAN ÉLTEM.
ANNAK VÉGE LETT.
DE AZT HISZEM, A LELKI TERRORNAK SOSEM LESZ VÉGE :(((((((((((((((((((((
NEM AKAROM EZT AZ ÉLETET.
TÚL SOK BENNE A SZENVEDÉS.
TÚL SOK .((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((

Szerző:

Belépett: 4 év

memphisgirl

Blog kommentek: 1857Blog bejegyzések: 507Regisztráció: 2010. 08. 10.

Írj megjegyzést