hogyan boldogulok…

Kezd lassan letisztulni a kép.

Valóban, így igaz, mióta az eszemet tudom, legjobban a saját kis világomban érzem magam.

Amit időközben nem csak elbarikádoztam a külvilág elől, hanem mindenféle kincseket is felhalmoztam benne.

és most már értéket is tudok benne teremteni.

ennyi. Nem nagoyn van más lehetőségem, választásom, mint a saját kis utamat járni…

Magyarországon sosem mertem volna művész lenni. Sosem mertem volna felvállalni azt az egzisztenciális bizonytalanságot, amit ez jelentett volna.

most itt Norvégiában lehet, mégis meglépem ezt a dolgot.

mert fontos, hogy bodlog is legyek. és hogy érteket teremtsek.

és az,h ogy művészkedem – gyerekeknek találok ki kreatív foglalkozásokat, mesemondásra építve – az nagoyn az én világom.

és közben kicsit nyelvet is tanulhatok, és még egy csomó más vetülete si van a dolognak, miért ezt és csakis ezt akarom most.

és még az a halvány remény is megvan, hogy talán egy kis pénzt is tudok vele keresni…

még nem látom át egészen, hogy hogyan, de most egy olyan szép saját belső ösvényre bukkantam… eláll a lélegzetem. és érzem, ezen kell továbbmennem, és kész…

lesz, ami lesz.

és bízni benne, hogy isten megsegít.

és azt is értem, hogy csak az tud eladható értéket teremteni, aki legmélyebben megkapaszkodik a saját belső világában.

és én most úgy érzem, hogy közeledek ehhez a ponthoz. mintha megtaláltam volna létem legeslegmélyebb szimbolikuks nagy történetét, az én történetemet, a rút kiskacsa történeteét – és ez kiindulópontnak gyönyörű-.

akarom ezt csinálni.

örömömet lelem benne.

és a gyermekvédelmi vetületével is tisztában vagyok.

hát – reszketek, de már nem annyira.

értem, hogy nem nagoyn vna más utam…

és hogy lesz erre a szolgáltatásomra igény, már azt is kapiskálom.

cska azt nem látom még, ohgy hogyan tovább…

hogy mi lesz a következő…