S mint a hazugok ajkán százszor szép a szó,
úgy mutattad körbe a tündöklő eget.
úgy én voltam a tengeren és süllyedt a hajó,
hogy mindent megtennél,
ha te Isten, hát halandó lennél,
csak, hogy újra a tiéd legyek.
És kopogtattál. Hiába volt ellenvetés,
nyílt a zár és megnyílt a rés.
És elveszett minden háború.
Mint császáron a babérkoszorú,
úgy viselted, hogy diadal volt a tett,
mikor mindenem a tied lett.
És az idő meg-megállt,
mikor gondoltam reád.
És így teltek fájón a hónapok.
s mint az átkozott varratok
alatt még kiserken a vér,
lilán lüktet alant az ütőér,
úgy ismét megjelentél.
És egyszer mindenki dönt.
a művész fest, a költő költ.
Hát bezártam az ajtót előtted,
Mert lehetek önnön példaképem, az ember,
kinek kezében becsület a fegyver.
Így teszek hát most az egyszer.
Szerző:
