heartandsoul blog

Wass Albert: Előhang

Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.

És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.

De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.

És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.

És jött az első szél: és nem döntötte össze.

És jött a második szél: és az sem döntötte össze.

És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.

És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára. és ledöntötték az ő oszlopát.

És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.

És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.

Szerző:

Belépett: 7 év

heartandsoul

Blog kommentek: 1666Blog bejegyzések: 1Regisztráció: 02-04-2017

134 gondolat erről: “heartandsoul blog”

  1. Szabó Lőrinc:

    Tavasz

     „Mi az?” – kérdezte Vén Rigó. 
    „Tavasz” – felelt a Nap. 
    „Megjött?” – kérdezte Vén Rigó. 
    „Meg ám!” – felelt a Nap.

    „Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó. 
    „Szeretlek!” – szólt a Nap. 
    „Akkor hát szép lesz a világ?” 
    „Még szebb és boldogabb!”

  2. Köszönöm heartandsoul!

    én egy részletet írok csak,biztosan ismered te is .

    ,,…..-Ez a hegy kopasz – mondja a keleti oldalon lakó ember – nincs rajta egyetlenegy fa sem!
    -Ezt a hegyet sűrű erdő borítja – jelenti ki a nyugati oldalon lakó.
    Mielőtt hajba kapnál valakivel emiatt, vedd a fáradtságot és sétálj át a hegy másik oldalára is.”

    Wass Albert :Költő és a macska-Te és a világ

    163. oldal, Te és a világ

    Nagyon szeretem ezt a művét

     

  3. Nem nagyon ismertem Wass Albertet, mert amikor én iskolába jártam, akkor még nem tanítotották nekünk, most kezdem felfedezni.

    Tetszik ez az idézet amit írtál Kiwi!

    Mit is jelenthet ez? Szerintem, azt hogy több féle igazság van, többféle nézet,

    és ne ítéljünk el csípőből valakit, mert nem tudjuk,hogy milyen utat járt be,

    ne erőltessük rá a mi véleményünket.

    A múltkor Rékási Károlyról olvastam pár dolgot.

    A motor balesete után 9 műtétje volt, de megúszta az amputálást, de állandóan valami fertőzéssel küszködött.

    Kicsit jobban utánna olvasva tudtam meg, hogy szerepelt egy Wass Albertről készült filmben,meg önálló estje is volt Wass Albertről. Így jobban utána nézve, meg ismerve az élettörténetét, egy teljesen más képét, új oldalát ismerhettem meg, mert ugye a Barátok közt-ből nem igazán lehet megismerni, hogy milyen ember Ő valójában. 

    Márciusban a József Attila Színházban rendezett jótékonysági gálaesten Rékasi is fellépett. A gálán Rékasi Wass Albert Előhang (Virágteremtés) című versével lépett közönsége elé, amelyben az újrakezdésről, a kitartásról és az emberi hitről elmélkedett, könnyeket csalva a publikum szemébe.

    A színész ugyan bicegve, bottal érkezett a színpadra, de az előadás alatt letette azt a mellette lévő asztalkára, és emelt fővel, délceg tartással szavalta el a szívbe markoló költeményt.

    Vajon mi lehet ebből a tanulság?

    Kibírni mindent, menni mindig tovább, nem visszanézni,

    és hinni saját magunkban, hinni abban,

    hogy az adott helyzetből a legjobbat ki tudjuk hozni.

  4. Szia kedves Holdfény!

    Igen, jó viccek,ezek a lájtosabbak. laugh Vannak durva, szaftosabb viccek is azon a youtube csatornán, csak azokat nem raktam ki, mert lehet,hogy nem mindenkinek tetszene.

    Sajnos fél év anyaga odaveszett a cunamiban, de igazából ezek a zenék pótólhatóak,de akinek a több oldalas irományai tűntek el, az biztos lepetézett hirtelen péntek 13-án. 

  5. ASSISI SZENT FERENC IMÁJA

    Uram, adj türelmet,
    Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
    Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
    Amit lehet, és adj bölcsességet,
    Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

    Uram, tégy engem békéd eszközévé, 
    hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek, 
    hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak, 
    hogy összekössek, ahol széthúzás van, 
    hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz, 
    hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik, 
    hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik. 

    Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem, 
    nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, 
    nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, 
    nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek. 

    Mert aki így ad, az kapni fog, 
    aki elveszíti magát, az talál, 
    aki megbocsát, annak megbocsátanak, 
    aki meghal, az fölébred az örök életre.
    Amen.

