Idealizált eufória

A matematikai része nem is érdekes, de valami hihetetlen repülésről kell beszélni, ami a felhők felett történik és egyszerre kétségbeejtő és boldogságot túllépő.

Ez pontosan olyan, mintha egy vödörbe locsolná valaki a vizet (az én esetemben a kávét, mondjuk kábé tizenkettőt) és már rég tele van, de csak önti tovább. Természetesen az akárhány kávé is annyit ér, mint a semmi, mert a testem és a lelkem teljesen külön életet élnek napok óta, egyik fent, a másik lent, az egyiket érzem intenzíven, a másikról tudomást sem veszek. Ezek után meg majd délután megállapítást nyer, hogy „az elmondottaknak megfeleltetett pszichopatológiai tünetek megléte”. Lassan meg patológiai is, ha így folytatom, de mit tehetnék, nem tudok aludni, nem érzek semmi fáradtságot, mert olyan intenzitással jönnek be érzések, mint valami hurrikán és én ezt most úgy átélem, hogy az életveszélyes! Na persze élvezem, nagy idealizálással, ahogy az nekem annyira, de annyira megy! (Az életveszélyesség is megy, de arról majd talán máskor.)

Jó lenne tudni megfogalmazni, de ez meghaladja a képességeimet, pedig már annyiszor csodálkoztam rá erre a meseszerű csillámos hóesésre alvás helyett éjszaka. Talán „szerelemintenzitásúszeretetéskötődés” vagy „láthatatlanláncamiacsodáhozköt”, esetleg „tőledkaptamörökreakarom”.

Ha most a „rendesebbik eszemet használnám” (még jó, hogy van rendesebbik, nem rendesebbik és a teljesen használhatatlan, érzelmek által leigázott – ami időről időre felülírja a másik kettőt) azt mondanám magamnak, ezt megint csúnyán túltoltad, nulla kontrollal. Ilyenkor kéne vissza kettő, motorfék, mielőtt baj lesz … De hát nincs mit tenni, ezt a szalagkorlátot már átvittem!

Most nagyon nem bánom, jó most ebben elbújni, jó most ezt beengedni, hagyni, hogy vigyen magával, csak nem bánnám, ha már nem hozna vissza … Ilyenkor szeretek ÉLNI!

Szerző:

Belépett: 7 év

Zsuzsi82

Blog kommentek: 266Blog bejegyzések: 9Regisztráció: 16-01-2017