kapcsolatépítés

Kezdek ráérezni a kapcsolatépítés ízére, fontosságára…

Én, aki egy antiszociális, szorongós, vörösödős, bizonytalan, béna, társaságban megbénuló szerencsétlenségként tengettem napjaimat kb életem első 32 évében- , mára egy kezdeményező, nyitott, embereket összekovácsoló, és a kapcsolatokat előnyösen és megelégedettséggel „használó” ember lettem.

Hihetetlen, ugye? szerintem is. És mennyivel könnyebb és nagyszerűbb és viccesebb az élet így!!! 🙂 🙂

Szerintem életem egyik legnagyobb dobása volt, hogy a kisfiam ovijából sikerült 7  (!!!! az rengeteg!!!) gyereket beszervezni a tánciskolába. Úgy, hogy kb. nem  csináltam semmit, csak jöttek, jönni akartak!! 🙂 🙂

Most közösen járnak-járunk, gyererek a tánccsoportban jól ismerik egymást, és most majd még jobban megismerik egymást, és közös élményeik lesznek és valami közös tudásra is tesznek szert, (mellesleg.)

Mert nem is ez a lényeg. Hanem hogy ovi után még együtt legyenek és csináljanak valamit közösen, amiben kedvüket lelik. És hogy ilyen szép élményekkel legyen tele a gyerekkoruk!!

És zenére ugrabugrálni azt többnyire minden gyerek szereti.

Öröm tényleg nézni őket.

Főleg a kisdiamat, akinek már „barátnője” is van, és kézenfogva ugrabugrálnak, igazán szinte könnybe lábad a szemem. ez a legnagyobb boldogság lehet neki, nekik. Kölcsönös a szerelem, már kb. egy éve. Nagyon nagy öröm nézni, ahogy ki merik fejezni egymás felé a szeretetüket, hogy fontosak egymásnak, hogy várják egymást, hogy kötődnek egymáshoz.

hát ez ebben a korban már egy készség, egy tudás.

Aki 4 évesen tudja, az tudni fogja 34 évesen is .Aki 4 évesen nem tudja ezt, nagoyn nehezen fogja tudni megtanulni, ha egyáltalán…

És közben mi, szülők is összerázódunk…

És tudunk segíteni egymásnak, szükség esetén. Pl. ha a tánciskolába kell elvinni a gyerekeket, felvátlva lehet ezt csinálni. Így mindenki kis lélegzethez jut…

és most boldog vagyok, hogy a lengyel kisfiú helyett akad egy másik, aki szintén itt lakik a közelünkben, és akinek a szüleivel lehet normális kapcsolatot építeni.

A lengyel szülők sajnos elég idegbetegnek tűnnek – alig köszönték meg, ha átjött az ő kisfiuk hozzánk (pedig egyszer még nálunk is aludt!!) -, és hát viszontkérésre nem is gondolhattunk. Ők nem érnek rá ilyesmire, gondolom.

Szegények, értem én. Sérültek, betegek, magukkal vannak elfoglalva. Értem én ezt. Én is volta már hasonló helyzetben. hogy nem tudtam viszonozni szívességet, hogy nem tudtam megköszönni azt, és hogy fogalmam nem volt róla, ohgy hogy illik ilyen helyzetben viselkedni…

Ennek a másik kisfiúnak a szülei meg hát annyira hálásak, hogy egyszer vigáyzunk az ő kisfiukra, rögtön hoztak egy üveg bort, és felajánlották, hogy ők is vihetik a mi gyerekünket néha játszani magukhoz. Erre mondják azt, hogy „volt gyerekszobájuk”.

 

hát ez van.

és tk. minden remek.

nagyon boldog vagyok, fel vagyok dobva több mindentől.

érzem, hoy nagyon jó évem következik…

A kisfiamnak meg már eddig is jó évei voltak, és halálosan boldog vagyok, hogy látom, hogy ez csak egyre jobb lesz : 🙂 🙂

kicsattan az önbizalomtól, a kedvességtől, a szeretettől.

Adni is tud, és segítőkész. és nagyon vagány ugyanakkor.

Tanítgatom neki pl., hogy úgy szólítson, hoy édesanyám.