  6. Szia kedves heartandsoul!

    Örülök hogy örülsz.:-)

    Nekem nagy meglepetés volt, mind az Angyali üzenetek mind az ima….ez a legkedvesebb a szívemnek, jó érzés hogy ezzel nem vagyok egyedül.

    Köszönöm Neked, hogy megosztottad talán más is megszereti.

    Szép délutánt és hétvégét kívánok.

  7. Jó reggelt kedves Holdfény!

    Egy ismerősömnél voltam, és ott láttam az Angyal naptárt,

    megtetszett és pár oldal le is fényképeztem, hogy itt fel tudjam tenni.

    Assisi Szent Ferenc imáját is véletlenül láttam meg a neten.

    Szerintem még aki nem vallásos annak is hasznos lehet.

    A Dalai lámának is hasonló tanításai vannak,

    sok mindenben én is azt vallom, így próbálok élni.

    Legyél jó ma is!

  8. Szia kedves heartandsoul!

    Szép reggelt kívánok.

    Köszönöm a szavaid, jólesnek nagyon, és igen sokat jelentenek számomra, remélem Neked is.

    Te hogy vagy?

     

    Halld a mennyekből érkező sugallatot.

    Érezd a szívedben lakó szeretetet.

    És tudd…., hogy Angyalok állnak melletted….

    ezt küldöm szeretettel.

     

    Vigyázz magadra. Szép napot.

    Puszi ölelés holdfény.:-)

     

  9. Érdekes hogy A kis hercegből idézel. Pont most olvastam újra. Hatalmas kedvenc.

    Igazából felnőtteknek kéne olvasni, mert gyerekként még nem úgy érti az ember ahogy kellene.

    Pont most akartam megosztani a kedvenc részeimet. Hogy mások is beleolvassanak és elgondolkozzanak rajta….

  10. Ember
    Kelj fel
    Tudod, hogy várnak Rád

    Új dalt
    Forralt
    Benned, aki mindent lát

    Szétfolyt
    Ami rég volt
    Mostanra senki sem értené

    Kezdet
    Végzet
    Egyik sem rejtély már

    Nyersebb
    Verset
    Már nem dalolhatnál

    Nincsen más, csak a hit és a dac
    A tiéd csak az marad, amit másoknak adsz

    Mindig a fénybe nézz
    Mert szebbet még soha nem láttál
    Biztos a fénybe érsz
    Ha fel tudsz állni, mikor elbuktál
    Még bírnod kell
    Nem felejtheted el
    Hogy az a nyughatatlan szív
    Lobog benned

     

  11. Szia kedves heartandsoul!

    Köszönöm a dalokat és az idézeteket kedvesek a szívemnek . Amit az offban írtál is köszönöm.

    ” a szem vak…..a szívünkkel kell keresni…a virágokkal is így van…ha szeretsz egy virágot valahol egy csillagon, jólesik éjszaka fölnézned az égre, minden csillagon van egy virág….”

    Szép estét.

     

  12. A gyógyszertárban

     

    Havonta szoktam gyógyszertárba menni. Egy ismerősömnek kell minden hónapban felíratni és kiváltanom a gyógyszereket. Ma is ott voltam. A körzeti orvosnál egyszerre értünk oda egy másik férfival, illetve Ő előttem ment pár méterrel. Bicegve ment, kicsit sántított, húzta a lábát. Nem akartam beelőzni, de kicsit frusztált, hogy előttem van, felrúgni nem akartam, de kicsit zavart, hogy én csak a második vagyok.

    A rendelőben csend volt. Várakoztunk, hogy hátha szólítanak bennünket, de továbbra is csend volt. Az illetőnek beszélgetni volt kedve, mert elkezdet engem kérdezgetni, hol lakom, elmondta, hogy ő hol lakik, meg, hogy mi járatban van. Röviden válaszoltam neki, gondoltam hátha meghallják bent, hogy vannak itt és beszólítanak, de nem nyílott az ajtó. Ekkor észrevettem, hogy az ajtón van egy kézzel írt papír, odamentem és hangosan felolvastam, az influenza elleni védőoltásról volt rajta szó. Ekkor csak hirtelen kinyílt az ajtó és kérték a következőt, a bicegő férfit.

