Délután elromlott a kedvem. Eleve rossz hangulatban ébredtem. Két régi élmény motoszkált a fejemben, a kettőnek köze van egymáshoz, mert rávilágított, hogy tényleg „beteg” vagyok. Pl. 2008-ban elmentem egy fórumtalálkozóra egyik kedvenc témámban. Annyira meglepett a sok ismeretlen arc, egyébként mindenki teljesen barátságos volt, azonban ismeretlenek, hogy órákig ki se mozdultam a szobából és csak pityeregtem a takaró alá bújva zenét hallgatva. Próbáltam visszanyerni a lelki egyensúlyomat. Vagy most kint voltam Hollandiában, és bármennyire őrület, mert az volt, képtelen voltam igénybe venni a közös zuhanyzókat. Vizes papírzsebkendőkkel tisztogattam magamat a szobám magányában.
Egyszerűen képtelen vagyok elviselni az embereket. Négyszemközt egy-egy emberrel szemben kedves és szórakoztató vagyok, de már több ember esetében „megőrülök”.
Egyik ismerősöm azzal „fáraszt”, hogy bár most nehéz, de gondoljak bele, ha majd kilábalok a bajból again, mennyi jót adhatok majd, hiszen blablabla, értékes vagyok. Közben egyáltalán nem érzem magamat értékesnek, és a bejegyzés címében lévő négy szót ismételgetem, mert ezek írnak le.
Bánom, hogy 16 évesen, akkor, amikor először gondoltam az öngyilkosságra, csak nem volt se penge érfelvágáshoz, se hosszabbító a hajszárítóhoz a fürdőszobában, hogy nem tettem meg. Akkor rohant át rajtam első alkalommal teljes erejével a felismerés, hogy totál értelmetlen a jelenlétem a világban, és mi a fenének vagyok?!? Eltelt 17 év és semmivel sem vagyok előrébb. Ellenben a testem még inkább elkopott, kihullottak a fogaim, kitéptem a hajamat, állandóan ronda ekcéma kezdi ki a bőrömet, fájnak az ízületeim, képtelen vagyok tartósan a fizikai munkára, szellemire nem vesznek fel, mert csak nyolc általánosom van. Azonban eleve rossz munkaerő lennék az ember-fóbiám miatt. Semmire se vagyok jó, és az az igazság, hogy semmit sem akarok. A halálfélelem tart itt. Semmi más. Az oktalan életvágy láncol a létezéshez. 🙁 Alaposan kibaszott velem az anyám és az apám, pedig csak dugtak, akár a nyulak ész nélkül.
Szart se vagyok példakép. Nincs dolgom az emberekkel, pedig a társadalomban kéne boldogulnom, amit ugye, mi emberek alkotunk. :-O Ez aztán a dupla kibaszás velem.
Szerző:
Andrea.
Próbáltam áfordítani a négy szót a pozitív változára:
haszontalan=>hasznos
beteg=>egészséges
ostoba=>okos
gyenge=>erős
Azonban semmi foganatja, mert hazug próbálkozás. 🙁
Andrea…
nem csak hasznos meg haszontalan dolgok vannak a vilagon – vannak szepek is mondjuk de haszontalanok.
vagy erotlenek – de nem gyengek.
stb.
ujabb kiserletedet varom.
a fekete-feherben valo gondolkodas teljesen tipikus, es ismertetoje a betegsegunknek.
az enyemnek is. kell hozza egy jo hangulat, hogy az ember arnyaltabban tudja latni onmagat es a vilagot is…
szerintem.
es szerinted?
oleles
a
Semmi kedvem újabb kísérletbe kezdeni, aztán megint felmosni a padlót önmagammal. Egy dolgot tervezek, de ennek kerékkötője az oktondi életösztön, ami hiába akadékoskodik, egyértelműen bebizonyosodott, hogy semmire se vagyok jó. Na, ha majd a szükség valóban mélyebben belém mar, akkor már az életösztön is kussolni fog, és végre felakaszthatom magamat! Meglepően sok helyre felkötheti magát az ember, csak madzag legyen nála, és minden gond egy életre letudva.