Költözés

Régen írtam, el voltam havazva rendesen, de az idei évre megfogadtam, hogy rendszert viszek a dolgaimba, és ezt ide is értem. Kiírom magamból a tapasztalataimat, melyek egyrészt segítenek nekem, és talán Nektek is.

Hol is kezdjem.

Legutolsó bejegyzésem a szakításomról szólt, de azóta pár nap eltelt már. Próbálkoztam párkapcsolatot kialakítani, de mindegyik megbukott, köszönhetően a betegségemnek (itt a betegség egy elég negatív értelmű kifejezés akar lenni, távol az átlagostól).

Röviden:

Alkoholproblémák miatt voltam a sümegi pszichiátrián 1 hónapot, majd kezdhettem újra az életet(munkahelykeresés, beilleszkedés …), nagyon jó kezelőorvosom van, mind szakmailag, mind emberileg, aki segít, támogat, picit irányítgat is.

Utána édesapám vállalkozásában kezdtem dolgozni, neki, de összevesztünk elég csúnyán, kirakott otthonról, így Várpalotáról költöztem Szombathelyre. Itt keresem társaimat, eddig nem sok sikerrel. Tartom magam, hogy maximum mértékkel fogyasztok alkoholt, különben teljes lenne az összeomlás.

Cikáznak a gondolataim, egyszerre több dologba vágok bele, és mivel látszik, hogy egy káosz vagyok, így mindenhonnan csak és csakis elutasítást kapok. Ezt meg lehet érezni?

Egyik pillanatban kereskedelemben szeretnék dolgozni, másikban a vasútnál.

Egyszerre csinálok 2 egyetemet, egy gazdaságit, egy műszakit.

Elvileg menne minden, csak ….

Csak egy káosz vagyok. És nem értem, tudom miért.

Szerintetek?

Szerző:

Belépett: 3 év

kocsitomi

Blog kommentek: 85Blog bejegyzések: 6Regisztráció: 2017. 03. 11.

Írj megjegyzést

Költözés

szerdán kisebb fiam elköltözött
mert kedden az élettársam veszekedett velük,h nem csinálják meg itthon a házimunkájukat, és most kivételesen igaza volt
persze lett megint kiabálás
aztán rosszul lettem, nem bírtam bemenni dolgozni, anyám felhívott, és hallotta,h tök szar a kedvem, és átjött, és leszidta őket
jó,az igaz,h csúnyán beszélt,mindig ilyen,ha ideges, erre a márkó hívta az apját,h ő elköltözik hozzá, mert itt sosincs nyugalom,és ő ezt már nem bírja
egyébként nyár elején ott volt egy hetet, azóta mondogatja,h elköltözik
jól teletöltötte a fejét
és még tegnap,amikor nem tudtam elmenni dolgozni,délelőtt még idejött megfenyegetni, hogy ha a nagy osztályfőnöke felhívja,hogy én nem fizetem az iskoláját (magyarul lenyúlnám a gyerek pénzét),akkor majd az iskolának fogja átutalni,és nem nekem
de én megmondtam a fiamnak,h lehet,h szar anya vagyok, de amit tudtam, megadtam nekik a legjobb tudásom szerint
és úgy érzem,nem ezt érdemeltem, ha ő így döntött, akkor legyen így
kitépett egy darabot a szívemből, de az én szívem, és az ajtóm mindig nyitva áll előtte, bármikor, akkor is, ha 10, vagy 20, vagy akárhány év múlva jutok eszébe
de én nem fogok könyörögni, megalázkodni, keresni őt
ha kiváncsi rám, akkor tudja hol talál, megvan a lakáskulcsais
ekkora fájdalom még az életemben nem volt bennem
nem tudok aludni, nem tudok kikapcsolni,bármennyi xanaxot veszek be, egyre csak pörögnek a gondolataim, hogy miért,miért?
ma jöttem haza a munkából, és annyira szerettem volna, ha nem lett volna rajta a lakat a kapun, az azt jelentette volna,hogy itthon van
persze rajta volt
mindig ő jár az eszemben
a volt férjem most az élettársamnak telefonálgat, azt akarja következő lépésben,hogy összevesszünk, és elüldözze mellőlem, és totál egyedül maradjak
tudja,h a nagyfiammal nem bírok, amúgy meg a nagyfiam nem is érdekli, ezt meg is mondta

Szerző:

Belépett: 4 év

memphisgirl

Blog kommentek: 1857Blog bejegyzések: 507Regisztráció: 2010. 08. 10.

Írj megjegyzést