    Utána én is fel tudtam íratni a gyógyszereket, és elindultam a gyógyszertárba. A gyógyszertár elég kicsi, két kiadó ablak van, és pár négyzetméter várakozó hely. Előttem egy férfi váltotta ki a gyógyijait. Közben volt időm megfigyelni a gyógyszerésznőt. Helyes, szép arcú nő volt, kb 40-es, csinos volt, normál testalkatú, tetszett a műszempillája, haja félhosszú volt, félig barna, a vége meg szőke volt. Mellei szépen domborodtak a fehér köpeny alatt, de lehet, hogy csak a push-up melltartó miatt, kb 80B-s lehetett. Végre sorra kerültem, és a gyógyszerésznő kezébe adhattam a receptjeimet. Nem tudom honnan, de hirtelen feltűnt, hogy egy idős nő, egy mami van mellettem. Valószínűleg a férjével volt, aki egy kicsit hátrébb álldogált. A Nagykabátban, sapkában volt. Furcsa hangokat adott ki, zihált, hörgött.

    Egyre közelebb jött hozzám, levette a kabátját, de továbbra nehezen vette a levegőt, hörgött, szinte nyikorgott. Annyira közel volt hozzám, hogy már éreztem a testszagát, meg a szájszagát is. Ez már a szép gyógyszerésznőnek is feltűnt, és mondta neki, hogy egy kicsit menjen hátrébb, és úgy várakozzon. A mami hátrébb lépett, de kicsit bizonytalan volt a testtartása, és továbbra is zihált. Erre én megkérdeztem tőle, hogy rosszul tetszik lenni, kér-e egy pohár vizet? A mami mondta, hogy nem jól érzi magát, kér vizet. Erre már mindenki felfigyelt, egy nő adott neki vizet a vízautomatából. A férje is felébredt, és észrevette, hogy a felesége majdnem elájult. A másik gyógyszerésznő is felnézett és mondta a szép gyógyszerésznőnek, hogy mérje meg a vérnyomását a maminak. De Ő még az én gyógyszereimmel volt elfoglalva, és fogai közt mondta, hogy mindjárt, csak befejezi. A mamit leültette a férje egy székre, kicsit jobban lett.

    Érdekes, hogy senki nem vette észre, hogy rosszul van a mami, még a férje sem, a szép gyógyszerésznő is el akarta hajtani, csak én vettem észre, pedig voltunk vagy tízen a gyógyszertárban. Lehet, hogy van valami szuperképességem? J

    Végeztem a gyógyszertárban indulok haza, elmegyek a mami és férje mellett.

    Te Józsi vissza kell menni a körzeti orvoshoz!- mondja a mami.

    Miért? – kérdezi Józsi bácsi.

    Mert lehet, hogy ott hagytam a protézisem! – mondja a mami. surprise

  13. Szabó Lőrinc: Sivatagban

    Láttam őt, aki mindent látott,
    láttam a Szfinkszet. Mosolya
    üres volt és még üresebb lett
    tőle a halott Szahara.

    Láttam őt és megszólitottam,
    mint porszem a sivatagot:
    Te, óriás, mondd meg, mit érek
    én, aki csak ember vagyok?

    És végignézett az időn és
    rajtam és szólt a szörnyeteg:
    “Az örökkévaló világnál
    többet ér egy perc életed.”

    Végignézett a pusztuláson
    és szólt a Szfinksz ötezer éve:
    “Egy perc örömöd többet ér,
    mint a Föld minden szenvedése.”

    És csönd lett. És én hazajöttem,
    s velem jött a Szfinksz mosolya,
    s mindenütt és rémülve látom,
    hogy őneki van igaza.

    Hazajöttem, megöregedtem,
    vén vagyok, mint ő, szörnyü vén,
    s ülök a növő sivatagban,
    melyet az idő fúj körém.

    S aki kérdez, annak a porban
    jeleket húzva felelek:
    “Az örökkévaló világnál
    többet ér egy perc életed.

    Többet ér egy perc örömöd,
    mint a Föld minden szenvedése!”
    S betűim belevesznek a
    futóbolond idő szelébe.

  14. Teljesen véletlenül hallottam meg, mikor mondta a férjének,

    hogy igazából mi is volt a mami baja a gyógyszertárban,

    mert pont akkor mentem el mellettük, mikor végeztem,

    és összeállt a kép, a sztori. Figyeltem, vettem az adást.

    Ledöbbentem teljesen, mikor meghallottam,

    hogy a mami mitől lett rosszul! surpriselaugh

  15. Igen biztos csodálatos érzés lehetett neki is meg a közönségnek is.

    Érezte a pillanatot, megélte a pillanatot, azt amiben éppen volt,

    és hagyta énekelni a közönséget, hiszen ez az a dal amit mindenki ismer, és szeret.