Erre viháncolva mondja: édespanyám!

na. hát ilyen a ygerekem. én meg elnézően és szeretettel mosolygok. én meg egy ilyen anya vagyok. 🙂

jól kiegészítjük egymást 🙂 🙂

azért gyorsan hozzáteszem, hogy azért olyakor már nagyon aranyosan szólítgat helyesen is „édesanyám”-nak.

egyébként ezt az egyik legkedvesebb néptánctanárnőmtől tanultam. és úgy érzem, ez egy nagyon nagyon nagyon szép tanítás, boldog vagoyk, hogy kaptam ezt útravalóul.

 

 

 

 

hát ez van.

Szerző:

Belépett: 5 év

amarilla

Blog kommentek: 6898Blog bejegyzések: 381Regisztráció: 31-10-2010

5 gondolat erről: “kapcsolatépítés”

  1. Egyenlore elinditottunk egy szavazast a cimlapra kattintva szavazhatsz te is , A reszlteket megtargyalji kesobb , Ha vi 15 ezr forint jo lenne ha osszejonne annak a szemelyenek aki ismet interaktivva tette a forumot . A segito neve Sallay zsuzsa megtalalod a topicjat , es koszi

  2. Namármost kezd úgy tűnni lassan, hogy ennél a „barátkozási hajlam”nál egyáltalán nincs is semmi de semmi fontosabb a világon!!!!!!!!!!!!!

    most van új munkahelyem, és magátólértetődő, hogy mindenki rajta van a facebook-on.

    Hiszen az ember ott kommunikál leginkább. küld fotót, videot, cikket, miegymást egymásnak, és hellozik és lájkozik.

    és az új ovimnak van egy FB-os leképezése is. Ugyanazok az emberek, akik az ovi épületében naponta találkoznak, dolgoznak együtt, esténként a FB-on társalognak, ismekednk, vitatnak meg szakmai ötleteket kérdéseket.

    hát így megy ez a mostani munkahelyemen.

    és azt gondolom, hogy egy oviban ez nem is lehet másképp. az ember a teljes személyiségével dolgozik, csak boldog emberek lehetnek jó modellek a gyerekek számára.

    szuper. imádom. én is csetelek és dalokat teszek közzé, és hozzászólok és lájkolok.

    barátok vagyunk. márminthogy ismerjük egymást idővel…

    és másnap mikor bementem dolgzoni, mindenki, akivel a FB-on beszéltem előző nap, nagy mosollyal fogadott másnap. szuper nagyon. jól érztem magam.

    ez az egetlen módja, hogy az ember szeressen bemenni dolgozni szeritnem.

    mert egyébként azért ez egy marha nehéz munka ám…

    állandóan csak adni, adni, adni, és rendet rakni és takarítani, és adni és adni ésadni….

    hulla is vagyok tőle ám.

  3. ennyire baromi mázlista egyszerűen nem lehetek…

    az üzleti vállalkozásom tervezése pont egybevág a szomszédassznyom üzleti vállalkozásával, azaz, ő olyan szolgáltatást akar nyújtani éppen, amire msot nekem van szükségem – tanácsadás, női cégalapításhoz.

    és ő egy tapasztalt üzletasszony.

    és most én lehetek az ő gyakorlati kísérleti nyula.

    azt hiszem, még sem tudom igazán fogni, hogy ez mit jelent.

    egyszerűen arról van szó, hogy lehet ,hogy a horoszkópom is tök igaz, van egy kib. erős Saturnusom, állítólag, én nem értek hozzá, ami megkeseríti az ember életének első felét.

    hát most mintha kezdenék átevickélni a másik felébe…

    nem tudom, de határozottan így érzem.

    és közben elkezdtem zeneterápiára is járni, és mindjárt az első „álom” az apámmal és magammal volt kapcsolatos, gyönyörű hattyúkat láttam, és az egyiket egy árnyék elragadta a vízből, alulról, és a hattyú megfulladt.

    …………………

    ………………..

    ………………….

    …………………

    ………………..

    ………………

    és mégsem.

    sikerült kiszabadlnia, és a víz felszínére jutnia.

    hattyútársa segítségével a partra úszott. vele a kishattyúkája.

    és ők vigasztalták és babusgatták.

    az igaz, hogy közben kacsává változott, és elég méltatlankodva hápogott.

    meglátjuk, mi lesz végül a rút kiskacsából. hattyú, vagy nagykacsa.

     

     

     

     

     

     

     

     

Írj megjegyzést