    Pont ez ami fontos, megállni egy kicsit , és megélni a pillanatot,

    nem a múltban lenni, vagy a jövőn szorongani!

  16. Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek
    Gondolkodtam, mit is adhatnék neked.
    Amit csak én adhatok, amiről te is tudod,
    hogy igazán én vagyok.

    Minden gazdagságom hangok és szavak,
    Néhány általuk kimondott gondolat.
    Egyet elmondtam neked, hogyha igaznak hiszed,
    Mondd el mindenkinek!

    Kívánj a szónak nyílt utat,
    És a dalnak tiszta hangokat,
    Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek,
    Ahogy szeretnéd, hogy szeressenek.

    Csak arról énekelek, amit igaznak hiszek,
    S csak akkor szól neked, ha te is úgy hiszed,
    Hisz te is úgy élsz, ahogy én,
    Te is azt álmodod, amit én,
    Legalábbis úgy szeretném.

     

  17. Kányádi Sándor: Új esztendő

    Új esztendő, új esztendő,
    nem tud rólad a nagy erdő,
    sem a hó alatt a határ,
    sem a határ fölött szálló
    árva madár.

    Új esztendő, új esztendő,
    nem volt a nyakadban csengő,
    nesztelenül érkeztél meg,
    lábad nyomát nem érezték
    az ösvények.

    Csak a hold, az elmerengő,
    csak a nap, az alvajáró,
    jelezték, hogy újra megjő
    éjfélkor az esedékes
    új esztendő.

    Csak mi vártunk illendően,
    vidám kedvvel, ünneplőben,
    csak a népek vártak téged,
    háromszázhatvanöt napi
    reménységnek.

  18. Akarsz-e futni, arany éjszakába futni velem?
    A földre bukni és az égre nézni fel?
    Akarsz-e adni árva csillagoknak szép neveket?
    S nevetve hagyni, hogy a szél sodorja el?

    Akarsz-e együtt ülni házad küszöbén majd?
    És arra nem gondolni, hogy meddig is tart?
    Akarsz-e rám találni őszbe rohanó üres vonaton?
    Akarsz-e bennünk hinni, ahogy én akarom?

    Akarsz-e bújni, velem összebújni zord teleken?
    És lángra gyúlni fázós, fehér reggelben.
    A hóba írni édes titokból szőtt rejtjeleket,
    Hogy szóra bírni más ne tudja senki sem.

    Akarsz-e együtt ülni…

    Van az úgy, hogy semmi sem jó.
    És van az úgy, hogy lenni sem jó.
    Hát gyere mondd, hogy akarod még!
    És ezer év sem téphet szét.

    Akarsz-e szánni, ha egyszer bánni kell a bűneidet?
    Akarsz-e látni, ha lábam rossz utakra tért?
    Az arcot látni, amivel megosztottad tükreidet.
    Akarsz-e engem, aki csak ennyit ígért?

    Akarsz-e együtt ülni…

    Van az úgy…

     

  19. Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában fontosaknak tartunk. Pénz, pálya, haladás, siker, munka: ha arról van szó, hogy megtaláljuk magunkat ebben a világban s érdemesnek ítéljük a benne létezést, akkor ezek mind nagyon aprócska dolgok. Az érzések és a hangulatok fontosak, melyek lelkünket színezik s a lelkünkön keresztül a világot is, melyben élünk.

    Wass Albert

  20. A világ tele van olyan dolgokkal, amelyeket nem érthetünk, nem tudhatunk. Ezért nem szabad soha azt mondani valakiről, hogy ez ilyen vagy olyan ember, mert ezt és ezt csinálta. Nem, ezt nem szabad mondani soha. Mert nem lehet tudni, mi mozgatja az embereket. Mi az, ami ide vagy amoda löki… Valami történik, és az egész elfordul erre vagy arra. Az ember sohasem tudhatja, mert amit az ember lát, az semmi. A nagy dolgok úgy történnek, hogy nem láthatja senki más, csak akinek szól.

    Wass Albert 

    (Válaszút, 1908. január 8.- Astor, Florida, 1998. február 17.)

  21. A szél tanít repülni minden éjjel.
    A szél. Vele álmodom, szállok holnap újra.
    Szél vígasztal hogyha mégis félek.
    A szél törli le rólam minden könnyem.

    Szállj velem,
    hadd legyek újra madár.
    Segíts az égbe vissza!
    szállj velem!
    Hadd legyek újra madár!

     

  22. Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.

    WA

Írj megjegyzést